Új Egyenlőség

A koronavírus harmadik hullámának kormányzati válságkezelési stratégiájáról, vakcina diplomáciai motivációkról és az ellenzék lehetőségeiről beszélgetett Szűcs Zoltán Gábor politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Szűcs Zoltán Gábor tragikus bukásnak tartja az Orbán-kormány válságkezelését a koronavírus-járvány második és a harmadik hullámában. A kudarcot jól illusztrálják a nemzetközi összehasonlításban is katasztrofális halálozási adatok: sajnálatos módon úgy található Magyarország az élmezőnyben, hogy az első hullám alapvetően megkímélte az országot. A politológus szerint a kormány folyamatos lépéshátrányban van, a második hullám után most megint elkéstek az intézkedésekkel, ami mögött az állhat, hogy azt hitték, a harmadik hullám elkerülhető. A kormány mindent arra tett fel, hogy a tömeges oltásokkal további szigorítás nélkül, az érvényben lévő intézkedésekkel meg tudja úszni a válság további részét.  A beszélgetés során szóba került az is, hogy visszaüthet politikailag, ha a kormány nem segít elég embernek átvészelni a válságot. A válságkezelésnek nem csak a szociálpolitikai, de a gazdaságpolitikai része is rendkívül szűkmarkú: a kormány se a túléléshez, se az új, válság utáni struktúrákhoz való felkészüléshez nem ad elegendő támogatást a vállalkozásoknak. Hazárdjátéknak tűnik politikai szempontból a szűkmarkú válságkezelés, amit csak akkor úszhat meg a Fidesz, ha az ellenzék nem tud ezzel szemben meggyőző alternatívát kínálni. Szűcs Zoltán Gábor úgy véli, amikor a kormány eldöntötte, hogy nem menti meg az ország gazdaságának nagy részét, akkor arra a stratégiára tett, hogy a választók nem fognak arra emlékezni a gazdaság újraindulása után, hogy milyen rossz volt nekik, amikor sokan elvesztették munkájukat vagy csökkent a jövedelmük. Az Orbán-kormány láthatóan nagyon bízik abban is, hogy az uniós pénzekből képes lesz úgy felpörgetni a gazdaságot, hogy az érezhető legyen a 2022-es választásokra, és elfedje a járvány alatti rossz társadalmi tapasztalatokat. A nagy kérdés, hogy lesz-e elég ideje a kormánynak a járványt követően elég pénzt osztani annak érdekében, hogy ezt a hangulatot megfordítsa. A kormány a járvány kezelésének csodafegyvereként tálalja a kínai és az orosz vakcina beszerzéseket. Szűcs Zoltán Gábor szerint a keleti vakcinák erőltetése mögött a fő motiváció az, hogy minél korábban szabadulhasson az ország a gazdasági válságból, és nyerhessen néhány kulcsfontosságú hónapot az Orbán-kormány ahhoz, hogy a gazdaság helyreállhasson a 2022-es választásokig. A vakcina diplomáciai stratégia egyben fontos geopolitikai gesztus a keleti barátok felé, és alkalmas arra is, hogy a Fidesz továbbszőhesse narratíváját a keleti nyitás előnyeiről és az euroszkeptikus politikájáról. Nem lehet megfeledkezni továbbá a háttérben potenciálisan meghúzódó gazdasági előnyszerzési, korrupciós lehetőségekről sem.   Az ellenzéki politikában most még nagy szerepet kap az, hogy az egyes pártoknak mi a saját arculata. Szűcs Zoltán Gábor úgy véli, az elmúlt egy évben kevéssé látszott az a koherens ellenzéki narratíva, ami bemutatta volna, hogy ami a válság alatt az országban történik, miként függ össze azzal, hogy a kormány nem felelősen politizált. A következő egy évben ezért fontos lenne, ha az ellenzék egységes hangon kezdene beszélni, és úgy mutatná be a járvány prizmáján átszűrve a magyar társadalom létező problémáit. A járvány jó tesztje a kormány működésének, rámutat a rezsim összes lehetséges korlátjára, hibájára. Az elmúlt egy év mély társadalmi problémákat hozott felszínre, és ezzel az ellenzék lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa, mi mindenre lenne szükség ebben az országban, amit ez a kormány nem tud és nem is akar megadni az embereknek.

Az Új Egyenlőség podcast adásában Pogátsa Zoltán főszerkesztő volt a vendég, az adás házigazdája Kiss Ambrus, a téma pedig a garantált munka és az alapjövedelem. A beszélgetés során arra is kerestük a választ, hogy a két elmélet hogyan egészítheti ki egymást.     Egy válság mindig felszínre hozza azt a kérdést, hogy mi az állam teendője akkor, amikor tömegek veszítik el a munkájukat. Bő egy évtizede itt van közöttünk az alapjövedelem gondolata, és talán ennél is régebbi a munkagarancia-program. Lehet-e egyszerre beszélni a kettőről, vagy ezek egymást kiváltó kezdeményezések? Két írás is megjelent az Új Egyenlőség oldalán a munkagarancia-program kapcsán. Pogátsa Zoltán Pavlina Tcherneva: The Case for a Job Guarantee című könyvéről közölt egy recenziót, majd Kiss Ambrus írása vitte át ezt a kérdést a magyar közpolitikai gyakorlatba „Garantált munkát a válság alatt!” című írásában. A munkagarancia-program lényege, hogy az állam a Modern Monetáris Elmélet révén tud forrást teremteni ahhoz, hogy legyen pénze államilag finanszírozott és szervezett munkahelyek létrehozására. Ahogy Tcherneva mondja a munkanélküliségről: „Ahogy nem létezik optimális szintű hajléktalanság vagy írástudatlanság, úgy nem létezik optimális munkanélküliségi szint sem.” Azaz az államnak feladata, hogy munkát adjon mindenkinek. Jogosan vetődhet fel a kérdés: ha aki akar, az tud is dolgozni, akkor mi szükség van az alapjövedelemre? Pogátsa Zoltán elmondta, hogy az alapjövedelem egy garantált szintet biztosít, amely révén visszanyerik az emberek az önrendelkezési jogukat. Amennyiben egy kiszolgáltatott ember akar fellépni érdekei érvényesítése érdekében, a lehetséges negatív következmények alapvetően meghatározzák mozgásterét, ha nincs egzisztenciális védőhálója. Az alapjövedelem ezt a védőhálót biztosítja, míg a munkagarancia a lehetőséget ad arra, hogy aki tud és akar dolgozni, annak módja legyen a magasabb jövedelmi szint elérésére. Fontos kiemelni, hogy az állam által szervezett munkagarancia nem azonos a közfoglalkoztatás ma ismert rendszerével. Előbbinél nem alkalmazhatnak negatív diszkriminációt a bérekben, és a szervezési kapacitások sem centralizáltak, hanem a lokális gazdaság jelentette kihívásokra építenek, decentralizált koordináció mellett.

Kormány belevágott a reformba, ez klassz…”. Ezzel a felütéssel kezdődött lényegében az a beszélgetés, amely az egészségügyi rendszer átalakítása kapcsán folytattunk Rékassy Balázs egészségügyi közgazdásszal. A plusz források, amelyek az orvosi bérek emelésére kerültek elköltésre, nyilvánvalóan pozitív lépésként értelmezhetőek. Ugyanakkor a változtatások előkészítése már problémás volt. Ezért, amikor március 1-jén alá kellett írni az új jogviszonyra való munkaszerződéseket az egészségügyi dolgozóknak, akkor 4-5 ezer ember ezt nem tette meg, és inkább elhagyta a pályát. Az ő pótlásuk egy akut problémát jelent az intézmáényrendszernek. A bérek emelése kapcsán Rékassy Balázs hiányolta, hogy a központi bérpolitika elveszi a mozgásteret az intézméynvezetőktől. Ezáltal nem a helyi igényeknek megfelelően tudja szabályozni a folyamatokat. Ennek kapcsán ugyanakkor jogos kritika, ha nincsen központi bérrendszer, és ehhez finanszírozás, akkor nem növekedne-e a területi egyenlőtlenség? Rékassy szerint erre találták ki a terlületi szorzókat Angilában, ahol a szakemberrel rosszul ellátott térségekben arányaiban jobban keresnek az orvosok, nővérek, mint a jobb munkaerőpiaci pozíciójú helyeken. Ez megakadályozza, hogy ott se legyen orvoshiány, és szakértelemhiány, ahol kisebb, és rosszabb anyagi helyzetű kórház van. A beszélgetés során szóba került az intézményrendszer átalakításának kérdése. Ebben az egyik iránynak a praxisközösségek létrehozása tűnik. Legalábbis a kormány által külső tanácsadóktól rendelt anyag (ez alapozta meg a bérrendezését az orvosoknak, és a jogviszony változtatását is) ebbe az irányba mutat. A praxisközösség gyors bevezetése azonban társadalmi ellenállást válthat ki, hiszen megszűnik a stabil háziorvos-beteg közötti kapcsolat, és differenciáltabb lesz ez a folyamat. Ez bizalmatlanságot okozhat a betegek részéről. Az intézményrendszer átalakításának másik iránya lehet az önkormányzati szakrendelők államosítása. Ennek egyfajta tesztje lehet Rékassy Balázs szerint az, hogy elkerülnek a házorvosi ügyeleti rendszer megszervezésének kötelezettsége az önkormányzatoktól, és átkerülnek a sürgősségi ellátás rendszerébe. Rékassy szerint ez a lépés szakmailag indokolható is, hiszen jelenleg külső vállalkozók útján tudják csak megvalósítani ezt az önkormányzatok, és sokszor nem egyenletes szakmai színvonalon. A beszélgetés végén szóba kerültek a COVID19 elleni védőoltások. Rékassy Balázs egy elnézést kéréssel kezdte, és jelezte, hogy sokat változott ebben a szakmai álláspontja. Több szakemberrel együtt most már ő is azt gondolja, hogy jobb bármelyik Magyarországon elérhető oltás, mint a COVID okozta következmények. Emiatt mind az orosz, mind a kínai (Sinopharm) oltást támogatja a nyugatiakkal együtt. Ugyanakkor véleménye szerint először az Európai  Unió által elismert oltóanyagokat kellene elhasználni, és csak azok után jöhetnének a „keleti” vakcinák.

„Semmit rólunk nélkülünk” címmel jelent meg Mikecz Dániel új könyve, amiben átfogóan elemezte Magyarország utóbbi tíz évének civil életét, politikai mozgalmait, tüntetéseit. A szerzővel Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője beszélgetett. Egyre több olyan könyv jelent meg az utóbbi években Magyarországon, melyek az Orbán-rezsimet elemezték – elsősorban politikaelméleti és politikai gazdaságtani szempontból. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető elemzője és a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa más szempontból vizsgálta az elmúlt időszak hazai közéletét. Mikecz könyvének célja azt bemutatni, hogy milyen hagyományai vannak a politikai részvételnek Magyarországon, és hogyan alakultak át a tüntetések, politikai mozgalmak az Orbán-rezsim tíz éve alatt. Mikecz Dániel kiemelte, hogy az ellenzéki tömbön belül sokáig meghatározó volt a civilek és pártok közötti konfliktus. Ennek az egyik eredője a rendszerváltásig visszanyúló „civil ethosz”, ami morálisan felsőbbrendűnek tekinti a közjó elérését célzó, nem intézményesített aktivizmust a hatalom elérését célzó hagyományos politikával szemben. Ennek jó példája volt a netadós tüntetés, a civil szerveződés ebben az esetben is az ellenzéki politikai pártokkal való elégedetlenségből merített. A pártok és civilek közötti konfliktus azonban 2018 után enyhült: ekkor lett általános az a felismerés, hogy nem tüntetésekkel, hanem csak intézményesített csatornákon keresztül lehet megbuktatni a rendszert. Az Orbán-rezsimnek nem csak érdeke fenntartani a civilek és a pártok közötti az ellentétet, és általában véve a magyar társadalom politika- és intézmény-ellenességét, de maga a Fidesz is inkább mozgalmi politikát folytatott. Ennek példáját jelentik a könyvben is elemzett kormánypárti békemenetek, nemzeti konzultációk. Míg a civil aktivitás és a tüntetéseken való részvétel szintje kifejezetten alacsony Magyarországon regionális összehasonlításban, addig a választásokon való részvétel kifejezetten magas. Akik mégis aktívak a választások között, például tüntetésekre járnak, azok általában magasabb iskolai végzettségűek. Meglepő módon ez egyaránt igaz az ellenzéki tüntetőkre és a kormánypárti békemenetek résztvevőire. A beszélgetésben bemutatott tüntetés-kutatás alapján a fiatalok a legkevésbé aktívak. Az iskolai sztrájkként induló klímatüntetések, és az egyetemisták mozgósítására építő „Free SZFE” tüntetések jelentenek csak kivételt az utóbbi évekből. Vagyis továbbra is a rendszerváltás alatt felnőtt korosztályok jelentik a tüntetések gerincét. A Fidesz amellett, hogy a saját táborát folyamatosan mozgósítja, a Kádár-korszakhoz hasonló demobilizáló stratégiát folytat: a kollektív cselekvés, például a tüntetéseken való részvétel helyett az egyéni érdekérvényesítésre ösztönzi az embereket. Ez a fajta „társadalmi alku” Mikecz szerint megmutatkozik az Orbán-rezsim családtámogatási politikájában, de hagyományosan abban is, ahogyan a magyarok az egészségügyben és oktatási rendszeren belül is az egyéni megoldásokat keresik a közös érdekérvényesítés helyett. A könyvben külön fejezet foglalkozik a koronavírus járvány alatti önkénteskedéssel. Általában a magasabb státuszú emberek nem csak politikailag aktívabbak, de jellemzőbb rájuk az önkénteskedés is. Ezzel szemben a világjárvány alatt a jótékony célú maszkvarrás jellemzőbb volt vidéken élőkre, a nőkre és az alacsonyabb iskolai végzettségűekre. Mikecz szerint ennek az egyik tanulsága, hogy érdemes újragondolni, mit is gondolunk a civil cselekvésről. Vagyis ha a formális szervezetek mellett a családi, baráti társaságon belüli tevékenységekre is odafigyelnénk, akkor kiderülhetne, hogy valójában nem feltétlenül annyira idegen a magyaroktól a kollektív cselekvés, csak informális hálózatokban valósul meg egymás segítése. A vizsgált mozgalmak, tüntetések közül Mikecz Dániel a „Maradjanak a fák a Római-parton” mozgalmat emelte ki. A kutató szerint ez azért jó példa, mert az általános kormányellenes tömegtüntetésekkel szemben...

Az Utcajogász Egyesület önkéntesével, Vági Renátóval beszélgettünk az Új Egyenlőség piros podcastjának e heti adásában. Habár az Utcajogász a járványhelyzet miatt már közel egy éve szüneteltetni kénytelen a Blaha Lujza téri, rendszeres szabadtéri jogsegély-szolgálatát, más csatornákon továbbra is igyekszik eljutni a rászorulókhoz. A lakhatási nehézségekkel küzdő emberek távolról sem kizárólag a hajléktalanok csoportját fedik le, akikről egyébként e beszélgetésben is elhangzik, hogy ők a pandémia során nem veszélyeztetők, hanem súlyosan veszélyeztetettek. Aggasztó helyzetben vannak azonban rajtik kívül azok is, akiknek a lakhatása bizonytalan, például mert már jó ideje adósságokkal küzdenek, vagy éppen a válság során bekövetkező jövedelemcsökkenésük miatt most kezdődött el az új adósságok felhalmozódása háztartásukban. Számukra az Utcajogász jogi segítséget nyújt, ismertető kiadványok, vagy személyre szóló tanácsadás formájában. Mindezek mellett az Utcajogász a lakhatás általánosabb problémáival is foglalkozik. Így arról is kérdeztük Vági Renátót, hogy a 2019 nyarán megjelent Büntető önkormányzatok címet viselő kiadványukhoz képest észlelnek-e változást a helyi lakáspolitikák alakulásában ott, ahol azóta ellenzéki vezetést választottak meg. A válasz szerint több helyütt is történt változás, és mutatkozik nyitottság az Utcajogász vagy például A Város Mindenkié szakmai javaslataira. Szót ejtettünk arról is, hogy elindult a Transzparent elnevezésű projekt, amely a széttagolt fővárosi lakásrendszert, azon belül a lakáspályázatokat igyekszik áttekinthetővé tenni az állampolgárok számára. A projekt célja az is, hogy a budapesti lakáspolitika átfogó átalakítására vonatkozó javaslatok is szülessenek már a közeljövőben, még ha ez a kormányzati lakáspolitika kereteit nem is tudja módosítani.

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Kozma Attila utcai szociális munkással beszélgetett Kiss Ambrus szerkesztő arról, hogy mit lehet gyakorlati szempontból kezdeni az utcai hajléktalansággal. Mennyire heterogén az utcán élők tábora, és milyen kitörési lehetőségek vannak?   Az adás felvételének idején úgynevezett vörös riasztás volt kiadva az országban. Ez azt jelenti, hogy a hideg miatt a hajléktalanok esetében meg kell nyitni a szociális intézményeket, hogy ne az utcán töltsék az emberek az éjszakát. A kijárási korlátozások idején a hideg még veszélyesebb, hiszen sokkal kevesebben vannak este 8 óra után az utcán, mint „normál” időkben. Emiatt a járókelők jelentette védelem, azaz az esély arra, hogy a bajban lévőket észrevegye valaki, sokkal kisebb. Ilyenkor még nagyobb szerep hárul az utcai szociális munkásokra, akik járják a várost, és próbálnak még intenzívebben kint lenni terepen. Kozma Attila a budapesti utcai gondozószolgálat koordinátoraként dolgozik. Tapasztalatairól mesélt, arról, hogyan lehet segítséget nyújtani, és valójában meddig mehetünk el a segítségben. Fontos alapelv, hogy a segítség elfogadása önkéntes, azaz az utcán élőnek joga van azt mondani, hogy nem szeretne szállóra bemenni. Ez gyakori egyébként, hiszen sokan rossz tapasztalattal rendelkeznek. Az utcán élők egy része dolgozik, többé-kevésbé rendszeres keresettel is rendelkezik. Számukra a munka világa nem adta meg a kitörés lehetőségét. Nem igaz tehát az az állítás, hogy aki dolgozik, annak sínen van az élete. Számtalan élethelyzet van, amikor még az állandó munkaviszony sem jelenti azt, hogy ki lehet kerülni az utcai létből. A megoldás a több olyan támogatott lakhatási forma lenne, ami megállót jelentene a tömegszállás és az albérlet között. Most is vannak ilyen célú, EU-s forrásból támogatott programok, de ezek nagyságrendje nem teszi lehetővé, hogy tömeges megoldássá váljanak. A beszélgetés végén megkérdeztük Kozma Attilát, hogyan dolgozza fel egy utcai szociális munkás azt, hogy a munkája során gyakran találkozik a kilátástalansággal, azaz belenéz a sötét mélybe, ahol nagyon ritkán látszik a kitörési lehetőséget jelentő fénysugár. Válasza adta a beszélgetés legszemélyesebb vonalát…

  A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos online diskurzusról, a közösségi médiában megjelenő legélesebb vitatémákról beszélgetett Bauer Zsófia szociológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Bauer Zsófia szociológus, az Ynsight Research kutatási igazgatója és csapata 2020 januárja óta figyeli a közösségi médiában a koronavírussal kapcsolatos tartalmakat. Az Ynsight egy olyan közösségi média monitorozó szoftverrel gyűjti a vírussal kapcsolatos tartalmakat, ami az algoritmikus adatgyűjtés során anonimizálja a begyűjtött szövegeket. Bauerék kutatása megmutatta, hogy a járványról szóló online diskurzus egy U-alakú görbét mutat: az első hullám után a vírusról szóló diskurzus alábbhagyott, majd az elmúlt két-három hónapban újra sokan kezdtek el beszélni a járványról. A vírussal kapcsolatos közbeszéd újbóli fellángolásával kapcsolatosan két témacsoportot érdemes kiemelni. Egyrészt óriási diskurzust váltott ki, hogy az oltások elérhető közelségbe kerültek, másrészt a kommentek azt is tükrözik, hogy láthatóan egyre több embernek van elege a járványügyi korlátozásokból. Az oltás és a „nyitás” témái is jelentősen átpolitizálódtak, és a koronavírus-centrikus politikai kommunikáció is sokat tett azért, hogy a járvány teljesen dominálja a közbeszédet. A koronavírusról szóló diskurzus mellett eltörpülnek más közéleti témák, politikai botrányok. A téma jelentőségét jól szemlélteti, hogy a menekültválság és az erre épülő kormányzati kampány negyed akkora diskurzust váltott ki az interneten, mint a koronavírust övező online közbeszéd. Az egyetlen téma, ami pár napra ki tudta seperni a járványt a napirendről a Szájer-botrány volt. A közösségi médiában olvasható kommentek azt tükrözik, hogy egyre feszültebbek az emberek, heves vitákat vált ki szinte minden koronavírussal kapcsolatos esemény és intézkedés. A negatív hozzászólások jelentős része az oltáshoz, illetve az oltás választhatóságához kapcsolódik. A kommentek 65 százaléka negatív, és egyre növekszik a kritikát megfogalmazó hozzászólások aránya. Fontos hozzátenni, hogy az online platformoknak általánosságban is negatív az atmoszférája, a kommentszekciók nem reprezentatívak a magyar társadalomra. Ugyanakkor az online tér egy jó indikátora a közvélemény változásának, és a vélemények koronavírussal kapcsolatos polarizáltsága még a leginkább megosztó politikai témákhoz viszonyítva is kiemelkedő. Az oltással kapcsolatosan az interneten sokat beszélnek arról, hogy lehet-e majd választani a különböző vakcinák között, de központi témát jelent a keleti és nyugati vakcinák közötti különbség, az oltás megbízhatósága, az oltás és beszerzés tempója és az oltással kapcsolatos összeesküvés elméletek. A járványügyi korlátozások terén az online tér egyértelműen nyitáspárti – az utóbbi hetek kommentjeinek 80 százaléka a nyitás mellett érvel. Míg az oltással kapcsolatos diskurzust láthatóan a politikai kommunikáció irányítja, a nyitás kérdésében a politika inkább leköveti a közvéleményt.

Az Új Egyenlőség podcast februári első adásában Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt a vendégünk. Arról beszélgettünk, hogy van-e szerepe a minimálbérnek, mekkora lehet idén a béremelés, hihetünk-e munkaerőpiaci statisztikáknak.   A beszélgetés elején a 2021. évi minimálbértárgyalásról volt szó, amely egy 4%-os emeléssel zárult. Ennek kapcsán Kordás László éppen azt hangsúlyozta, hogy miközben a munkáltatói álláspont 3% volt, a valós megállapodás is inkább ezt elégíti ki, semmint az eredeti szakszervezeti álláspontot (5%). Ennek oka, hogy a 4%-nak kommunikált emelés valójában 3,6%, amely éves hatást tekintve (február 1-től emelkedik csak a minimálbér összege) valójában 3,3%-os mértékű. Ez volt az oka, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség végül nem írta alá a megállapodást, amely ettől még életbe lépett, hiszen jogilag a kormány diszkrecionális joga annak kihirdetése. A másik ok, ami miatt nem ment be ebbe a kompromisszumba a MASZSZ, az volt, hogy az ágazati, vállalati bértárgyalások sokkal jobb pozícióval bírnak. Ezért egy alacsonyabb összegű minimálbéremelés rontotta volna a tárgyalási esélyeket. Két ágazatot kiemeltek a beszélgetés során. Az autóipar esetében a nagyvállalatoknál több helyen megszülettek a megállapodások erre az évre, és ezekben jelentős emeléssel számolnak. A beszállítói körben azonban már vannak rosszabb hírek, amelyek akár létszámcsökkenést is okozhatnak. A kiskereskedelem esetében jelentős piaci átrendeződés zajlik. A nagyobb láncok letarolják a piacot, és elszívják a vásárlókat a kisebb boltok elől, amelyek így a megszűnés létére kerülhetnek. Közben már több áruházláncnál lefolytatták a bértárgyalásokat. A beszélgetés második felében az volt a fő téma, hogy a munkaerőpiaci statisztikák mennyire támasztják alá a valóságot. Miközben válság van, és leállt az ország egy része, elbocsátásokról lehetett hallani, a KSH 8%-os béremelést mutatott ki 2020-ban, alig növekvő munkanélküliséget, és szinte a válság előtti szintű foglalkoztatottsági színvonalat. Kérdéses, hogy bár statisztikai módszertan alapján ezek akár valós számok is lehetnek, miképpen találkozik azzal az érzettel, amit nap, mint nap lecsapódik az emberek számára. A beszélgetés végén egy tippjátékra kértük Kordás Lászlót, aki 2021 év végére 8-9%-os béremelést, válság előtti szintre visszaállt foglalkoztatottsági adatot vár.

Zajlanak ma is szegénységkutatások, de egymástól elszigetelten, és az eredményeiket nem használja fel a politikai döntéshozatal, összegezhetjük Bass László szociológus, egyetemi oktató, szegénységkutató véleményét, akit sokan a Szociopoly nevű érzékenyítő, felvilágosító társasjáték megalkotójaként és propagálójaként is ismerhetnek. Az Új Egyenlőség e heti piros podcastja számára készült beszélgetésben Bass László arról beszélt, hogy az előző évtized második felének gazdasági növekedése szinte érintetlenül hagyta a társadalom legszegényebb rétegeit, és feltehetően ebben az elméletileg javuló időszakban is a társadalom mintegy 40 százaléka élt és él most is a létminimum alatt. Nem változott a szegénység területi eloszlásának több évtizedes mintázata sem, amihez az is hozzájárult, hogy a szegényeket megcélzó, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését szolgáló pénzbeli juttatások nem emelkedtek, a jóléti szolgáltatások pedig néhány kivétellel inkább leépültek. Ez a helyzet tovább romlott a koronavírus-járvány idején, amikor nem csak foglalkozatási nehézségek és a pénzbeli juttatások változatlansága, de a megmaradt önkormányzati szociális szolgáltatások elérhetetlenné válása, és az egyelőre csak megbecsülhető mértékű iskolai lemorzsolódás is sújtja az eleve legrosszabb helyzetben élő embereket, családokat. Bass László véleménye szerint számos területen hosszabb távú programok elindítása lenne nélkülözhetetlen, ám a markáns társadalompolitikai irányváltáshoz szükséges politikai akarat nagyrészt azért hiányzik, mert a kiszolgáltatottság a politikai manipuláció táptalaja, amelyről a hatalom birtokosai nem szívesen mondanak le.  

Az Orbán-kormány külpolitikai mozgásteréről, az Egyesült Államok és a német CDU új elnökeinek hatásáról és a lengyel-magyar tudástranszferről beszélgetett Zgut Edit politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Angela Merkel utódlása jelöli ki az Orbán-rezsim uniós mozgásterét a következő időszakban. Zgut Edit politológus, a Lengyel Tudományos Akadémia doktorandusz kutatója és a German Marshall Fund elemzője szerint a CDU új elnöke, Armin Laschet a merkeli pragmatista irányvonalat viszi tovább, annak ellenére, hogy zsigerileg kritikusabbnak tűnik a Fidesszel szemben. Megválasztása után tett nyilatkozatai alapján Laschet is úgy vélekedhet, hogy továbbra is jobb sátoron belül tartani Orbán Viktort, mint azon kívül. Ebből fakadóan rövidtávon nem valószínű, hogy jelentős változások történnek a német-magyar kapcsolatban. Ami a Fidesz Európai Néppárton belüli helyzetét illeti, Orbán fokozta az utóbbi hónapokban az Európai Néppárton belüli feszültségeket, aminek következménye, hogy a Néppárt jelenleg olyan eljárási szabályokon dolgozik, amivel könnyebb lenne egész delegációkat kizárni. Továbbra is igaz azonban, hogy Orbán profitál az EPP megosztottságából, és a koronavírusra is tekintettel a legkorábban ősszel születhet döntés a Fidesz néppárti jövőjéről. Zgut Edit arra számít, hogy 2021-ben tovább fog eszkalálódni az uniós intézmények és a magyar kormány viszonya. A magyar választási kampányban a jogállamisági kötélhúzás miatt az Európai Parlament mellett az Európai Unió Bírósága is az Orbán-kormány célkeresztjébe kerülhet. A jogállamisági mechanizmusról szóló vitában Orbán rövidtávon időt nyert, a jogállamisági féket sürgősségi eljárás esetén sem valószínű, hogy a 2022-es választások előtt alkalmaznák. A V4-eket ugyanakkor helyi értékén kell kezelni és nem szabad túlértékelni, az továbbra is egy alapvetően költség-haszon elven működő érdekcsoport. Zgut Edit szerint Orbán hatalomtechnikai okokból erőlteti az egységes, visegrádi alternatív erőközpont narratívát a „dekadens Nyugattal” szemben: így próbálja megsokszorozni befolyását az EU belül. Pénzügyi érdekeknél, Oroszország megítélésénél, az eurózóna integrációjánál vagy a jogállamisági kérdéseknél azonban kiderül, hogy nem beszélhetünk egységes V4-ről. Az új amerikai adminisztráció érkezése kapcsán Zgut Edit úgy véli, hogy Bidenék először megpróbálnak kapcsolatot építeni, vélhetően nem kezdenek olyan konfrontatív politikával az Orbán-kormánnyal szemben, mint ahogyan az Obama adminisztráció befejezte. Ez már csak azért is valószínű, mivel Bidenéknek nagyon összetett belpolitikai problémákkal kell szembenézni, ráadásul ott vannak még a világpolitikai válsággócok is, így aligha lesz prioritás a kezdeti időkben a kelet-közép-európai országokkal foglalkozni. Az új amerikai kormánynak Magyarország elsősorban a kínai és az orosz befolyás kérdésköre miatt lesz érdekes, és mivel nem fogják támogatni az EU gyengítésére tett törekvéseket, elsősorban e téma kapcsán lehet amerikai nyomásgyakorlásra számítani. A trumpi időszak kedvező hátszelének elmúltával Zgut Edit szerint az is valószínű, hogy az Európai Unió az Egyesült Államok bevonására törekszik majd a vitás kérdések rendezésénél, így a jogállamiság ügyében is.   A lengyel és a magyar kormánypártok között tíz éve folyamatos a „tudástranszfer” a politikai innovációk terén. A legutóbbi példa a 25 év alattiak SZJA-mentessége, amelyet a Jog és Igazságosság (PiS) 2019-ben vezetett be Lengyelországban. Akkor a PiS ezt az intézkedést egy óriási jóléti csomagba tette be, de ez az eleme nem vált be: tovább csökkent a lengyel kormánypárt támogatottsága a fiatalok körében, a korosztályt érintő gazdasági ígéret ellenére.  Zgut Edit szerint a következő időszakban folytatódhat a két kormány között a politikai-hatalmi ötletek átvétele. Így például az Orbán-kormány növelheti a nyomást a bíróságokon, és folytatódhat az identitáspolitikai hangulatkeltés, ami évek óta bejáratott téma Lengyelországban, és főleg a kistelepüléseken...

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában három szerkesztő (Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus, Lakner Zoltán) beszélgetett arról, hogy mi várható 2021-ben a magyar politikában. Mennyiben más a kormány és a Fidesz mozgástere, mint négy vagy nyolc évvel ezelőtt volt, és vajon „megérett-e” a választókban a közös ellenzéki indulás?   Egy évvel a választás előtt a koronavírus-járvány és egy gazdasági válság közepén alapvetően más kihívásokkal néz szembe a Fidesz, mint 2013-ban vagy 2017-ben. Nem a kormánypárt tematizálja a politikai napirendet, és a kihívások sem mesterségesen generáltak, hanem valódiak. Azaz a hiba lehetősége sokkal jobban benne van a rendszerben. Ugyanakkor más a helyzet, mint 2009-ben, amikor nem volt meg a pénzügyi mozgástér egy nem csak megszorítási politikára építő válságkezelési tervre. Ahogy az Új Egyenlőség podcast gazdasági évnyitó adásában is elhangzott, éppen az Európai Uniótól érkező pénzek teremtik meg a lehetőségét annak, hogy politikai alapon motivált pénzosztásra kerüljön sor a választásokig hátralévő időszakban. A beszélgetés során szóba került az ellenzék előtt álló út, amelyet a választásokig be kell járnia, az előválasztás kérdése és annak időzítése. Még mindig talány, miért volt ennyire fontos a Fidesz számára, hogy egy közös listára terelje az ellenzéki pártokat. A beszélgetés során felvetődött egyik teória szerint azért, mert így az egyik ellenzéki pártra mért csapás az egész ellenzéki együttműködést teheti tönkre.

Gazdasági évnyitóval kezdjük az Új Egyenlőség podcast harmadik évadát. A stúdióban Büttl Ferenc közgazdász volt Kiss Ambrus szerkesztő vendége, a téma pedig egy olyan válság, amilyet a jelenleg aktív generációk „életükben nem tapasztaltak”.   2020 második negyedévében a magyarországi GDP 13,6%-kal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakához képest, a harmadik negyedéves adat 4,6%-os visszaesést mutat. A költségvetési hiány 9% körüli 2020-ban, amely többszöröse az eredetileg tervezettnek. A kormány év végén 860 milliárd forintot szórt szét láthatólag gazdaságpolitikai célok nélkül. Ez akkora összeg, amelyből minden magyar háztartásnak lehetett volna 200 ezer forintot adni év végén, mintegy „helikopterpénzként”. A kormányzati válságkezelés elhibázottságát mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint is „nagyjából 6%-kal, tehát nagyjából az ez évi visszaesés mértékével lehetett volna jobb a magyar gazdaság teljesítménye”. Matolcsy György szerint a következők voltak az elkövetett hibák, illetve félresikerült intézkedések: ·       ha nincs második hullám, a magyar gazdaság teljesítménye 3%-kal jobb lett volna; ·       a közösségi fogyasztás erősítésével 1%-kal lehetett volna csökkenteni az esést; ·       az állami beruházások területén nem sikerült pozitív fordulatot elérni, ez mintegy 1,4%-kal rontotta a 2020-as évet; ·       elindulhatott volna a lakáspiaci fordulat már 2020-ban, ami 0,5-0,6%-ot jelentett volna az esés csökkentésében. Izgalmas kérdés, hogy választások előtt mikor kezd bele a kormányzat egy úgynevezett válságkompatibilis „rezsicsökkentésbe”. Azaz egy olyan pénzosztásba, amely segíthet a gazdaság pörgetésében. Ez hasznos lépés is lehet, hiszen a belföldi keresletet élénkítheti, rossz célzás esetén azonban beragadhat ez a forrás, és nem hasznosul. Büttl Ferenc szerint egy ilyen politikához megvan a szükséges forrás. Az Európai Unió következő hétéves (2021–2027) költségvetésének és a helyreállítási alapnak az elfogadásával Magyarország 2021-ben összesen 4,2 milliárd euró támogatáshoz és hosszú lejáratú hitelhez jut a helyreállítási alapból, azaz a rendes EU-s forrásokon kívül. 4,2 milliárd euró, mai árfolyamon kb. 1500 milliárd forint pótlólagos forrás áll a magyar kormány rendelkezésére. Paradox módon tehát a kormány által támadott Európai Uniótól (értsd Brüsszel) érkező pénzből (ezt akarta megvétózni a magyar és a lengyel kormány) lehet választási költségvetést és jelentős osztogatást csinálni 2021 második felében.

Az Új Egyenlőség oldalán többször foglalkoztunk már a robotizáció és a digitalizáció munkaerőpiacra gyakorolt hatásairól. A kiskereskedelemi szektor is erősen érintett ebben az átalakulásban. Kiss Ambrus szerkesztő és Kis Miklós gazdasági újságíró arra is kereste a választ, hogy mikortól fogjuk a karácsonyi bevásárlást csak robotok segítségével elintézni.   A 60-as években elindult gépesítési hullám több munkahelyet is megszüntetett. Az ezáltal keletkezett technológiai munkanélküliséget a kiskereskedelem mentette meg. Azaz ott találtak „menedéket” maguknak azok a dolgozók, akik a technológiai fejlődés miatt kiszorultak a korábbi ágazatokból. A negyedik ipari forradalom alapvetően átalakítja a kiskereskedelmi szektort is, és már nem tekinthetünk rá menedékhelyként: innen is tovább kell menniük a munkaerőpiac szereplőinek. Miközben modern vívmányként éljük meg, hogy automatizált kasszasoron fizethetünk, ahol már nincs szükség emberi érintésre, nem gondolunk arra, hogy ez munkahelyek megszüntetéséhez vezetett. Ahogy teret nyer az e-kereskedelem, és egyre több dolgot online vásárolunk, úgy épül le a fizikai eladóterekben dolgozók létszáma. A kettő egyelőre kiegyenlíti egymást, de ez csak időszakos, mivel a szállítás, raktározás digitalizációja révén a valóságban már egyre kevesebb munkaerőre lesz szükség. Az átalakulás kapcsán sokan előszeretettel hívják fel a figyelmet az egyén felelősségére, akitől elvárjuk, hogy folyamatosan fejlessze magát, kövesse a technológiai változásokat, új képességekre tegyen szert. Ez ugyanakkor álságos és a közösség felelősségét csökkenteni igyekvő hozzáállás. Kis Miklós a beszélgetés során a helyzetet ahhoz az óvodai játékhoz hasonlította, amikor a gyerekek körbejárnak a székek körül és tapsra le kell ülniük. Ugyanakkor a székek száma folyamatosan csökken, és a közöttük lévő távolság nő. A vesztesek száma növekszik, és egy ideig a széket foglalók elégedettek lesznek. Ugyanakkor a közösség egésze mindenképpen veszít. Ezért szükséges, hogy a változásra intézményi, közösségi válaszokat próbáljunk adni. Kis Miklós két kezdeményezést emelt ki. Az egyik a már többször is tárgyalt alapjövedelem, amely védőhálót jelent a munkaerőpiacról kihullók számára, a másik pedig a robotadó, amely abból indul ki, hogy a robot munkáltatója a kiszorított munkaerő után fizessen valamifajta munkáltatót terhelő adót. Ez forrást teremthetne arra, hogy a kiszoruló munkavállalói rétegeket támogatni lehessen.

A nagy izgalmak által övezett uniós csúcson kötött költségvetési megállapodás mélyebb összefüggéseit vizsgálta Hegedűs Dániel politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A múlt heti uniós csúcs után azonnal megkezdődött az értelmezési verseny arról, hogy végső soron ki is nyert? Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund munkatársa úgy véli, egy olyan klasszikus brüsszeli megoldás született, amelyet mindenki el tud adni otthon győzelemként. Ha abból indulunk ki, mi volt a lengyel és a magyar kormány eredeti célja, hogy egyáltalán ne legyen jogállamisági feltételrendszer vagy „felvizezzék” azt a rendeletszöveget, ami az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának kompromisszumából született, akkor kijelenthető, hogy a két kormány egyik fenti célkitűzését sem tudta elérni. Ráadásul menet közben a kedvezőnek tűnő alternatív forgatókönyvek is lekerültek az asztalról. Egyrészt a rendeletet nem nyitották meg újratárgyalásra. Másrészt sok minden egyéb is felmerült a tárgyalási folyamat során lehetséges ellentételezésként, amennyiben a magyarok és a lengyelek visszakoznak a vétótól. Ilyen volt a 7. cikkely szerinti eljárás felfüggesztésének vagy befejezésének az ötlete. Ez biankó csekk lehetett volna a két kormánynak, hogy alapvetően nincs semmi jelentősebb probléma a jogállamisággal. Ám Hegedűs Dániel hangsúlyozza, hogy mindazok a nagy szimbolikus eredmények, amiket Orbán Viktor kihozhatott volna ebből a játszmából, nem realizálódtak. Az egyetlen kézzel fogható engedmény, amire ebben a helyzetben hivatkozni lehet, a sokat emlegetett halasztás. Utólag nézve a megállapodást, még egyértelműbbnek tűnik, hogy stratégiai hiba volt a magyar és a lengyel kormány részéről, hogy nem támogatták a német elnökség szeptemberi, „felvizezett” jogállamisági javaslatát. A vétófenyegetést végül alapvetően az EU25-ök egységes fellépése hárította el. A két ország kihagyásával létrehozandó korona-mentőcsomag terve volt az, ami ilyen gyors visszavonulásra késztette Varsót és Budapestet: azon az estén bedobták a törölközőt, ami az erre adott határidő napja volt. Hegedűs Dániel szerint a hazai ellenzéki közbeszédben irreális elvárások övezték a jogállamisági kötélhúzást, és ezek az elvárások determinálták a sokszor csalódott véleményeket. Ha ugyanis valaki úgy állt hozzá a jogállamisági kérdéshez, hogy az uniós csúcson kötött megállapodás a magyar belpolitikai erőviszonyokra is hatással lesz a 2022-es választások előtt, akkor csalatkoznia kellett. Sokan figyelmen kívül hagyták, hogy az egyezkedés európai szinten egy többdimenziós mátrix volt, amelyben a gazdasági szempontok, a költségvetés és a korona-mentőcsomag elfogadása legalább olyan fontos volt, mint a jogállamisági mechanizmus részletei. Az már kiderült, hogy az Európai Parlament gyorsított eljárást kér majd az Európai Bíróságtól, így könnyen elképzelhető, hogy a bírósági döntés még a 2022-es magyar választások előtt megszületik. Az ezt követő alkalmazás időpontja viszont attól is függ, hogy az Európai Bizottság már a bírósági eljárás alatt kidolgozza-e az eljárás módszertanát, vagy minden részlet a bírósági döntés utánra marad. Hegedűs Dániel rámutatott arra is, hogy a Szájer-ügy kellemetlenül érintette a Fideszt az európai színtéren, de ez elsősorban nem a vétó körüli vitákban jelent meg, hanem a Fidesz Európai Néppárton belüli pozíciójára jelenthet súlyos következményeket. A Fidesz néppárti pozíciója ugyanakkor még nem lefutott, végső soron azon múlik majd, hogy a német tagpártok (CDU-CSU) elengedik-e a Fidesz kezét.

Az Új Egyenlőség podcast adásában Kiss Ambrus szerkesztőnk beszélgetett Bábel Balázzsal a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökével a gazdasági és munkaerőpiaci kilátásokról. Az ipar foglalkoztatja a munkavállalók jelentős részét, és a gazdaság helyzete, esetleges növekedése kapcsán is meghatározó szektor. A koronavírus járvány első hullámának hatására az ipar teljesítménye a második negyedévben 20%-kal esett vissza előző év azonos időszakához viszonyítva. A harmadik negyedévben a visszaesés mértéke már „csak” 2,4% volt. Ez azt is mutathatja, hogy megindult egy visszarendeződés. Ennek kapcsán Bábel Balázs elmondta, hogy az autóiiparban újra elkezdődött a munkaerő felvétele. Sőt a szakképzettséget igénylő munkakörökben ismét munkaerőhiánnyal is szembe kell nézni. Az ugyanakkor nyomot hagyott a munkavállalói rétegben, hogy ebből a körből a tavaszi lezárások után sokan voltak, akik nem csak a munkájukat, hanem lakhatásukat is elvesztették. Ez főleg a kölcsönzött munkaerőre vonatkozott, akik munkásszállókon lakhattak, majd elbocsátásuk, és a szállók bezárása után szó szerint az utcán találták magukat. A kölcsönzött munkaerő kérdése régóta problémát jelent, hiszen alacsony az ebben az állományban foglalkoztatottak munkaerőpiaci védelme. Ezért tudnak a kényszervállalkozói foglalkoztatottak együtt az elsők lenni egy gazdasági válságot követő kirúgási hullámnál. Az pedig nagyobb problémát jelez, hogy a kormány kifejezetten épít erre a munkaerőpiaci eszközre, és stratégiai partnerséget köt munkaerőkölcsönzőkkel. Ez a munka világa védelmének további lopakodó leépítését eredményezi. A beszélgetés során szóba került a Dunaferr helyzete, amelye több tízezer ember számára jelent a beszállítókkal együtt munkát. Ugyanakkor az acélipar európai konjunktúrájával szemben a cég egyre nagyobb problémákkal küzd. A KSH legfrissebb munkaerőpiaci adatai alapján 5 év alatt jelentősen csökkent a szakszervezeti tagok száma. Míg 2015-ben 9%-os volt a szervezettség szintje, addig 2020 év első negyedévében 7,4%. Ezzel együtt 25,1%-ról 23,6%-ra csökkent azon munkahelyek száma is, ahol van szakszervezet, tehát érdemben van lehetőség taggá válni. Ennek kapcsán a fiataloknál látszik leginkább a szakszervezeti mozgalommal szembeni averzió. A beszélgetés során erre is kerestük a válaszokat, és az ellen lehetséges szervezési eszközöket.

Az uniós források és a jogállamisági kritériumok összekapcsolása miatt kialakult európai politikai patthelyzet okairól beszélgetett Hegedűs Dániel politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund munkatársa úgy véli, stratégiai hiba volt a magyar és a lengyel kormány részéről, hogy nem támogatták a német elnökség szeptemberi, „felvizezett” jogállamisági javaslatát. Az elutasítást követően a német elnökség gyengébb pozícióból tárgyalhatott az Európai Parlamenttel, ami a javaslat visszaerősítéséhez vezetett. Fontos továbbá, hogy az agresszív magyar és lengyel fellépést látva erősödött a politikai akarat arra, hogy szembeszálljanak a renitensekkel: most már valóban 24-25 ország egységfrontjával áll szemben a magyar-lengyel páros (Szlovénia tekinthető ingadozó szereplőnek). Immáron számos, korábban kevésbé elkötelezett szereplő is azt gondolja, hogy nem mehet az tovább, hogy egyesek túszul ejtik az uniós folyamatokat, és gátolják az intézményi működést. Hegedűs Dániel szerint a jelenleg terítéken lévő, a Tanács és a Parlament közötti jogállamisági megállapodás alapvetően jó kompromisszum. Fontos hozzátenni azonban, hogy ez nem egy általános, a jogállamiság minden aspektusát védő mechanizmus, hanem azon kérdéseket fedi le, amelyek közvetlen hatással vannak az EU pénzügyi érdekeire, a pénzügyi alapok menedzsmentjére. Így például a választási szabályok esetleges radikális átszabását, amelyek negatívan érintenék az ellenzék esélyeit, nem lehetne szankcionálni, de ezzel együtt mégis előrelépésnek tekinthető, hogy felállhat egy olyan EU-s mechanizmus, amely konkrét pénzügyi nyomásgyakorlással tudná megállítani a jogállam erózióját néhány fontos területen (pl. igazságszolgáltatás, ügyészség működése). Az utóbbi években egyre inkább az érvényesült, hogy már nem lehet megkülönböztetni, amit belpolitikai fogyasztásra szán az Orbán-kormány, és amit Brüsszelben tesz. Ez a folyamat is magyarázhatja Szájer József és Gottfried Péter, az Orbán-kormány két uniós kulcsszereplőjének távozását. Szájer József karrierje már 2019-ben, a Fidesz EPP-s felfüggesztésekor hatalmas törést szenvedett, és most végleg egy olyan belpolitikai diskurzus által gerjesztett konfliktusba került, amely teljesen lerombolta azt, amit eddig felépített. Ebből a szempontból Hegedűs érthetőnek tartja Szájer távozását. A jogállamisági kérdés egyre fontosabb belpolitikai témává válik számos más tagállamban is. Így a német elnökség nagyon keskeny pallón egyensúlyoz, és ha figyelembe veszi például a holland, dán, svéd igényeket, akkor jól látszik: egyre kevesebb mozgástere van arra, hogy engedményeket tegyen a magyar és lengyel kormányok számára. A kritikus tagállamok elkötelezett álláspontja erősíti az Európai Parlamentet is ebben a helyzetben, mivel nem egyedül áll ellen a német elnökség békítési javaslatainak. Az egyik felmerült lehetséges megoldási javaslat, a 7-es cikkely szerinti eljárás beáldozása a kompromisszum érdekében Hegedűs Dániel szerint durva szimbolikus vereség lenne az EU számára. Vannak ugyan sokan, akik feladnák ezt a használhatatlannak tűnő mechanizmust azért, hogy egy hatékonyabbat fogadtathassanak el, de a 7-es cikkely szerinti eljárás lezárása azt jelentené, hogy a Tanács hivatalos pecsétet adna arról, hogy nem fenyegeti rendszerszintű veszély a jogállamiságot Magyarországon és Lengyelországban. Ez gyakorlatilag a két rezsim rehabilitációját jelentené. Az önkormányzatoknak folyósítandó közvetlen uniós források terén Hegedűs Dániel radikális strukturális változásra nem számít, némi forrásbővülésre azonban igen. Növekvő politikai akarat tapasztalható azon célok mögött, hogy jusson több közvetlen forrás az önkormányzatoknak, vagy költsön több forrást az Európai Bizottság a jogállamiságot védő programokra. A teljes uniós forrásallokáció reformja ugyanakkor politikailag nem reális célkitűzés, többek között azért sem, mert ehhez nem áll rendelkezésre a szükséges adminisztratív kapacitás az Európai...

A koronavírus járvány és a gazdasági válság uralja a közbeszédet. Közben a kormány identitáspolitikai kampányba kezdett, amelynek a fókuszában a szexuális kisebbségek és a család értelmezésének kérdése áll. Ennek kapcsán elemezte Lakner Zoltán és Kiss Ambrus a belpolitikai napirend alakulását. Az tény, hogy a politikai közbeszéd alakítását a Fidesz egy évtizede képes uralni – mondja Lakner Zoltán az Új Egyelőség eheti podcastjában. Ügyeket emeltek fel, és tettek a közbeszéd priorításává, így pl. éveken keresztül a menekültválságot. Mindezt persze konjunkturális időszakban tették, amikor a 10%-os béremelések mellett szinte mindegy volt miről beszél a kormányzat. A helyzet 2020-ban alapvetően megváltozott. A fő téma az egészségünk védelme, és az egészségügy állapota, valamint a munkahelyek védelme, és megélhetésünk biztosítása. Ebben helyzetben már nem mindegy, hogy a közbeszéd alakítása során mit éreznek a választók. A Fidesz által indított identitáspolitikai vita akár kontraproduktív is lehet, mivel a választók úgy érezhetik,hogy nem az őket érintő kérdések vannak fókuszban. A válság okozta negatív érzések talán önmaguktól is megépülnek a hétköznapok által. Ugyanakkor ez csak azt az érzetet erősíti, hogy valamit nem csinál jól a kormány. Az ellenzéki politikai pártoknak azt kellene megmutatniuk, hogy van alternatíva a válságkezelés kapcsán. Az adásban azt is szóba került, hogy ez az identitáspolitika milyen gyökerekből ered. Sok tekintetben a magyar kormánypárt másolja az amerikai republikánusok identitáspolitikáját. Könnyen lehet, hogy az új mondanivaló a Fidesz szavazótáborának további cserélődését okozza, és még inkább nyitja az ollót a nagyvárosi kormány támogatottsági adatok és a 20 ezer fő alatti kistelepülések adatai között.

2015 januárjában új kormány került Görögországban hatalomra. Az új baloldali pártokból összeálló Sziriza célja az volt, hogy a társadalmat érintő megszorítások nélkül levezényelje az ország pénzügyi válságát. Az Új Egyenlőség podcast adásában Pogátsa Zoltán és Kiss Ambrus beszélgetnek arról, hogy mi történt azóta, és milyen tanulságai vannak ennek az időszaknak. Costa Gavras Görögország 2015 című filmje dolgozza fel azt a szuverenitási harcot, amelyet Ciprasz miniszterelnök és kormánya folytatott az Eurózóna, Európa Központi Bank és az IMF képviselővel. Ennek elsődleges tétje az volt, milyen közös lépésekben állapodnak meg a felek, amely révén újabb hitelmentőcsomagot kaphat Görögország. Azaz hogyan biztosítható a bankrendszer likviditása, hogyan férhetnek hozzá a görögök a megtakarításaikhoz. A tárgyalások valódi kérdése az volt, hogy mennyire lehet a görög választók akaratát átírni olyan tárgyalóasztaloknál, amelyek demokratikus legitimitása megkérdőjelezhető. Mint kiderült egy erős demokratikus legitimitással rendelkező, újonnan megválasztott kormány is szűk utcában tud csak mozogni, és még egy népszavazás sem írja felül a pénzpiacok által kívülről diktált feltételeket. Az újkori görög dráma első vesztese politikai értelemben a Sziriza újbaloldali gazdaságpolitikai elveket követő szárnya volt. A számukra valójában nyertes népszavazás - 61%-a a szavazóknak elutasította a megszorításokra épülő hitelszerződést - másnapján lemondott Varufakisz pénzügyminiszter, ezzel teret nyertek azok az erők, akik a gyors megállapodásban, és a neoliberális gazdaságpolitikai eszközök elfogadásában voltak érdekeltek. A beszélgetésben arra is választ kap a hallgató, hogy az elmúlt 5 év eredményei, vagy éppen eredménytelenségei milyen tanulságokkal járnak,hogy néz ki, a mostani görög belpolitika. Nem meglepő, de valójában sokkal több a hasonlóság a mai jobboldali görög kormány és a magyar kormány politkája között…

A hatalmas izgalmakat hozó amerikai elnökválasztás tanulságairól beszélgetett Győri Gábor Amerika-szakértővel Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Össztűz alá kerültek a közvélemény-kutatások az amerikai elnökválasztást követő napokban, nem is alaptalanul. A tévedések dinamikája hasonló volt, mint 2016-ban, de Győri Gábor, a Policy Solutions vezető elemzője szerint azért tekinthetőek az idei tévedések még súlyosabbnak, mert a kutató cégeknek négy évük volt arra, hogy korrigálják a módszertani hiányosságokat, mégis ugyanaz a rendszerszintű hiba jelent meg a felmérésekben. Az országos adatok nem tévedtek olyan nagyot, de néhány billegő államban, ahol végül eldőlt a választás, sokkal simább demokrata győzelmet jósoltak. Ez hozzájárult ahhoz, hogy irreális várakozások alakultak ki Biden sima győzelmének mértékével kapcsolatban. Győri úgy véli, az előrejelzések hibái abból is származhatnak, hogy ugyan jól mérik fel a teljes társadalom preferenciáit, de kevésbé jól tudják ezt azok körében beazonosítani, akik valóban el is mennek szavazni. Érdemes hozzátenni, hogy végül így is meggyőző lett Biden sikere: 5 államot sikerült megfordítani, országosan több mint 5 millió szavazattal múlta felül Trumpot, és várhatóan 306 elektori vokssal zárja a választásokat. A vártnál szorosabb eredmény mögött állhat azonban a „szégyenlős Trump szavazó” jelenség, és az is, hogy a saját táborukat igen hatékonyan mozgósították a személyes kampányolástól a koronavírus ellenére sem félő republikánusok. A választás rekord részvételt hozott, ami mögött jórészt a szélsőségesen erős polarizáció, a már szinte polgárháborús hangulat állt. Mindkét oldal szavazói jórészt úgy érezték, hogy hazafias kötelességük megmenteni az országot a másik oldaltól. Győri Gábor szerint Trump vereségéhez jelentősen hozzájárult a koronavírus-járvány és annak kezelése: a vírus nyomában járó egészségügyi és gazdasági válság nélkül sokkal jobb eséllyel indult volna, és nagy valószínűséggel győzött volna. A koronaválság ugyanis háttérbe szorította és rombolta is Trump legerősebb ügyét, a gazdaság teljesítményét. A gazdaság állapota a járvány nélkül vélhetően nagyobb szerepet játszott volna a kampányban, ami biztosan a regnáló elnöknek kedvezett volna. Még így is sok szavazója a gazdaság teljesítménye miatt szavazott Trumpra. A Demokraták szempontjából fontos tanulság, hogy egy súlyosbodó strukturális problémával állnak szemben: ha nem tudnak előretörni a vidéki Amerikában, a vidéki jellegű államokban, akkor a jövőben is nehéz lesz átfordítani a Szenátust. Szenátus nélkül pedig igen korlátozott a lehetőség arra, hogy alakítsanak az amerikai politikán és keresztülvigyék progresszív közpolitikai javaslataikat (mint pl. a Green New Deal vagy az egészségügyi reform mélyítése). Szenátusi többség hiányában kisebb kompromisszumokra, apróbb előrelépésekre lehet csak számítani (pl. adókedvezményeket kaphat az alsó-középosztály), a nagy szimbolikus baloldali reformelképzelések az új felállásban nem valószínű, hogy át tudnak menni. A Republikánusok arra jöttek rá, hogy tartósan nem lehet úgy választást nyerni, ha kisebbségben vannak a társadalomban. Új szavazók kellenek, ez is indokolja a Republikánusok növekvő figyelmét, legalább a retorika szintjén a fehér munkásosztályi és a latino szavazók irányába. Azt még nem lehet tudni, hogy stílus tekintetében folytatódik-e más szereplőkkel a trumpizmus, de tartalmi értelemben a Republikánus Párt vélhetően tovább megy azon az úton, hogy protekcionista legyen, védje az amerikai ipart a külső erőkkel szemben, és általában véve jobban figyeljen a fehér munkásosztály igényeire. Ez komoly kihívás hosszú távon a Demokrata Pártnak, mivel a Republikánus Párt stratégiája az, hogy rátolja a demokratákat az elitre, és azt sulykolja, hogy a Demokraták nem foglalkoznak a rosszabb helyzetben lévő társadalmi csoportokkal, holott például Bernie Sanders javaslatai is mutatják, hogy a Demokratáknak is vannak népszerű üzenetei a fehér munkásosztály számára.

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Rékassy Balázs orvos-egészségügyi menedzserrel beszélgetett Kiss Ambrus szerkesztő az egészségügyi rendszer reformjáról. A kormányzat bejelentett szándéka a hazai alapellátás megújítása, miközben az orvosi béremelések, és a kettős foglalkoztatás tilalma kapcsán is élénk viták vannak.   Nehéz politikai szempontból neuralgikusabb területet találni, mint a háziorvosi rendszert. Egyrészt a napi szintű orvos-beteg találkozások nagy száma folyamatos súrlódási pont. Azaz egy rosszul végrehajtott reform, vagy éppen a reformértékű lépések hiánya politikai szempontból is azonnali károkat okoz az aktuális kormányzatnak. A probléma pedig jelentős. A háziorvosi praxisok kb. 9%-a betöltetlen, miközben a háziorvosok kb. 50%-a nyugdíjas korú, vagy 5-10 éven belül nyugdíjas lesz. Ez növeli a területi egyenlőtlenségeket, és jól láthatóan kistelepüléseken élők jelentős hátrányt szenvednek. A rendszer átalakítása szükséges, és ennek kapcsán Rékassy Balázs a praxisközösségek mellett érvelt, mint lehetséges irány. Ez persze megszünteti az egy beteg-egy orvos kapcsolatot, hanem a beteg a praxis közösségen belüli orvosokkal fog találkozni. Ez lehetőséget ad „non-doctor” kapcsolódási pontokra, de egyben a megszokott rendet felborítja. A szakértő szerint általánosságban elmondható, hogy a jelen rendszer rossz hatásfokú, nem teljesíti valós célját, azaz a tömegesen előforduló krónikus betegségek megelőzése és kezelése szempontjából nem hatékony, alapellátásban is ellátható definitív ellátási formák száma és aránya alacsony, valójában sokszor egy szakellátásba tovább küldő, és receptfelíró feladatot teljesít. A beszélgetés során arról is szó volt, hogy mit jelent a COVID19 a hazai ellátórendszer szempontjából, és mi történik, ha túlterhelődik a kórházi ellátás.

Kívül zöld, belül piros – Bíró-Nagy András politológus szerint nemcsak vállalható, hanem büszkén képviselhető a zöld politikával szemben ez a gyakran vádnak szánt jellemzés. A zöld baloldali politika valójában a progresszió legfontosabb új iránya, amely arra a felismerésre épül, hogy szorosan összefüggnek egymással a globális igazságossági problémák, egyenlőtlenségek, valamint a klímaválság kiváltó okai. Az így felvetődő komplex kérdésekre hasonlóan komplex válaszokat kell adni, amire az egymással szövetségre lépő baloldali és zöld pártok, illetve a zöld agendát markánsan képviselő baloldali pártok lehetnek a leginkább alkalmasak. A Policy Solutions új tanulmánya, melynek címe A zöld baloldali politika lehetőségei Magyarországon, olyan adatsorokat is tartalmaz, amelyek szerint a magyar lakosság meglepően nyitott a környezeti fenntarthatóság kérdéseire. Annak már kisebb a támogatottsága, hogy például a termékek árába építve támogassák a klímavédelmi célokat. Az elemző szerint ez is nagyban összefügg az egyenlőtlenségekkel, mivel a tehetősebbek azok, akik – lévén, nekik inkább van miből – ezen a módon is készek lennének terhet vállalni a zöld célok érdekében. Ugyanakkor a fogékonyság megléte kedvező kiinduló pozíciót kínál a tudatos zöld politika számára, ettől kezdve viszont már a politikai képességeken múlik, hogy a kivitelezéséhez szükséges társadalmi érdekeltséget meg lehet-e teremteni. Ez nem csak a zöld, hanem bármilyen más progresszív közpolitikai javaslat esetében igaz, például az alapjövedelemre is. Annak esetében is fennáll ugyanis az idea iránti széles körű nyitottság, de a gyakorlati megvalósulás a konkrét javaslatokon, és a társadalmi érdekeltség megteremtésén múlik. A közvélemény-kutatás és az azt elemző tanulmány más kérdésekkel is foglalkozott, amelyekből kiderül, hogy a magyarokat az egészségügy és a megélhetést fenyegető nehézségek aggasztják a leginkább a koronavírus-járvány és a nyomában kibontakozó gazdasági válság idején. Hívei továbbra is bíznak a kormány gazdasági kompetenciájában, de ha az elhúzódó krízis miatt ez a hit megrendül, akkor az ellenzék minden eddiginél komolyabb lehetőséget kap az áttörésre. Az is igaz viszont, hogy ma csak kevés olyan téma van, amelynek kapcsán az ellenzék társadalmi hitelessége jelentősen felülmúlná a kormányét. Ennek a hitelességi, és egyúttal vezetési deficitnek a leküzdése a 2022-es választási felkészülés döntő tényezője kell hogy legyen, s valószínűleg az előválasztás, ha megvalósul, alkalmas terepet kínál majd a lehetséges ellenzéki vezetők és kampánytémák szelekciójára.

A borsodi időközi választás tanulságairól és az ellenzék előtt álló feladatokról beszélgetett Szűcs Zoltán Gábor politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A Tiszaújváros és Szerencs környékén lebonyolított időközi választáson a Fidesz hatalmas erőforrások bevetésével nagyjából azt hozta, ami ebben a körzetben várható volt tőle. Szűcs Zoltán Gábor politológus szerint az is kiderült, hogy a közös indulás szükséges, de nem elégséges előfeltétele az ellenzék sikerének. A probléma nem az indulás formátumából fakad, hanem abból, hogy az ellenzék egyszerűen nem tart ott, hogy egy ilyen billegő körzetet megnyerjen, mivel ehhez nincs még elég szavazója. Az eredmények azt is jelzik viszont, hogy a Fidesznek a koronavírus-járvány kezdetén megerősített előnye elkezdett apadni. Úgy tűnik, mintha a kormánypártok támogatottságában lett volna egy trendforduló, de ennek az elején járunk, és talán még kicsit korán volt az ellenzéknek ez a választás, fél évvel később vélhetően ugyanott több esélye lett volna. Az alulmaradt jobbikos politikussal, Bíró Lászlóval kapcsolatban Szűcs Zoltán Gábor elmondta, hogy a helyi jelölt személye nem annyira helyben volt érdekes. A jelölt az országos politika szempontjából több kellemetlenséget teremtett az ellenzék számára. A kialakult helyzet 2022-re nézve jelezte egyben azt is, hogy a széles választási koalíció azt jelentheti, hogy sokszor olyan jelölteket kell majd támogatnia az ellenzéki szavazóknak, akikkel kevéssé tudnak azonosulni. Fontos célnak kell lennie azonban az ellenzéki képviselőjelölti csapat összeállításakor, hogy a provokatív jelöltek minél kevésbé terheljék meg az együttműködést. Ebben nagy szerepe lehet az előválasztásoknak, amelyek lebonyolításához újabb lökést adhatnak a borsodi tapasztalatok. Az október 11-i eredményekből az is látszik továbbá, hogy komoly probléma lehet 2022-ben az ellenzék számára a kispártok, illetve a kamupártok indulásából. Az előválasztások e probléma mérséklésében is segíthetnek valamelyest. Minden nehézség és kormányzati sanyargatás ellenére az ellenzéknek nagy lehetőséget jelent, hogy ott vannak az önkormányzatokban, és a sok párt által alkotott koalíciók a legtöbb esetben stabilan működnek. A helyi politikában nyújtott jó teljesítmény lehet az alapja annak, hogy az ellenzék kialakítson magáról egy olyan képet, hogy erős, valós kihívója a kormánynak. Ennek elérésében sokat segíthet, hogy immáron számos települést vezetve tudják alakítani azt, hogy miről szól a politika. Az embereket foglalkoztató fontos kérdésekben szólalhatnak meg, és kezdeményező szerepben léphetnek fel. Szűcs Zoltán Gábor szerint így lehet elkezdeni elvenni a Fidesztől a politika alakításának monopóliumát. Az ellenzéki törekvéseknek természetesen sok más tényező mellett korlátot szabhat az, hogy a NER kontrollja egyre kiterjedtebb a médiában, ami nehezíti a kormánykritikus hangok terjedését. A válság valóságát viszont nem lehet megkerülni: a kormány gazdaságpolitikai mozgástere szűkült, és annak ellenére makacsul ragaszkodnak korábbi paradigmáikhoz, hogy a hiányzó pénzek hiányozni fognak, és előbb-utóbb kemény következményei lesznek az elégtelen válságkezelésnek az emberek számára. Szűcs Zoltán Gábor úgy véli, hogy a Fidesz nem igazán tudja, hogyan lehetne kikeveredni ebből a helyzetből, sőt több jel utal arra, hogy elvesztette a kontrollt az események felett. A kormány több mindennel próbálkozik, új ellenségek keresésétől kezdve adócsökkentésig és lakhatási programokig, de ezek nem biztos, hogy arányban vannak a kihívás nagyságával.

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdásszal beszélgetett Kiss Ambrus szerkesztő az egészségügyi rendszer jelentős vitákat kiváltó átalakításáról,az orvosbéremelésekkel együtt elfogadott a munkavégzésre vonatkozó szabályokról. Évtizedek alatt szinte egyfajta politikai tabu lett az egészségügyi rendszer átalakítása. A 2008-as szociális népszavazás azt kódolta bele az aktuális kormányzat DNS-ébe, hogy csak politikai károk árán lehet érdemi változást elérni ezen a területen. Ezzel szemben éppen a legnagyobb egészségügyi veszélyhelyzet idején mintha váratlant húzott volna a kormány. Egyszerre ment neki az alacsony béreknek, a kettős foglalkoztatásra épülő önkizsákmányoló rendszernek, és a hálapénznek. Pár órán keresztül úgy tűnt, hogy mindezt a Magyar Orvosi Kamara javaslata alapján teszi meg. A beszélgetés során azt vizsgáltuk, hogy milyen szakmai és politikai okok húzódhatnak meg a törvény sürgős elfogadtatása mögött. Tényleg félresiklott az átalakítási kísérlet, vagy eredetileg is ez lehetett a terv? A szakmai és politikai alapon széttagolt kormányzati egészségügyi struktúra magában hordozta-e ezt a pillanatnyi káoszt, vagy éppen a káosz tette lehetővé a váratlan lépést? Vannak olyan értelmezések, amelyek szerint ez a lépés valójában megágyaz az intézményrendszer átalakításának, és az orvoshiány előtérbekerülése „megoldja” a kórházi struktúra racionalizálását. Az eddigi átalakítási kísérletek ugyanis intézmények felől közelítettek, amely során azt érezte a választó, hogy elvettek egy kórházat az ő lakóhelyétől. Politikai oldalról közelítve ez okozta például 2015-ben a tapolcai választókerületbe a Fidesz jelöltjének vereségét az időközi országgyűlési választáson, és ezzel a kétharmados többség megszűnését. A magánegészségügy és a közegészségügy szétválasztása mindképpen jó irány, hiszen a beteg szempontjából egyértelműek lesznek a viszonyok. Azaz pontosan tudjuk majd, hogy ahol vagyunk ott, ki fizeti a kezelésünket. Ugyanakkor, ha a másodállást tiltják a rendszerben, akkor szűkül az az időmennyiség, amelyet a betegekkel tud tölteni az orvos. Jelenleg a közfinanszírozott egészségügyben a teljesítmény volumen korlát (TVK) szab határt annak, hogy például hány beavatkozás végezhető. Ha valaki ezenfelül kíván az ellátáshoz hozzáférni, akkor a pénztárcájától függően a magánszektor felé fordulhat. Ezzel bővül azon potenciális betegek köre, akik valamilyen módon orvoshoz el tudnak menni. Az elfogadott törvény alapján az orvos „visszahúzódik” a közfinanszírozott egészségügybe, és ezzel a magánpraxisba bejutók elveszítik a lehetőségét az ellátásnak. Azaz, ha nem emeli az állam a TVK szintet, akkor növekszik a sorbanállás, és a frusztráció a betegek körében. Ezért is mondja a beszélgetés során Sinkó Eszter, hogy az orvosok béremelése nem elegendő, több pénz kell a TVK oldalán a rendszerbe, és minimum előre kell hozni a szakdolgozók béremelését 2022-ről.

A Párbeszéd alapjövedelem kampányáról és a formálódó közös ellenzéki programról beszélgetett Tordai Bence országgyűlési képviselővel Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Az elmúlt hetekben elindult a Párbeszéd alapjövedelem kampánya, amely egy európai polgári kezdeményezéssel együtt igyekszik népszerűsíteni az alapjövedelem koncepcióját. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és elnökségi tagja szerint az alapjövedelem ma már kézzelfogható közeli realitás, bevezetése csak politikai akarat kérdése. Közvélemény-kutatásokból tudható, hogy az alapjövedelemnek masszív társadalmi támogatottsága van, sokan szimpatikus gondolatnak tartják, de most azt szeretnék minél szélesebb körben elmagyarázni, hogy konkrétan kinek mit jelentene, ki mennyivel járna jobban. A kérdés eddig megmaradt egy értelmiségi buborékban, most a cél az, hogy az alapjövedelem ötlete eljusson a vidék Magyarországához. A vidéki roadshow-kon jól fogadják az emberek, hogy milyen pozitív következményekkel járna az alapjövedelem, és értik, hogy a bevezetése a kiszolgáltatottság és a nélkülözés végét jelenthetné. Elsősorban arról kell meggyőzni a választókat, hogy ez a javaslat pénzügyileg is megáll a lábán. A Párbeszéd számításai szerint 3300 milliárd forintot kellene hozzá megmozgatni – ehhez a közös kormányzásra készülve olyan számítást készítettek, amiben nincs adóemelés és új adók sem, hanem a forrásokat egyszerűen meg lehet találni az aktuális költségvetésben. Tordai szerint a Paks 2 és a Budapest-Belgrád beruházásoktól a túlárazott közbeszerzéseken át a propagandaminisztérium kiadásáig számos olyan tétel van, amiből az alapjövedelem megfinanszírozható. A pozitív gazdasági következmények közül kiemelendő továbbá a helyi gazdaságot élénkítő hatás: szintén sokat számít a vidék Magyarországának, hogy jelentős lökést kaphat a helyi kereslet. Tordai Bence úgy tapasztalja, hogy a diskurzus felhangosításában egyre több partner van, a különböző politikai szereplők egyre inkább kötelezőnek érzik, hogy viszonyuljanak a kérdéshez, ráadásul a Fidesz kifejezetten veszélyes kihívásnak tartja. A Párbeszéd országgyűlési képviselője az emberek minél szélesebb körű elérése mellett azzal lenne elégedett, ha 1 év múlva olyan miniszterelnök-jelöltje lenne az ellenzéknek, aki támogatja az alapjövedelem bevezetését. A Párbeszéd alapjövedelem javaslata a társadalom alsó kétharmadát támogatná közvetlenül: egészen havi bruttó 510 ezer forintig minden munkavállaló részesülne a juttatásokból. A javaslat kidolgozását az vezette, hogy akiről biztosan tudható, hogy nem szorul rá, az kerüljön ki az alapjövedelem által lefedettek közül, és mindenkit érjen el, akinek szüksége van rá. A koncepció fontos elemei, hogy egyetlen gyermek szülei sem kaphatnak kevesebbet, mint 50 ezer forint; egyetlen felnőttnek sem lehet alacsonyabb jövedelme, mint 100 ezer forint; és egyetlen teljes állású dolgozó sem kereshet kevesebbet, mint bruttó 250 ezer forint. De a kisnyugdíjasok is jól járnának, mivel egy nyugdíjas sem kaphatna kevesebb juttatást 100 ezer forintnál. A társadalmilag értékes díjazott munkák köre is kibővülne azzal, hogy az otthon végzett munkát is elismernék az alapjövedelem által. A nemrégiben elindult közös ellenzéki program kidolgozása kapcsán Tordai Bence elmondta, hogy az alapjövedelemnek egy válságkezelő formáját már több párt is el tudja fogadni (MSZP, LMP), de a Párbeszéd ennél többet szeretne: állandó, alkotmányosan védett intézménnyé szeretnék tenni. Sok olyan zöld baloldali javaslat van továbbá, amelyet széles körű egyetértés övez az ellenzéki pártok között. Az egyeztetéseket megkönnyítheti, hogy ezek a pártok hasonlóan látják a társadalmi valóságot, az igazságtalanságokat, így egyetértés mutatkozik abban, hogy meg kell erősíteni a szociális rendszert, be kell vezetni a progresszív személyi jövedelemadó rendszert, az óriásvagyonok legyenek bevonva a közteherviselésbe, és a zöld fordulatra is szükség van. Tordai Bence szerint most már azok is...

Az MSZP elnökhelyettesével, a Közmunkás Szakszervezet egyik alapítójával, Komjáthi Imrével arról beszélgetünk az Új Egyenlőség szeptember 30-i podcastjában, mennyire lehet komolyan venni a miniszterelnök bejelentését, miszerint a közmunkabér emelésére lenne szükség jövő évtől, és egyáltalán, miért jutott hirtelen eszébe a kormánynak, hogy ezen gondolkodjon. A beszélgetésben szó esik az itthon mára alaposan meggyengült baloldal és a szakszervezetek kapcsolatáról, egyebek mellett annak kapcsán is, hogy küszöbön állnak a jövő évi minimálbér-egyeztetések, azonban egy gazdasági válsághelyzet közepette kerül majd sor ezekre. Arról is beszél az elnökhelyettes, mennyire nehéz még egy magát baloldalinak valló párton is keresztülvinni olyan fontos baloldali programelemeket, amilyen az alapjövedelem, illetve a garantált minimumjövedelem, holott éppen ezektől volna remélhető a már régóta sokat emlegetett baloldali megújulás tényleges megvalósulása. Komjáthi Imre szerint gyakran az ellenzéki politikusok sem merik áttörni az előítéletek falát, még az előítéleteket, jó esetben, ők maguk nem is osztják. Gyakran azonban nem elég bátrak, hogy a saját nézeteiket felvállalják, és folyamatos vitában megvédjék. Arra a felvetésre, hogy az MSZP, amely az elmúlt évtizedben számos korábban hagyományosnak számító vidéki választókerületében meggyengült, most az ellenzéki együttműködés során lényegében írásba is adja, hogy a továbbiakban nem fog ezeken a helyeken jelölteket állítani, a párt elnökhelyettese azzal válaszolt: egy ellenzéki párt számára ma értékesebb egy polgármesteri poszt, mint egy parlamenti hely. Ha pedig az ellenzéki szövetség részeként kormányra jutnak, a baloldali programelemek megvédését tartaná pártja feladatának.

Az őszi évad kezdetén az Új Egyenlőség podcast adásában Kiss Ambrus beszélgetett Pogátsa Zoltán főszerkesztővel az Új Egyenlőségen az elmúlt félévben megjelent olyan írásokról, amelyek véleményünk szerint alapvető befolyással bírnak a baloldali politikára. A beszélgetés alapja, hogy nem lehet minimumokra, szakértői kormányzásra építeni a politikát, mivel a közpolitika csinálásnak éppen az az alapja, hogy értékekkel van átszőve. Tévhit, ha azt gondoljuk, hogy „szuperszakértők” képesek mindenen átívelő, a közjó szempontjából megkérdőjelezhetetlen szakmai javaslatokat tenni. Ennek kapcsán Pogátsa Zoltán arról beszélt, hogy nincsenek univerzális megoldások, és ezt a konzervatív oldalról elindult think thankek világa kezdte el sulykolni. A Mércén megjelent „Szakpolitika vagy politikai gazdaságtan?” című írásában ennek kapcsán azt írta: ’A politikai szakértők világában pedig valahogy mindig a felső osztálynak megfelelő, a gazdasági rendet alapvetően nem bolygató „realista”, „mérsékelt” és „konszenzuskereső” szakpolitikai javaslat.’ Közben olyan kezdeményezések kellenek, amelyek tényleg minden tabut újranyitnak. Ezért volt fontos írás a Stephanie Kelton: The Deficit Myth [A deficit mítosz] című könyvéről szóló, a koronavírus okozta gazdasági válság első sokkjai idején megjelent recenzió. A könyvben a szerző közérthetően ír a Modern Monetáris Elméletről, melynek legfontosabb mondanivalója, hogy az államnak soha sem kell semmire azt válaszolnia, nincs rá pénz. Ha a társadalom akar valamit, és az a közjót szolgálja, akkor az állam – mint szuverén pénzteremtő – képes azt megfinanszírozni. A jegybank „pénzt nyomtat” (a mai világban számítógépes formában létrehoz), és ebből nulla százalékos kamattal megvásárolja azt az államadósságot, amelyet a kormányzat kiadásai hoznak létre. Azaz pénz van a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, csak az a lényeg, hogy kordában tartsa az állam az inflációt. A beszélgetés során érintettük Emmanuel Saez és Gabriel Zucman „The Triumph of Injustice – How the Rich Dodge Taxes and How to Make them Pay” [Az igazságtalanság győzelme – Hogyan kerülik el a gazdagok az adókat, és hogyan lehetne őket mégis megadóztatni?] című könyvét, mely arra keresi a választ, hogy miképpen lehet érdemben szélesíteni az adózók körét. Kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a leggazdagabb rétegek kevesebb adót fizetnek, mint a bérből és fizetésből élők. Ugyanakkor – főleg válságok idején – rendszeresen megszólalnak szupergazdagok, hogy szeretnének több adót fizetni. A könyvről szóló recenzió szintén az Új Egyenlőség oldalán olvasható. A harmadik könyv, amely az elmúlt hónapokban bestseller is lett a magyar piacon, Éber Márk szerkesztőtársunk könyve, A csepp címmel. Ez a magyar társadalom szerkezetét, mobilitási jellemzőit írja le. Az adás végén szó volt az Új Egyenlőség napokban indított támogatói kampányáról is.

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán szerkesztők beszélgettek arról, hogy mi várható a magyar belpolitikában az év második felében. Szó esett a koronavírusról, a gazdasági válságról, az EU-s költségvetési tárgyalásokról és a „kétharmadról” is. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában a podcast három szerkesztője – a hagyományhoz híven – arról beszélgetett, hogy mi várható a magyar belpolitikában. Jósgömb nélküli is kijelenthető, a legfontosabb kérdés, mit jelenthet politikai szempontból a koronavírus második hulláma. A mostani helyzet dinamikájában és társadalmi érzületében is teljesen más, mint a márciusban átélt folyamat. A gazdaság leállásától való félelem, de a hétköznapi életben egyre inkább jelenlévő „vírustudat” (most már lassan mindenkinek van koronavírussal legalább kontaktként találkozó ismerőse, míg tavasszal ez nagyon szórványos volt) más kezelési módot igényelnek. A kormányfő élére állt a folyamatnak, és aktív kommunikációba kezdett, miközben érezhetően a teljes folyamatot sok bizonytalanság övezi. Ugyanakkor az ellenzéknek lassan ki kell alakítani azt az irányt, amelyet válságkezelési módként felvillant a választók számára. A második konfliktusforrás a kormány számára – nem meglepő módon – az Európai Unió lesz. A tagállomok közötti nyári megállapodás a következő hétéves fejlesztési költségvetésről inogni látszik. Egyelőre nem mértékvitáról van szó, hanem az Európai Parlament erősebb eszközöket akar látni a jogállami kritériumok megvédése kapcsán. Ez olyan kérdés, amelyben a magyar kormány a lengyelekkel együtt akár a vétóval való zsarolásig is elment eddig. Amennyiben a második félévben a német soros elnökség le akarja zárni a költségvetési vitát, nagyon érzékeny szempontokat figyelembe vevő kompromisszumot kell létrehoznia. A két pólus érvelése között most még nem látszik a legkisebb közös többszörös. A beszélgetés során megvizsgáltuk, hogy az október 11-i tiszaújvárosi időközi országgyűlési választás mit hozhat a kétharmad szempontjából. A résztvevők egyöntetű véleménye szerint egy ellenzéki vereség most már nem nyithatja fel azt a vitát, hogy egy az egyben kell-e versenyezniük az ellenzéki pártoknak egyéniben a Fidesz–KDNP jelöltjével a 2022. évi választásokon. Sokkal inkább azt a következtetést eredményezheti, hogy előválasztásokkal stabilabb hátterű jelölteket lehet találni. Egy ellenzéki győzelem erős figyelmeztetés lenne a kormánypártoknak, hiszen ez stabil körzetnek számított számukra. Technikai értelemben azonban a kétharmados többség nem kerülne veszélybe, hiszen vannak „belső tartalékai” a kormánynak a parlamentben.

A Közgazdászok a válságkezelésről elnevezésű kör augusztus 27-én tett közzé egy hatpontos javaslatcsomagot, amely a koronavírus nyomán kialakult gazdasági krízis hazai alakulását értékeli és a szerintük lehetséges lépéseket foglalja össze. A különböző hátterű, indíttatású, eltérő szakmai múlttal bíró közgazdászok közös minimuma – talán meglepő módon – a szolidaritás, és külön hangsúlyozzák, hogy a társadalom legfelső részének érdemi terhet kellene vállalnia a válságkezelésből. Győrffy Dóra közgazdásszal, politológussal arról beszélgettünk, hogy téves a kormány „visszapattanásra” vonatkozó várakozása, olyannyira, hogy a gazdasági élet általában nem lesz képes arra, a világon sehol sem, hogy ott folytatódjon, ahol a válság előtt abbamaradt. Inkább azzal a feltételezéssel ért egyet, hogy a korábbi teljesítmény kilencven százaléka állandósulhat, ráadásul megváltozott szerkezetben. Ezért különösen fontos, hogy a mostani válság a magyar gazdaság súlyos szerkezeti problémáira mutat rá, ami a regenerálódás akadálya lesz a válság elmúltával is. A közgazdászcsoport új javaslatcsomagjának legfontosabb elemei közé tartozik a családi pótlék emelése és a munkanélküli-ellátás időtávjának kitolása legalább hat hónapra. Győrffy Dóra a válságkezelő intézkedések fő célcsoportjának a gyerekeket nevelő háztartásokat látja – a gyerekek fele a társadalom alsó három tizedéhez tartozó családokban él –, valamint a munkájukat elvesztőket és a kis- és középvállalkozásokat. Meghatározó cél lenne egy olyan válságkezelési stratégia kialakítása, amely megakadályozza a társadalom teljes szétszakadását, és megőrzi a válság utáni felzárkózás esélyét a társadalom egésze számára. 

A rövid távú lakáskiadás és a lakhatási válság összefüggéseiről, illetve a „STOP Airbnb” kampány céljairól beszélgetett Ajtay András aktivistával Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Magyarországon ma lakhatási válság van. Tömegek élnek úgy, hogy nem tudják megfizetni a méltó lakhatást, vagy a fizetésük akár felét is lakhatásra fordítják. Az olyan rövid távú lakáskiadást lehetővé tevő vállalkozások, mint az Airbnb ezt a helyzetet súlyosbítják: az amúgy is kicsi albérleti piacról vonnak ki lakásokat, sok ember versenyez egyre kevesebb ingatlanért, ami alaposan felveri az albérletek árait. Az elmúlt 10 évben 130%-kal nőttek az albérletárak Budapesten, ezt a bérek nem követték. Ajtay András, A Város Mindenkié aktivistája és a Szikra Egyesület tagja hangsúlyozta, az augusztus végén indított „STOP Airbnb” kampány célja, hogy az önkormányzatok éljenek a rövidtávú lakáskiadás korlátozásának törvényi lehetőségével. Az aktivista elmondása szerint nagyon kell küzdeni, hogy a politikai elit komolyan vegye a problémát, amit nehezít, hogy jelentős lobbierők mozdultak meg a másik oldalon is. A kampány célja elérni, hogy a politikusok megértsék, nem kevesek extra profitját, hanem a tömegek érdekét kell képviselni, és végül a korlátozás mellett szavazzanak a közgyűléseken. A rövid távú lakáskiadás korlátozásának közpolitikai célja a lakbérek mérséklése. Gondot jelent, hogy akiknek jó lenne a korlátozás, nem tudnak az Airbnb és az albérletárak közötti összefüggésekről. Nem tudják, hogy a korlátozással javulnának a lakhatási lehetőségeik, pedig havi 10-20-30 ezer forint csökkenés sokaknak húsba vágó kérdés. A következő időszak legfőbb feladata ezért a lakosokkal kommunikálni. A kampány céljait segítheti, hogy nagy részük amúgy nem szereti az Airbnb-t, mivel az hangos és zajos. Ajtay András szerint emellett kell azt tudatosítani, hogy a rövid távú lakáskiadás a lakbérek növekedéséhez is hozzájárul, és ezért fontos, hogy az érintett kerületek lakosai meggyőzzék képviselőiket, hogy korlátozásra van szükség. A „STOP Airbnb” kampány keretén belül az összes fővárosi polgármestert és önkormányzati képviselőt megkérték, hogy nyilatkozzon, van-e érdekeltsége a rövid távú lakáskiadás piacán. Ajtay András elmondta, hogy eddig nagyjából 60 választ kaptak, kizárólag ellenzéki politikusoktól, olyanoktól, akiknek nincs ilyen ingatlanjuk. Számos vagyonnyilatkozat utal ugyanakkor arra, hogy sok politikus is érdekelt lehet a rövid távú lakáskiadás terén. Az aktivista szerint a koronaválság közben indított kampánynak jó az időzítése abból a szempontból is, hogy a turisták hiánya miatt az Airbnb tulajdonosok most áttérőben vannak a hosszú távú lakáskiadás piacára, és a cél ezt a trendet megszilárdítani. Az önkormányzatoknak ezért olyan napszámot kell meghatározni a rövid távú lakáskiadás felső határaként, ami a hosszú távú lakáskiadás felé ösztönöz. A koronavírus-járvány, a turisták elmaradása már eddig is hozzájárult a lakbérek eséséhez. Budapesten átlagosan 22%-kal estek az árak, de a nagyon frekventált helyeken ennél kisebb volt az árcsökkenés. Ez Ajtay András szerint arra vezethető vissza, hogy ezeken a helyeken sok esetben luxus apartmanokról van szó, vagy olyan tulajdonosokról, akiknek akár 10-20 lakása is van: ők nem fogják átvinni néhány hónap leállás miatt ingatlanjaikat a hosszú távú piacra, inkább megvárják, hogy újrainduljon a turizmus. A beszélgetés zárásaként az aktivista bemutatta a kampányban részt vevő Szikra Egyesületet. A Szikra egy tágabb értelemben vett zöld-baloldali politika megvalósításáért dolgozik, amely a lakhatási kérdés mellett sok más témával is foglalkozik. Olyan aktivista tömörülésről van szó, amely már az önkormányzati kampányban is segített több politikusnak, hosszú távon pedig olyan mozgalmat kívánnak építeni, amely a valódi problémákra ad baloldali válaszokat, illetve tesz azért, hogy minél több képviselője legyen a valódi baloldalnak, és teret nyerjenek a baloldali gondolatok az intézményesült magyar...

A Közgazdászok a válságkezelésről elnevezésű kör augusztus 27-én tett közzé egy hatpontos javaslatcsomagot, amely a koronavírus nyomán kialakult gazdasági krízis hazai alakulását értékeli és a szerintük lehetséges lépéseket foglalja össze. A különböző hátterű, indíttatású, eltérő szakmai múlttal bíró közgazdászok közös minimuma – talán meglepő módon – a szolidaritás, és külön hangsúlyozzák, hogy a társadalom legfelső részének érdemi terhet kellene vállalnia a válságkezelésből. Győrffy Dóra közgazdásszal, politológussal arról beszélgettünk, hogy téves a kormány „visszapattanásra” vonatkozó várakozása, olyannyira, hogy a gazdasági élet általában nem lesz képes arra, a világon sehol sem, hogy ott folytatódjon, ahol a válság előtt abbamaradt. Inkább azzal a feltételezéssel ért egyet, hogy a korábbi teljesítmény kilencven százaléka állandósulhat, ráadásul megváltozott szerkezetben. Ezért különösen fontos, hogy a mostani válság a magyar gazdaság súlyos szerkezeti problémáira mutat rá, ami a regenerálódás akadálya lesz a válság elmúltával is. A közgazdászcsoport új javaslatcsomagjának legfontosabb elemei közé tartozik a családi pótlék emelése és a munkanélküli-ellátás időtávjának kitolása legalább hat hónapra. Győrffy Dóra a válságkezelő intézkedések fő célcsoportjának a gyerekeket nevelő háztartásokat látja – a gyerekek fele a társadalom alsó három tizedéhez tartozó családokban él –, valamint a munkájukat elvesztőket és a kis- és középvállalkozásokat. Meghatározó cél lenne egy olyan válságkezelési stratégia kialakítása, amely megakadályozza a társadalom teljes szétszakadását, és megőrzi a válság utáni felzárkózás esélyét a társadalom egésze számára. 

Az Új Egyenlőség piros podcast legújabb adásában Kiss Ambrus szerkesztő beszélgetett Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal, a Budapest Corvinus Egyetem adjunktusával a Zöld Egyenlőség podcastról, az ökológiai közgazdaságtanról, a nemnövekedésről és a megkérdőjelezhetetlennek hitt dolgokról. A Zöld Podcast adássorozat 30 részben, összesen 1080 percben foglalkozott azzal, hogy miért kell mást gondolni a világról. Köves Alexandra azzal indította útjára ezt a podcastsorozatot, hogy kérdőjelezzük meg a világról alkotott alapvető gondolatainkat. Ugyanis „egyre többet hallunk a klímaváltozás kapcsán arról, hogy mi a fenntartható és mi nem. Azonban sokszor úgy tűnhet, hogy nincs lehetőség a jelenlegi gazdasági paradigmák mentén valódi megoldásokról beszélni. Ezzel szinte minden ökológiai közgazdász egyetért. Radikálisan meg kell kérdőjeleznünk minden olyan alapvetést, amelyet eddig megkérdőjelezhetetlennek gondoltunk annak érdekében, hogy valódi válaszokat találjunk az ember és környezete együttélésének problémáira. És amíg hajlamosak vagyunk néha a zöld megközelítéseket szembeállítani a szociáldemokrácia gondolatiságával, addig alaposabb áttekintés után arra kell rájönnünk, hogy a környezeti és társadalmi problémákat pontosan ugyanazok a megkérdőjelezhetetlennek tartott alapvetések generálják.” A beszélgetés során szóba került, hogy egyáltalán helyes-e színnel illetni az ökológiai közgazdaságtant, hiszen az egyenlőtlenségek kapcsán (annak a társadalmi fejlődésre gyakorolt negatív hatása miatt) többről szól a kérdés, mint környezeti politikáról vagy ökológiai fenntarthatóságról. Az ökológiai közgazdaságtan strukturális megközelítése már önmagában kihívást jelent a mainstream közgazdaságtannal szemben. Azaz a gazdaság ebben a megközelítésben a társadalom része, és a társadalom az ökológiai keretbe illik bele, ezért a társadalom és a környezet gazdasági kizsákmányolása fel sem merülhetne ezen viszonyrendszer alapján. A beszélgetés végén Köves Alexandra elmondta, mely adások az elmúlt 30 részből a kedvencei, amelyeket azoknak ajánl, akik szeretnének gyors első benyomást kapni erről az ökológiai közgazdaságtanról – és természetesen a következő rész előzetesét se hagyhattuk ki.

A Biden-Harris párosról és az amerikai elnökválasztási kampányt várhatóan befolyásoló főbb tényezőkről beszélgetett Lakatos Júlia politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Kamala Harris alelnök-jelölti jelölésével összeállt az a páros, amely Donald Trump kihívója lesz az amerikai elnökválasztáson. Lakatos Júlia politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója szerint a mostani kampányban nagyobb jelentősége van annak, hogy ki az alelnökjelölt, mint általában. Joe Biden kora miatt Harrisre sokan potenciális jövőbeli elnökként is tekintenek. Az első női színes bőrű alelnök-jelölt kiválasztása egyben fontos politikai üzenet is: Harris már most is új szavazói csoportokat hozhat be, elsősorban a nők és a kisebbségek között. A biztos demokrata bástyának számító Kaliforniából érkező szenátor jelölése mögött láthatóan nem az volt a fő motiváció, hogy plusz államot nyerjen meg Bidennek, hanem az, hogy államokon átívelően szólítson meg és bővítsen kulcsfontosságú demográfiai csoportokat, és persze nem szabad megfeledkezni a Black Lives Matter és a MeToo mozgalmakra adott reakció szimbolikájáról sem. Erős személyisége egyben azonban kockázat is. Harris karakteres jelölt, aki a kampányban akár helyenként be is árnyékolhatja Bident. A Demokraták mindenesetre jól fogadták az alelnök-jelöltet, 86%-uk pozitívan értékelte a jelölését. Tartalmi értelemben a Biden-Harris páros jórészt folytonosságot jelent a Barack Obama és Hillary Clinton által fémjelzett időszakhoz képest. Lakatos Júlia úgy véli, hogy a Demokraták továbbra is nagymértékben támaszkodnak az identitáspolitikai témákra, és kevésbé vonták le annak tanulságait, hogy miért volt kudarcos a legutóbbi elnökválasztási kampány. Az amerikai politika jellemzője, hogy az előválasztáson hajlamosak a jelöltek a szélre kimenni, majd utána az elnökválasztási kampányban középre beszélnek. Most is ez várható, nem valószínű, hogy Biden vagy Harris a balszárnyhoz beszélne a kampány hajrájában. Ugyanakkor az is gyakori, hogy az elnökjelölt a jó rendőr, míg az alelnök-jelölt a rossz rendőr, aki tehet kiszólásokat. Ennek megfelelően Biden próbál is egyfajta bölcs, egyesítő szerepet betölteni, és nem lenne meglepő, ha Harris keményebben odaszólogatna majd Trumpnak a kampányban. Joe Biden jelenlegi, jelentősnek tűnő előnye ellenére korai lenne azt hinni, hogy Donald Trumpnak nincs esélye. A 2016-os elnökválasztás tanulsága, hogy nem szabad vágyvezérelten tekinteni az amerikai kampányra: akkor az elemzők nagyot buktak, nem látták, hogy az amerikaiak milyen nagy számban vevők arra, amit Trump képvisel. Döntő lesz a gazdasági és a vírushelyzet, de Lakatos Júlia szerint a koronavírus válság akár a rend és stabilitás iránti vágyat is hozhat. Nagyon nehéz azonban kimozgatni a választókat a szekértáboraikból: az amerikai politika elképesztően polarizált, a magyarnál is jóval megosztottabb. A kampány hátralevő időszaka viszont sok váratlan eseményt tartogathat, és sok múlhat az elnökjelölti vitákon is, amelyeken kaphatunk majd egy pontosabb képet arról, hogy milyen országot, milyen jövőt kínál Biden a Trump-érával szemben. Annyi látszik egyelőre, hogy egy potenciális Biden-Harris elnökség minden bizonnyal nagyobb érzékenységgel lenne a szociális kérdések iránt, de aligha olyan mértékben és hangsúllyal, mint amit Bernie Sanders képviselt. Sanders kétségtelenül sok fiatalt inspirált, és Lakatos Júlia szerint ennek a hosszú távú hatása még nagyobb is lehet, mint amennyire a közeljövő kormányzati politikáit befolyásolhatja: ahogy a hatvanas évek polgárjogi mozgalma sokakat bevitt a politikába, Sanders hatása is kitermelhet egy új politikai generációt. Lakatos Júlia arra is felhívta a figyelmet, hogy a novemberi elnökválasztáson sorsdöntő lehet a rendkívüli vírushelyzet hatása a részvételre: lesz-e bátorságuk és lehetőségük a választóknak szavazni? A járvány alatt zajló választásnak akár az is lehet a következménye, hogy a vírustól kevésbé félő Trump-szavazók nagyob

Hogyan lesz egy bolti pénztárosból szakszervezeti bizalmi, majd munkatárs? Kikből áll az érdekképviseletek első „védvonala”? Mi lehet a vonzó egy fiatal számára a szakszervezeti munkában. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában ezekről a kérdésekről és persze a koronavírus hatásairól is beszélgettünk Kiss Nikolettával. A beszélgetés apropója egy írása, amely a Mérce digitális hasábjain jelent meg Kiss Nikoletta, és Bábel Balázs tollából. Ebben a koronavírus okozta válság és a munkavállalók önszerveződésének a kérdését elemzik. Az írás kapcsán Kiss Ambrus, az Új Egyenlőség szerkesztője beszélgett Kiss Nikolettával. A cikk azzal kezdődik, hogy „a vírus és a terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe hozták világszerte a munkavállalókat. Bár még közel sem vagyunk túl a nehezén, azt már látjuk, azok tudták a legjobb feltételekkel átvészelni ezt az időszakot, akik összefogtak, és közösen álltak ki érdekeikért.” Sokat beszélgettünk az elmúlt időszakban arról, hogy miért szükséges a munkavállalóknak megtalálniuk egymásban a szövetségest, és milyen társadalmi párbeszédre, és ehhez szükséges intézményrendszerre lenne szükség. Arról már kevesebb szó esik, hogyan működik a mindennapokban a szakszervezeti munka, és legfőképpen milyen belső motivációi vannak az embereknek, amikor szabadidejük mellett ezt csinálják. Niki egy nagy kereskedelmi lánc pénztárosa volt, amikor a 20-as évei elején megtalálta a szakszervezet, és az karrierpályát adott számára. A fő motiváció az a sikerélmény volt, amikor szakszervezeti bizalmiként meg tudta védeni a kirúgástól kollégáit. Ez a gyakorlatban is megmutatta számára, hogy önszerveződések miért szükségesek és fontosak a munkahelyeken. A szakszervezeti mozgalmak frontvonalában elsőként a szakszervezeti bizalmik vannak, akik munkájuk mellett, társadalmi munkában végzik az érdekérvényesítő munkát. Választott emberek, akik bírják a saját közegük támogatását. Ez pedig demokratikus legitimációt ad számukra a „főnökkel” való egyeztetéshez. A beszélgetés során kiderült, hogy egy ilyen lépés, egyben karriert is adhat valakinek, hiszen a szakszervezeti bizalmiból, ma már a képzési rendszernek köszönhetően állandó szakszervezeti munkatárs lett.

A július végén, augusztus elején napvilágot látott legfrissebb kereseti és foglalkoztatási adatokról beszél az Új Egyenlőség e heti podcastjában az online folyóirat egyik szerkesztője, Kiss Ambrus. A munkaerőpiaci folyamatok szakértőjeként is ismert politológus, aki jelenleg Budapest egyik főpolgármester-helyettese, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kevéssel 400 ezer forint alatti bruttó átlagkereset összege úgy értelmezhető reálisan, ha tudjuk: a munkavállalók szűk egyharmada rendelkezik átlagbér feletti keresettel, a többiek, valamivel több mint kétharmaduk az átlagbér alatt keres. Ennek egyik oka az egykulcsos személyi jövedelemadó és az adókedvezmények elosztása, ami szintén a magasabb fizetéssel rendelkezők számára kedvező. Tudni kell továbbá azt is, hogy az átlagkereset-adat csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat tartalmazza. A válság időszakában a bruttó átlagkereset összege néhány ezer forinttal csökkent, de ha ehhez hozzávesszük azokat, akik elvesztették a munkájukat, vagy akiket rövidebb munkaidőbe tettek át, értelemszerűen alacsonyabb fizetéssel, akkor a hazai keresetvesztés összege már bizonyára jelentékenyen magasabb. Pontos összeget itt ugyanúgy nehéz lenne megadni, ahogyan a különféle logikát, lekérdezési módot követő statisztikák egymásra vetítésével csak megbecsülni lehet, pontosan hányan vesztették el a munkájukat az elmúlt hónapokban, a válság következtében. A tényleges szám 250 ezer körül alakulhat, de ezt a számot, illetve a mögötte lévő különböző élethelyzetek is több tényező árnyalja. Így például az, hogy regisztrált-e valaki munkanélküliként, vagy hogy bejelentett munka ment-e ki a dolgozó alól. Ami a jövőt illeti, Kiss Ambrus politikai kommunikációs stratégiának tekinti, hogy a kormány azt állítja, szinte már meg is oldotta a válság nyomán bekövetkezett foglalkoztatási problémákat. Valójában azonban az uniós pénzek újbóli megindulása iránti várakozáson és a közfoglalkoztatás tervezett felpörgetésén kívül más átfogó kormányzati elképzelés jelei nem mutatkoznak. Holott, részben a foglalkoztatási programok, azon belül is az átképzések minőségének javítása, továbbá a munkahelyek minőségének emelése, beleértve szilárd munkajogi védettségüket, hozzájárulnának ahhoz, hogy kedvezőbb és kiszámíthatóbb foglalkoztatási viszonyok jöjjenek létre Magyarországon. Ezzel szemben, minden jel arra mutat, hogy a kormány lényegében ennek ellenkezőjét, az építőipar mesterséges felpörgetését, a munkaadók által követelt úgymond rugalmasság fokozását, a közfoglalkoztatás kibővítését és a közvetlen készpénztámogatások szűkösségének fenntartását folytatja, előidézve ezzel a magyar gazdaság és társadalom további erős kitettségét a rajta kívül álló konjunkturális folyamatoknak.

Nem sok mindent old meg, viszont sok kárt okozhat a szeptemberben már működésbe lépő iskolarendőrség Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint. Sok egyéb mellett tisztázatlan az is, hogy a kényszerítő eszközök használatára feljogosított iskolarendőrök tevékenységét ki és milyen szakmai standardok alapján fogja ellenőrizni, különösen úgy, hogy semmilyen előírás nem vonatkozik arra, a speciális rendészeti testület miként működjön együtt az iskolákban – jó esetben –tevékenykedő segítő szakmák képviselőivel és a gyermekvédelmi jelzőrendszerrel. Az egyéni és társadalmi problémák rendészeti megközelítésének súlyos következményeiről Gyurkó Szilvia megfogalmazása szerint könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre, ugyanakkor arról is, hogy a családok és a gyerekek segítése, a mentális és társadalmi problémák tényleges kezelése hogyan képes megtörni a hátrányok folytonos újratermelődésének rossz köreit. Ehhez képest az új magyar iskolarendőrség inkább azt eredményezi majd, hogy a fennálló hátrányokat mélyítse és stabilizálja. Mindeközben továbbra is csupán marginális figyelmet kapnak a valódi segítő szakmák az iskolákban, a szociális munkások és a pszichológusok száma annyira alacsony, hogy sok helyütt – ahol egyáltalán jelen vannak – öt-hat iskola teljes diákságával foglalkozik egy-egy szakember, akinek gyakran még külön szobája sincs, ahol beszélgethetne a gyerekekkel. A jövőben az is előfordulhat, mégpedig főként a leghátrányosabb helyzetű településeken, hogy míg pszichológust vagy szociális munkást még sosem láttak az intézményben, az iskolarendőrség viszont megjelenik, mintegy mintát adva arra, a kormány hogyan vélekedik a problémamegoldás lehetőségeiről. Holott, a fő cél nem az erőszak eszkalálása, hanem a megelőzése lenne, ami a kritikus helyzetek összetett, nem rendészeti, hanem a segítő

A lengyel elnökválasztást eldöntő legfontosabb tényezőkről és a magyar helyzetet sokban idéző lengyel trendekről beszélgetett Zgut Edit politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A rendszerváltás óta a legizgalmasabb elnökválasztáson van túl Lengyelország. Még soha ennyi választó nem vett részt elnökválasztáson, és soha nem volt még ilyen szoros a verseny. Zgut Edit politológus, a Lengyel Tudományos Akadémia doktorandusza és a Varsói Egyetem vendégelőadója szerint három fő okra lehet visszavezetni Andrzej Duda újraválasztását. Érdemes kiemelni a kormányzó Jog és Igazságosságnak (PiS) az identitáspolitikai ügyekre és a kultúrharcos tematikára épülő stratégiáját, amely nagyon célba talált a mélyen konzervatív, idősebb, kistelepüléseken élő szavazók között, főként a keleti régiókban. A PiS nagyon hatásosan épít az identitásalapú szorongásokra, és ezekre rájátszva gerjeszti a gyűlöletet a különböző kisebbségi csoportok ellen (a kampányban különösen célkeresztbe került az LGTBQ közösség). Szintén fontos hangsúlyozni a lengyel kormányzat kiterjedt szociális intézkedéseinek (pl. a családtámogatási program, a minimálbéremelés vagy a gazdáknak juttatott magasabb támogatás) népszerűségét is, és azt, hogy a kormány jóléti programjának sikereit a kampány során Duda elnöki sikereiként azonosították. Meg kell említeni továbbá a magyar viszonyokhoz hasonlóan az egyre inkább a kormányzó erők számára kedvező, egyenlőtlen politikai játékteret: a Jog és Igazságosság 2015 óta a saját javára írja át a szabályokat, a közmédia egyértelműen kormányzati propaganda funkciót lát el, és masszív állami erőforrásokat mozgattak meg a hivatalban lévő jelölt mellett az elnökválasztási kampányban. Zgut Edit úgy véli, az egyre inkább a szélsőjobbot idéző hangvétel nem egyszeri taktikai húzás volt Andrzej Duda részéről, hanem általánosságban is mutatja a Jog és Igazságosság stratégiáját és a párt előtt álló utat. Mivel az elnökválasztási kampányban beváltak a kirekesztő, sokszor összeesküvés-elméletekbe ágyazott narratívák, vélhetően ezek a lengyel kormánypártok eszköztárának részei maradnak. Ezt erősítheti az is, hogy a fiatalok negyede egy nyíltan szélsőjobboldali jelöltre szavazott az elnökválasztás első körében, és ez könnyen járhat azzal, hogy a Jog és Igazságosság a következő években is megpróbálja kifogni a szelet a szélsőjobb vitorlájából. A magyar kormányhoz hasonlóan a lengyel kormány politikájának is alapeleme a demokratikus rendszerváltás vívmányainak elvitatása, és ebből következően egy új politikai rendszer felépítése. Duda győzelme azt is jelenti, hogy az erre irányuló törekvéseknek nem lesz akadálya, márpedig a kampányban a kormánypárti politikusok nem árultak zsákbamacskát: be akarják fejezni, amit elkezdtek. Ennek keretében folytatódhat az igazságszolgáltatás átalakítása, a bíróságok áthangolása, újabb tisztogatások jöhetnek. Szintén napirenden van a médiában a külföldi tulajdonosok részarányának visszaszorítása. Ennek már volt előszele a kampányban is: jellemző, hogy egy amerikai tulajdonban lévő tv-csatornát „politikai gengszterizmussal” vádoltak, egy német tulajdonban lévő lapot pedig azért vádoltak beavatkozással a kampányba, mert beszámolt egy a kormánynak kedvezőtlen botrányról. Készülőben van egy álhírtörvény, az oktatás és a tudomány terén is újabb térfoglalási kísérlet várható, és egyre többször lehet hallani arról is, hogy a helyi önkormányzatok autonómiájához hozzányúlhatnak. Mindez eszkalációt vetít előre a lengyel-EU-s kapcsolatokban, különösen annak fényében, hogy a lengyel kormány magatartása alapból is meglehetősen konfrontatív. Zgut Edit szerint a kötelezettségszegési eljárásokat hatékonyabbá kellene tenni, a jogállamisági ügyeket az Európai Bíróságon pedig prioritásként kellene kezelni. Az utóbbi évek bizonyították Lengyelországban és Magyarországon is, hogy a hosszan tartó, elhúzódó procedúrák segítik a renitens kormányokat, mivel a politikai, tartalmi céljaikat akkor is elérhetik, ha esetleg...

Az Új Egyenlőség podcast mai adásában Kiss Ambrus és Éber Márk szerkesztőink beszélgettek a magyar társadalom belső helyzetéről. Az adás apropója Éber Márk Áron által írt és a Napkvilág Kiadó által nemrégiben megjelent Csepp című könyv volt. „Mit jelent egy alkalmazott számára a szabadság a mai Magyarországon? Jellemzően hetente kettő, éves szinten pedig húszonvalahány további szabadnapot. Szabadságot arra, hogy megválassza: munkabérért cserébe egy hazai vállalkozás vagy egy külföldi tulajdonú vállalat számára termeljen-e profitot, esetleg a magyar államnak dolgozzon inkább. Szabadságot arra, hogy elhagyja Magyarországot, és másutt termeljen profitot egy másik vállalkozás számára, esetleg egy másik államnak dolgozzon. Szabadságot arra, hogy jövedelmét szabadidejében szabadon költse el.” Ez az idézet a könyvből jól meghatározza pozíciónkat munkavállalóként, és leírja a minket körülvevő világot. A kérdés valójában az, hogy az elvi szabadságunkkal mire juthatunk. Ebből a szempontból mondta azt a szerző, hogy anyagi kiszolgáltatottságunk egyben meghatározza társadalmi lehetőségeinket, érdekérvényesítő eszközeinket. Ezek az eszközök azonban inkább azoknak állnak a rendelkezésükre, akik anyagi pozíció szempontjából jobb helyzetben vannak. A beszélgetés során éppen azt a dilemmát feszegettük, hogy „az alsó-alávetett munkásosztályok megszerveződésének és valóságos osztályokká formálódásának egyik feltétele, hogy legalább időlegesen kiléphessenek szűkös életkörülményeik, biztonság- és erőforráshiányos élethelyzetük, létbizonytalanságuk, sérülékeny munkaviszonyuk, szorongató kilátásaik, magyarán prekár életfeltételeik közül. Nem képzelhető el tehát kollektív, szervezett erő és népi ellenállás, ha nem állnak rendelkezésre az élet újratermelésének szolidaritást teremtő anyagi és szellemi feltételei, valamint a hasonló osztályhelyzetűek megszerveződését lehetővé tevő körülmények.” Azaz anyagilag nehezebb helyzetben lévők akkor képesek kollektív erővé válni, ha jobb lesz a helyzetük. Ez az alapvető ellentmondás ebben a kérdésben. A beszélgetés során kitér arra is nem csak ezzel a dilemmával néztünk szembe, hogy hogyan lehet-e osztályokról beszélni a magyar közéletben. Vannak-e egyáltálán osztálytudatok? Illetve milyen szerepe lehet a rendszer dilemmáiban azoknak a réseknek, amelyek révén feltörhető a félperifériális szerkezet. A könyv kapcsán már megjelent egy recenzió is az Új Egyenlőség oldalán, ezt is figyelmébe ajánljuk a

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Kiss Ambrus szerkesztő beszélgetett Kondor Zsuzsa szociológussal arról a kutatásról, amely a járvány okozta változásokat mutatta be a munkavállalók kapcsán. A beszélgetés során részletesen bemutattuk a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Friedrich-Ebert-Stiftung megbízásából a Policy Agenda által 2020 májusában készített kutatás adatait, mely azt mérte fel, hogy hogyan alakultak a „munka világának félelmei”. • A járvány a dolgozók 41%-át érintette munkavégzésükben. A járvány előtt dolgozók 6%-át elbocsátották. • A szükségszerű kijárási szigorítások miatt szinte általánossá váló „home office” munkavégzés a dolgozók 16%-át érintette. • A vállalatok, szervezetek, intézmények rákényszerültek a rövidített munkaidő, fizetés nélküli szabadság bevezetésére, sőt az elbocsátásokra is. A dolgozók mintegy 8%-át szabadságra küldték, közülük minden negyediket fizetés nélküli szabadságra. A dolgozók 12%-ának rövidítették a munkaidejét, ami nyilvánvalóan jelentős bércsökkenéssel jár. • Ez utóbbi miatt a dolgozók egyötödének (20%-nak) megszűnt vagy csökkent a jövedelme már a válság első hónapja alatt. (De meg kell jegyezni, hogy ennél többen is lehetnek, ha a pótlékok kapcsán volt változás, vagy a dolgozó nem kapta meg a korábban megígért „nem adózott jövedelmet”.) A beszélgetés során területi és iskolai végzettségbeli különbségek is felszínre kerültek. Ezek kapcsán látszott, hogy a válság növelhette a társadalmi egyenlőtlenségeket A munka elvesztése – főleg akkor, ha nincsenek megtakarításai az adott háztartásnak – az egyik legfontosabb eleme a kiszolgáltatottság növekedésének. A jelen helyzetben egyértelműen kiszolgáltatottá váltak a dolgozók, kénytelenek elfogadni a csökkentett munkaidőt és esetenként jelentősen csökkentett munkabért, kénytelenek kivenni szabadságukat, és mindezek jelentős félelmet gerjesztenek. A mostani vizsgálatunk adatai szerint a foglalkoztatottak 57%-a nem tart az életszínvonala visszaesésétől, ugyanakkor az is fontos arány, hogy ahányan a munkájuk elvesztésétől tartanak (11%), annyian az életszínvonaluk csökkenésében is biztosak. 10-ből 4 dolgozó fél attól, hogy egzisztenciálisan lecsúszhat, már nem fog tudni olyan színvonalon élni, mint eddig. Leginkább az 50 év felettiek érzik bizonytalannak egzisztenciális helyzetüket, azaz számítanak arra, hogy életszínvonalukban kedvezőtlen fordulat következik be (sőt 12%-uk nagyon fél ettől). A 30–39 éves korosztály már magabiztosabb, ugyanis 60%-uk egyáltalán nem fél helyzetük romlásától. A munkahely elvesztése, a gazdaság átalakulása sokak számára a jövedelmek csökkenését jelenti. Az elkövetkező évek adnak majd választ arra a kérdésre, hogy ez a változás társadalmi szinten is romló életkörülményekhez vezet-e.

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Kiss Ambrus Scheiring Gáborral beszélgetett arról, hogy milyen volt Olaszország a koronavírus-zárlat alatt, és milyen most a gazdasági, politikai helyzet. A beszélgetés arra is választ adott, hogy miért tűnt rosszabbnak az olasz helyzet például Nagy-Brittaniához képest, amikor a számok mást mutatnak. Scheiring Gábor, az Új Egyenlőség szerkesztője, aki jelenleg is Milánóban él, mesélt a podcast adásban arról, milyen volt megélni a hétköznapokban a koronavírus-válságot. Az első hetek lassú cselekvése után hirtelen leállt az élet a városban, ez pedig mindenkinek az életét átalakította. Ugyanakkor, ahogy kiemelte, az olaszok – róluk alkotott képpel ellentétben – kifejezetten türelmesek, és szabálykövetők voltak. Miközben a nemzetközi sajtóban a rosszul szervezett olasz egészségügyi rendszerről szóltak a hírek, ez inkább Lombardia tartományra volt igaz. A beszélgetés során az is kiderült, hogy az olasz egészségügyi rendszer sokkal decentralizáltabb, mint például a magyar vagy a német, ezért fordulhatott elő, hogy máshogy teljesítettek az egyes tartományok. Az elmúlt években jelentős forráskivonás történt például a lombardiai egészségügyből, és a magánszolgáltatók kaptak teret. A válság azt mutatta, hogy éppen ezekkel a magánszolgáltatókkal volt a legnagyobb probléma. Az egészségügyi válság kapcsán szóba került a kibontakozó gazdasági válság. Ennek egyik kérdése, hogy mennyire erősödik fel az eurózónán belüli észak-dél ellentét. A magukat fegyelmezettnek tartó országok (például Ausztria, Hollandia) folyamatosan felelőtlennek állítják be például az olasz kormányokat, amelyek hagyták elszállni a költségvetési hiányt. Scheiring Gábor elmondta, hogy ezt nem támasztják alá empirikus adatok, hiszen nagyon fegyelmezett gazdálkodás folyt évek óta a költségvetési területen. Az olasz helyzet megértéséhez hozzátartozik a politikai helyzet értése is. A Matteo Salvini vezette Liga tavaly kormányválságot okozott, amellyel az előrehozott választások kikényszerítése volt a célja. Ezt elkerülendő a baloldali pártok és a több elemében baloldalinak számító Öt Csillag Mozgalom egy sok szempontból kényszerű koalícióval megmentették a helyzetet. A válság talán váratlan módon az ő erősödésüket hozta. Míg tavaly év végén 31% feletti eredményt mutattak a Liga számára a közvélemény-kutatások, addig ez jelenleg a 25-26%-hoz közelít. Természetesen a gazdasági válság mélységét még Olaszországban sem ismerjük. Ezért nehezen becsülhető meg, hogy a nehezebb hétköznapok mennyire írják felül a mostani pártpreferenciákat.

A Momentum helyzetéről a ciklus félidejénél, illetve a párt előtt álló feladatokról és lehetőségekről beszélgetett Orosz Annával, a Momentum új alelnökével Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A 2018-as választásokon a Momentum ugyan nem jutott be a parlamentbe, de az akkori eredmény, illetve a pártnak a rabszolgatörvény elleni tüntetéseken játszott szerepe megalapozta a 2019-es sikereket. Orosz Anna, a Momentum alelnöke, elnökségi tagja és Újbuda alpolgármestere szerint az európai parlamenti és az önkormányzati választás eredményei egy ígéretes, de kérdőjeles pártból a magyar politika stabil és egyre dominánsabb szereplőjévé tették a Momentumot. A párt előtt álló egyik legfontosabb feladat most az, hogy hitet adjon a választóknak: igenis vége lehet ennek a rendszernek, és jöhet utána egy korszak, amely nemcsak az Orbán-rezsimnél jobb, hanem a 2010 előtti világ tanulságait is levonja. A Momentum alelnöke hangsúlyozta, hogy ehhez a pártnak fontos élen járni a rendszerellenesség radikális megjelenítésében – a koronavírus utáni helyzetben ezt a képességét kell visszanyernie a pártnak. A 2019-es választásoknak köszönhetően hirtelen lett sok új politikusa a Momentumnak, az egyik fontos feladat most az ő tevékenységeiket minél jobban összehangolni. A Momentum nemzedéki pártnál már több, néppártnál még kevesebb, a 2020-as év ezért a hálózatépítésről is szól. Jelenleg nagyságrendileg 3000 tagja és 100 alapszervezete van a pártnak, és a tervek szerint még az idén 50-60 új alapszervezetet szeretnének létrehozni a 10 ezer fő feletti településeken, valamint a leendő egyéni képviselőjelöltek építése is elkezdődik. Nem a Momentumnak van ugyan a legtöbb alapszervezete az ellenzéki pártok közül, de Orosz Anna úgy véli, nekik van a legtöbb potenciáljuk a növekedésre és a tagság aktívan tartására. A ciklus második felére fordulva immáron nem elég arról beszélni, hogy mi a baj a NER-rel, azt is el kell mondani, mit szeretnének utána csinálni. A Momentum deklarált célja, hogy az „Új rendszerváltás pártjává” váljon. Ennek fontos elemei a közjogi és gazdasági elszámoltatás, a szabad sajtó és a független bíróságok garantálása, egy arányosabb választási rendszer kidolgozása, és alapvetően egy nyugatra tartó társadalom felvázolása a választók számára. Orosz Anna szerint érzékeltetni kell, hogy új politikai korszak alapjait akarják letenni. Nem egyszerűen más szakpolitikai prioritásokról van szó, hanem gyökeresen más politikai kultúráról és szemléletmódról. A Momentum hitvallásának része a szekértábor-logika meghaladása is: a végletekig polarizált magyar társadalomnak a megosztás helyett az egyesítést, a társadalmi békét kínálják. Az ellenzéki pártok együttműködése terén fontos előrelépések történtek a közelmúltban: az önkormányzati választási eredményekből automatikusan következik a 106 közös jelölt állítása a 2022-es választásokon, ebben ma már minden ellenzéki párt egyetért. A Momentum nagyon támogatja az előválasztás intézményét, miniszterelnök-jelöltje is biztosan lesz. Az előválasztás fontos eszköz lehet az emberek felrázásához, sokat tehet az apátia ellen, ami talán a NER leváltásának legnagyobb akadálya. Orosz Anna úgy véli, nem baj, ha most még van verseny az ellenzéki pártok között, mivel még van idő kikísérletezni, melyik párt mivel tud hozzájárulni a 2022-es választási kampányhoz. Az ellenzéki együttműködés amúgy is megmérettetik napi szinten az önkormányzatokban, ahol együtt dolgoznak ezek a pártok, és a közös munka eddig jól is működik. Az önkormányzatok számára komoly érvágásnak számítanak azok a tételek, amelyeket elvont a kormány a válságkezelésre hivatkozva, ráadásul az elvont összegek éppen azt a szabad mozgásteret csökkentik, amelyekből új fejlesztéseket terveztek végrehajtani. A kormány másik húzása, a speciális gazdasági övezetek kialakításának lehetősége durva fenyegetettséget jelent. Orosz Anna szerint ezzel azt üzente a kormány az önkormányzatoknak, hogy „tudják, hol a helyük”, bármelyik pillanatban hozh

Az egymásra torlódott kivételes állapotokról, a hatalomtechnikai célokra felhasznált koronaválságról és a normál ügymenetté váló válságkormányzásról beszélgetett Antal Attila politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Ha a rendszerváltás utáni bő másfél évtizedet a magyar politika normál állapotának tekintjük, akkor elmondható, hogy 2010 igazi fordulópontot hozott. Antal Attila politológus, az ELTE ÁJK oktatója és az Eszmélet főszerkesztője szerint a Fidesz rájött, hogy a modern kormányzást folyamatos válságmenedzselésként is fel lehet fogni, ami ráadásul könnyebbé teszi az ellenségképekre alapozott politizálást is. Orbán Viktor várkapitányi szerepe, a Fidesz ostromlott várként való megjelenítése olyan pozíciók, amelyek segítik a kormánypárti tábor egyben tartását, ami 2010 óta a Fidesz legfontosabb politikai motivációja. Az elmúlt évtizedben egymásra rakódtak a különböző válsághelyzetek, melyek egy része mesterségesen kreált volt. Jellemző példa, hogy a migrációval kapcsolatos válsághelyzet máig hatályban van, de a koronaválság alatt egy pillanat alatt bekerült a téma a kamrába, ahonnan aztán a járvány enyhülésével ismét kezdik előszedni. Egymást időben is átfedő kivételes állapotok rakódnak tehát egymásra, és számítani lehet arra, hogy ezek a továbbiakban is párhuzamosan léteznek majd, akár majd az új egészségügyi válsághelyzettel is. A politikai csapdapozícióval együtt is úgy véli Antal Attila, hogy az ellenzék nem szavazhatta meg a felhatalmazási törvényt abban a formájában, amiben előterjesztették. Az ellenzék próbált ugyan gesztusokat tenni, és egy ideig úgy tűnt, hogy a kormány is nyitott lehet az együttműködésre, de a miniszterelnök mégis úgy döntött, hogy zár az ellenzék felé. Így végül a magyar politika még válsághelyzetben sem tudott elmozdulni a normalitás irányába. Mára tisztán látszik, hogy a felhatalmazási törvényre a járvány primer kezeléséhez nem is volt szükség, viszont jól jött ahhoz, hogy a kormány olyan dolgokat nyomjon keresztül, amelyek máskor biztosan nagyobb visszhangot váltottak volna ki. Ilyen lépések voltak többek között az oligarchák további feltőkésítése, az információszabadság további rontása, a felsőoktatás egy részének privatizálása, vagy az ellenzéki pártok és az önkormányzatok pénzügyi sanyargatása is. A kormány a tavaly őszi önkormányzati csorbát nyilvánvalóan ki akarta küszöbölni, és vélhetően mindenképpen tett volna lépéseket ebbe az irányba a járvány nélkül is, de a válsághelyzet lehetővé tette, hogy még talán a vártnál is brutálisabban lépjen fel. A felhatalmazási törvény a saját, fideszes önkormányzati háttérnek is üzenet volt, megakadályozandó, hogy a későbbiekben akár csak a lehetősége is meglegyen a belső kritikának (lásd az iskolabezárás esetét). Az egészségügyi válsághelyzet lehetőségének bevezetésével a kormány prolongálni akarja a válsághelyzetet, úgy, hogy a továbbiakban ahhoz felhatalmazási törvény se kelljen. Öt éve játszik már a kivételes helyzetekkel Orbán, az a kérdés, hogy van-e hová még kivételesebb helyzetbe helyezni az országot. A válság előtt is lehetett látni, hogy egyre autoriterebb irányba halad a kormányfő gondolkodása, a válságmenedzselési attitűdök pedig intő jelek a jövőre nézve. Antal Attila veszélyesnek látja az Orbán-kormány kezében a rendkívüli állapot eszközét, amelyet egyre inkább úgy tűnik, hogy normál ügymenetté is igyekszik alakítani a kormányfő. Azt kell felismertetni a magyar társadalommal, hogy a rendkívüli állapotokat visszaélésszerűen használják, a legutóbbit nyilvánvalóan arra, hogy lépésről lépésre szipolyozzák ki az ellenzék maradék erőforrását. Antal Attila szerint nem magával a kivételes állapot lehetőségével van a gond, hanem azzal, ahogy azt autoriter módon az Orbán-kormány működteti. Az ellenzéknek politikai lehetőséget jelenthet, hogy az Orbán-kormány válságkezelése rányomja a válság következményeit az emberekre, a vállalatokat és a saját oligarcháit menti, nem az embereket. A rendkívüli kormányzást veszélyh

Az Új Egyenlőség podcast adásában Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus, és Lakner Zoltán szerkesztők beszélgetnek arról, hogy a válságkezelés milyen politikai kihívásokat jelent a kormánypárt számára. Van-e kellő reflexiós képessége a Fidesznek, és elegendő-e a szokásos gazdasági, társadalompolitikai paradigmákban gondolkodni. A járványügyi válság és a kibontakozó gazdasági recesszió jelentős kihívás elé állítja a Fideszt. Miközben a ciklus közepén egy tudatosan építkező kormányon lévő pártnak egyértelmű politikai naptárának kell lennie a hátralévő időszakra, ez a járvány mindent felülírt. Egyszerre kell küzdeni a kiismerhetetlennel és azzal, hogy a választók értékválasztását milyen mértékben írják felül az elmúlt hónapok. A beszélgetés során arra kerestük a választ, hogy felül lehet-e írni azt a két alapvető politikai paradigmát, amelyek az elmúlt tíz év kormányzati alapját jelentették. Az egyik az ’aki nem dolgozik, ne is egyék’ elv, melynek megtestesülése a segély helyetti közmunkarendszer volt. Ezt az elvet a feltételes vagy feltétel nélküli alapjövedelem erősen kikezdte – kérdés, hogy mennyire lesz emögött társadalmi támogatottság. A válság megmutatta, hogy a viszonylag biztosabb egzisztenciális háttérrel rendelkezők is hamar abban a helyzetben találhatják magukat, hogy megszűnt a létbiztonság. A másik alapelv, hogy nem kell a társadalmi, gazdasági újraelosztás rendszeréhez hozzányúlni, és alapvető korrekciót végrehajtani. Az egykulcsos adórendszer és a multinacionális vállalatok alacsony adóztatása mind azt eredményezték, hogy százmilliárdok maradtak olyan rétegeknél, amelyek az igazságossági elvet nézve nincsenek erre rászorulva. Ahhoz, hogy a válságban érdemben segíteni lehessen társadalmi, gazdasági csoportokon éppen a korábbi nyerteseket kellene nagyobb anyagi felelősségvállalásra rávenni. Miközben programszinten az alapjövedelem (a Jobbik kivételével) megjelent az ellenzéki pártok 2018-as választási programjában, addig a ’fizessenek a gazdagok’ elvvel már óvatosabban bánnak a pártok. Ez pedig azt jelenti, hogy kérdéses érdemi és egységes kihívást intéznsi a Fidesz válságkezelési narratívájával szemben.

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) elnöke, Köves Ferenc, maga is aktívan dolgozó szociális munkás a hajléktalan-ellátásban. Az Új Egyenlőség podcastjának első részében arról kérdeztük, hogyan lehetett megoldani azt a járványügyi helyzetet, amikor a bentlakásos intézményekben felvételi és kijárási zárlatot rendeltek el, viszont közben növekedett a hajléktalanná váló emberek száma, s mindeközben hatályban maradtak az életvitelszerű utcán tartózkodást kriminalizáló rendelkezések is. Köves Ferenc arról számol be, hogy egyrészt új, ideiglenes ellátóhelyek nyíltak, legalábbis a fővárosban, ezen kívül a már meglévő intézményeknek át kellett alakítaniuk saját belső működésüket. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a hajléktalan-ellátás nem vált a járvány gócpontjává. Külön kiemeli: a hajléktalan emberek nem veszélyeztetők, amint sokan beállítani próbálták őket, hanem elsősorban veszélyeztettek a járvány közepette, elsősorban gyakran leromlott egészségi állapotuk miatt. A zárlatokon kívül a szociális munkások többletmunkája eredményezte, hogy a járvány nem sodorta kritikus helyzetbe a hajléktalan-ellátást. Ők alakították át az intézményekben élő emberek mindennapi életét, de ők végezték például a rendszeres testhőmérséklet-mérést is, miközben az egészségügy általános leállása kemény feladat elé állította őket az orvosi felügyelet folyamatos megszervezése kapcsán. Védőfelszerelésekkel jellemzően nem az állam vagy az operatív törzs látta el őket, hanem az önkormányzati vagy civil fenntartók. A szociális munkások megfeszített munkaterheit néhány elismerő hangulatú minisztériumi levélen kívül másfajta kormányzati elismerés nem övezi, esetükben szó sincs még csak egyszeri bérkiegészítésről sem. A szociális szakma általános rossz helyzete kapcsán folytatódnak a már korábban megkezdődött sztrájktárgyalások. Bár a szakmát nyomasztja a sokrétű kiszolgáltatottság, így arra nem lehet számítani, hogy egyszerre valamennyi szociális szakmában dolgozó bekapcsolódna egy későbbi munkabeszüntetésbe, de Köves Ferenc szerint egy kisebb hatókörű sztrájk figyelemfelkeltő ereje is jobb annál, mint ha nem tennének semmit a saját – és ezen keresztül a szociális szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgárok – érdekeinek védelmében.

Egy évvel ezelőtt még kevesen gondolták, hogy az alapjövedelem ideájának felerősödését egy járványügyi helyzet hozza el. A koronavírus kapcsán éppen ez történt. Az Új Egyenlőség podcast adásában Kiss Ambrus szerkesztő beszélgetett erről Büttl Ferenc közgazdásszal. A 2020-ban kibontakozó gazdasági válság jellege és kezelési módja miatt is más lesz, mint a 2008-as világválság volt. Egyre több ország mutatja annak jeleit, hogy levonták az elmúlt bő évtized következtetéseit, és azt látják, hogy segíteni gyorsan kell. Azaz minden olyan gazdasági, társadalmi mentőöv, amely bürokratikus, túlzott célzottsággal választja ki a támogatotti kört, éppen a gyors segítség lehetőségét veti el. Valamilyen fajta alapjövedelem bevezetése több országban is felmerült az elmúlt hetekben. Legtovább ebben a gondolkodásban a spanyol kormány jutott, ahol az első támogatásokat júniustól fizetik 850 ezer leginkább rászoruló háztartásnak. Azaz nem feltétel nélküli alapjövedelemről (FNA) van szó, ami anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek járna, hanem egyfajta minimumjövedelemről, amelyet csak a rászorulók kapnak majd. Ez azonban mértékét tekintve jelentős lépésnek számít a feltételes alapjövedelem felé vivő úton. A beszélgetés során arra is választ kerestünk, hogy az alapjövedelem több országban történő bevezetése miért nem merül fel, és miért veti el a magyar kormány is ezt a kérdést zsigerileg. A megoldás a munka fogalmának egy kicsit ódivatú értelmezésében rejlik. Azaz azt tekintik munkának, aminek során főszabályként alá-fölérendeltségi (foglalkoztatotti) viszonyban dolgoznak munkabérért az emberek. Ez a fogalom azonban kizár több dolgozó réteget is, így például a családtagok ápolását végzőket. Ezzel a munkafogalommal áll szemben, vagy inkább bővíti azt, hogy minden tevékenység, amely által aktív részese valaki a társadalomnak, munkának számít. Ennek nem feltétele, hogy ezért közvetlenül anyagi ellentételezést kapjon az érintett. A munka fogalmának átalakulását az elmúlt években a digitalizációtól, robotizációtól vártuk, és ezt a folyamatot gyorsíthatja fel a mostani gazdasági válság. Ennek egyik oka, hogy a mostani munkanélküliségi hullám elsőként talán a jobb társadalmi érdekérvényesítéssel bíró nagyvárosi középosztályba tartozókat érhette el. Ők képesek politikai értelemben is megfogalmazni akaratukat, és elvárást támasztani a mindekori kormányokkal szemben. A mostani válság Magyarországon azt a prekariátus réteget érte el, melynek tagjai már nem számítottak hagyományos értelemben véve munkavállalóknak. Pénzt kaptak a munkájukért, de már nem állt mögöttük munkajogi védelem, nem fogtak fel őket semmilyen szociális háló. Szabadesésüket csak gyors állami támogatások állították volna meg, de ez – főleg Magyarországon – elmaradt. Az elkövetkező évek kérdése, hogy ez a társadalmi réteg milyen következtetéseket von le ebből, és ennek nem csak szavazatuk, hanem a társadalmi-gazdasági rendszer szempontjából is lesz jelentősége.

A járvány alatt meggyengült egységes ellenzéki fellépésről, a közös tartalmi minimumról, az ellenzék szűkülő pénzügyi mozgásteréről és a 2022-ig vezető útról beszélgetett Mikecz Dániel politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A 2020-as évnek alapvetően optimistán kezdhetett neki az ellenzék, de a járvány hónapjai alatt az egységes fellépés benyomása megkopott. Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet vezető elemzője szerint az önkormányzati választás idején kaphattak a választók egy olyan élményt, hogy nem csak különböző ellenzéki pártok politizálnak, hanem létezik olyan, hogy „az ellenzék”. A közös jelöltek indítása sikeres stratégiának bizonyult, lendületet is adott, de az utóbbi hónapokban nincs koordinált cselekvés, nem lehet egységesen ellenzékről beszélni, ami gyengíti a járványhelyzetben a Fidesszel szembeni hatékony fellépést is. Az utóbbi két évről elmondható, hogy az ellenzéki szereplők között elkezdett kialakulni a közös tartalmi minimum is. A Fidesszel szembeni politizálás alapelemeinek tekinthetők az európai elköteleződés, a demokrácia védelme, de kezd felzárkózni ehhez a klímaváltozás kérdése is, amire a 2019-es EP-választás jó példa volt. Mivel a baloldali pártoknak az alternatíva felmutatása a feladata, ezért a kormány kirekesztő szociális politikájának kritikája is része lehet az ellenzéki repertoárnak. Mikecz úgy véli, hogy ennek ugyanakkor korlátokat szabhat, hogy a munkaalapú társadalom fideszes koncepciója, a „munka ethosza”, a „segély helyett munkát” elve akár a választók szélesebb körében is elfogadhatóbbá tehetik a kormány amúgy szűkmarkú gazdasági válságkezelését. Fontos azonban hozzátenni, hogy a jó témák is elsikkadhatnak, ha nincs mögötte kellő erő, a potens cselekvés potenciálja, a kommunikációs összhang: ezért is van szükség közös cselekvésre. A pártok állami támogatásának megkurtítása a Fidesznek meg sem kottyan, de az ellenzéknek rendkívül súlyos veszteség. Ráadásul könnyen elképzelhető, hogy ez a további években is tartósan megmaradó intézkedés lesz. Az önkormányzatok megvágása érzékenyebb terület politikailag, ez jóval negatívabb reakciókat válthat ki a választókból. A kormány látványosan élezi a városok és kistelepülések közötti törésvonalat. A Fidesz érezhetően egyre inkább a kistelepülések pártjaként pozícionálja magát, amivel párhuzamosan mintha szándékosan adná fel a városi választók meggyőzését. Ahhoz, hogy az ellenzék versenyképesebb legyen a vidéki Magyarországon, több tudásra lenne szükség a kistelepülések problémáiról, azokról az ügyekről, amelyekre valóban figyelnek a falvakban. Emellett komoly nehézséget okoz az ellenzéki pártok számára, hogy a kistelepüléseken jóval nagyobb kockázatokkal jár az ellenzéki politizálás, mint nagyvárosi közegben: a kisebb közösségekben erősebb a függés a hatalmi pozíciókban lévőktől. Ezzel együtt is rendkívül fontos, hogy a következő években az ellenzék erősebben jelen legyen a falvakban, mutassák magukat, ez viszont – részben éppen a mostani kormányzati döntések eredményeként – komoly erőforrás-problémákba ütközik. Segíthet az ellenzéknek, ha 2022 előtt a jelölteket előválasztáson választják ki. Ennek jegyében idén év végéig meg kellene állapodni a technikai részletekről, hogy aztán 2021 közepéig meglegyenek a jelöltek. A járvány beszűkíti ugyan a mobilizációs lehetőségeket, de Mikecz Dániel szerint megfelelő egészségügyi elővigyázatossági intézkedések mellett jövőre már megtarthatóak lesznek az előválasztások a különböző régiókban. A tavalyi tanulságok azt mutatják, hogy ennek az intézménynek van haszna, az előválasztás jelentős médiafigyelmet generál az ellenzéki szereplők felé, végső soron az ellenzékről szól a politika ezekben a hónapokban. Ami a teljes összefogással szemben felmerülő két lista ötletét illeti, a külön listákkal a fő probléma, hogy gyengíti a közös fellépés üzenetét. Nehéz úgy közös miniszterelnök-jelöltet támogatni, hogy közben egymással rivalizálnak az ellenzéki listák. Az ellenzéki szavazó

Válságkezelő alapjövedelmet vezetett be a budavári önkormányzat áprilisban, ennek első tapasztalatairól beszél az Új Egyenlőség e heti piros podcastjában Váradiné Naszályi Márta, a kerület polgármestere. A párbeszédes politikus, miként pártja is, az alapjövedelem bevezetésének híve, aminek kísérleti fázisa lehet a krízis idejére létrehozott ellátás, amely technikailag valójában garantált minimum: az önkormányzat 100 ezer forintra egészíti ki az igénylők jövedelmét. Ez a problémamentes megélhetéshez nyilvánvalóan még mindig nem elegendő, azonban messze magasabb összeg, mint amit a segélyezési rendszeren keresztül, az ott érvényes küszöbérték szerint lehetne biztosítani a válság miatt munkanélkülivé váló embereknek és családjaiknak. Az első hetek tapasztalata alapján lemérhető, milyen erővel sújtotta a járvány nyomán kibontakozó gazdasági válság a középosztályi egzisztenciákat, mivel az önkormányzat ellátáshoz kapcsolódó kutatása azt mutatja, döntően nem a legszegényebbek igénylik a támogatást. Ez egyúttal felveti azt a problémát, hogy a rászorultsági elven járó ellátásokból gyakran a leginkább rászorulók maradnak ki. V. Naszályi Márta éppen ezért lépne később tovább a feltétel nélküli ellátás irányába, egyelőre legalábbis kerületi szinten. Az is világos ugyanakkor, hogy egy viszonylag kis lakosságszámú és relatíve jobb helyzetben lévő önkormányzat mozgástere nagyobb egy ilyen ellátás kísérleti bevezetésénél, az itt felhalmozódó tapasztalatok azonban később másutt is hasznosulhatnak, ha az erre irányuló politikai szándékkal találkoznak.

Alaposan felbolydult a koronavírus okozta járvány miatt a munka világa is. A keresleti sokk hatásának köszönhetően leállt a gazdaság egy része. Mindez egyik pillanatról a másikra történt. Magyarországon a nagy autógyárak szintén megálltak. A károkat még csak felbecsülni sem tudjuk, és állandó vita zajlik annak kapcsán, hogy miképpen fog visszatérni az élet. Mi lesz a munkahelyekkel? Kiss Ambrus, az Új Egyenlőség szerkesztője Bábel Balázzsal, a Vasas szakszervezet alelnökével beszélgetett. A válságkezelési intézkedéseket a szakszervezetek elégtelennek és sok esetben éppen a kollektív munkajoggal ellentétesnek tartják. A kormányzati intézkedések zászlóshajója az a bértámogatási rendszer, amelyet a Vasas alelnöke szerint egyelőre kevés cég vesz igénybe. Ennek fő oka a túlzott adminisztráció, amely lassítja a folyamatot. Azt is hozzá kell tenni, hogy az intézkedés most már megkésett, hiszen a legnehezebb 1-1,5 hónapban nem volt elérhető. Most, amikor a cégek – amelyek még életképesnek tűnnek – újraindulnak, már nem ilyen segítségre lenne szükség. A másik gond, hogy ez az intézkedés főleg a tőkeerősebb multinacionális cégeket segítheti, miközben a valódi támogatást nem ők igényelnék. A nagy autógyárak likviditási problémáit kezelik az anyavállalatok, és ők biztosan képesek lesznek újraindulni. A beszállítói hálózatuk ugyanakkor sokkal sérülékenyebb. A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva lényegében felfüggesztette a munka törvénykönyvét. A szakszervezetek értelmezése szerint akár a minimálbérnél is kisebb munkabérre lehet most szerződtetni dolgozókat. Illetve a munkaidőkeret alkalmazása – az úgynevezett rabszolga-törvény – is már a kollektív szerződés nélkül megvalósítható. Ez a lépés éppen ellentétes az európai szakszervezeti törekvésekkel. Május 1-je kapcsán a Német Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta: „növelni kell a kollektív szerződések számát, mert a tapasztalatok azt mutatják, ez a leghatékonyabb eszköz arra, hogy megvédjék a dolgozók érdekeit és emelkedhessenek a bérek. […] egyre több cég foglalkoztat kölcsönzött munkaerőt, az ebben a formában dolgozókat pedig semmilyen védelem nem illeti meg.” Jól jellemzi a magyar kormány hozzáállását a kérdéshez, hogy éppen a podcast rögzítésének napján jelentették be, a külgazdasági és külügyminiszter stratégiai megállapodást kötött egy munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó céggel. Azaz éppen ellentétes irányba megy a magyar válságkezelés azzal, amit a szakszervezetek kívánatosnak tartanának. Kérdés, hogy a járványügyi veszélyhelyzet végén állandó lesz-e az ideiglenes – azaz mi történik a most nagyon erősen megnyirbált munkavállalói jogokkal. A kormány dönthet úgy, hogy a veszélyhelyzet után megtartja az átmenetinek szánt intézkedéseket, és az Országgyűlés is elfogadja ezeket. Vajon akkor a munkavállalók milyen mértékben lesznek hajlandóak konfliktust vállalni, és kiállni kollektív jogaik védelmében?

Az Orbán-kormány tíz évének mérlegéről, a kormányzás gyenge pontjairól és a koronaválság politikai veszélyeiről beszélgetett Szűcs Zoltán Gábor politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Szűcs Zoltán Gábor politológus szerint nemzetközi szempontból a demokráciából autokráciába való átmenet tekinthető az utóbbi évtized legfigyelemreméltóbb hazai trendjének. Az elmúlt évtizedben meglévő külső és belső lehetőségekre és kihívásokra adott kormányzati válaszokból fokozatosan jött létre az a politikai rendszer, amiben élünk. Már a 2010 utáni első ciklusra is jellemző volt az egészpályás letámadás, a demokrácia keretén belüli szisztematikus, a Fidesznek kedvező torzítások, és a nagyobb gazdasági mozgástér megteremtésének igénye. Igazi szabadesésbe azonban 2014 és 2019 között került az ország, ezt az időszakot lehet a felgyorsuló autokratizálódás éveiként jellemezni. 2019-2020 további új szakaszt nyitott a hazai politikában: az önkormányzati választás nyomán megerősödött ellenzék, és egy eddig nem látott mélységű válság állítja komoly új kihívások elé az Orbán-kormányt. A Fidesz népszerűsége mögött álló tényezők közül ki kell emelni az erőforrás fölényt és a nyilvánosság eltorzítását az aktuális saját érdekei szerint (ennek eszköze a folyamatosan növekvő propaganda költségvetés). Fontos azonban a Fidesz-szavazók összetartása szempontjából a gazdasági siker alapú legitimitás is: a fideszesek szerint a gazdaság helyzete és saját anyagi helyzetük is egyértelműen jobb, mint tíz éve. Érdemes azt is kiemelni, hogy a saját tábor igényeinek teljes lefedése mellett vannak olyan ügyeik (pl. rezsicsökkentés, családtámogatás), amelyek az ellenzéki szavazói csoportokat is meg tudják szólítani. A magyar társadalom jól azonosítja ugyanakkor a súlyos problémákat, közpolitikai kudarcokat. Ennek következtében a koronavírus válságnak sebezhető alapokról indult neki a kormány: az egészségügy lesújtó társadalmi megítélése mellett a közoktatás helyzetéről alkotott vélemények is nagyon negatívak. A kormány gyenge pontjait állítja a figyelem középpontjába az elhúzódó és mély válság, ami ráadásul komolyan fenyegetheti az Orbán-kormány gazdasági legitimációját. Szűcs Zoltán Gábor értékelése szerint a koronavírus által okozott válság mértéke váratlanul érte a kormányt és rosszul is reagált rá. Kiütköztek a problémaérzékelés korlátai: későn reagálnak, későn ismerik fel, hogy cselekedni kell. Az is jól látszik, hogy a gazdasági válságot fontosabbnak tartják, és jobban is félnek tőle, mint a válság egészségügyi dimenziójától. Az eddig ismertetett gazdasági értékelések ugyanakkor elégtelennek tűnnek a különböző szereplők szerint, ezek erős megszorításokat tartalmaznak, ráadásul beismeréssel ér fel az is, hogy a bejelentett intézkedéseket néhány naponta foltozgatni kell. Sok a fideszes válságkezelésben a hatalomtechnikai elem is, melyet politikai kommunikációs húzások, hirtelen váltások, sok improvizáció egészít ki. Látványosan megpróbálja a kormány a közvéleményt lekövetni, amire a legjobb példa az iskolabezárás ügye, mely megmutatta, hogy lehet egy nap alatt a teljes tagadásból a tényleges bezárásig eljutni. A tovább szűkülő mozgástér mellett az ellenzéki pártoknak érdemes azzal számolni, hogy a kormányzás hosszú időre megmarad az átmeneti, kapkodó állapotában. Pusztán kommunikációs eszközökkel aligha tudja a Fidesz kézben tartani a válságot, folyamatos lépéshátrányban lesz a valódi történésekkel szemben. Az ellenzék esélye ebben a helyzetben, ha a társadalom valós igényeivel foglalkozva képes alternatívát nyújtani a kormány válságkezelő intézkedéseivel szemben. Mint az „Orbán 10” kutatásból kiderült, ilyenek a munkavállalók kiszolgáltatottsága, az egészségügy és az oktatás állapota vagy a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek. Ha az ellenzék ezekben a kérdésekben komoly javaslatokat tud letenni az asztalra és kitartóan kommunikál, akkor lehet ennek a válságnak az is a következménye, hogy az ellenzék szavahihetőbb lesz a kormánynál azokba

A gyerekek körülbelül ötödével nincs kapcsolata a tanároknak és az iskoláknak a digitális oktatás márciusi bevezetése óta – erről tanúskodik egy felmérés, amelyre Lannert Judit közgazdász, oktatáskutató utalt az Új Egyenlőség piros podcastja számára adott interjúban. A KLIK adatai szerint öt százalék lehet az „elvesztett” diákok aránya, ami szintén nem kevés, de szakértői vélemény szerint ez az adat alulbecsült lehet. A diákok átmeneti elvesztése döntően a családjaik és lakóhelyük körülményeire, a digitális eszközökkel való nem kellő ellátottságukra vezethető vissza. A veszélyhelyzetben a konkrét oktatási és szervezési nehézségek tanárokra terhelése előhívhatja a pedagógusok kreativitását, azonban nem csak a gyerekek, hanem a tanárok digitális készségei is igen differenciáltak. Emellett, egy olyan oktatási rendszerben, amelyet amúgy is az jellemez, hogy a diákok előmenetelét alapvetően meghatározzák az otthonról hozott előnyök és hátrányok, feltehetően az egyenlőtlenségeket növeli az, ha az oktatási feladatok jelentős része a családokra hárul. A kényszerű és azonnali átállás a digitális közoktatásra készületlenül érte a magyar oktatási rendszert, bár ez csak részben róható fel a jelenlegi kormánynak, mivel valójában huszonöt éve nem történtek érdemi és megfelelő digitalizációs lépések egyik kormány idején sem. A járvány miatti oktatási leállás minden országot váratlanul ért, az tehát önmagában nem számít különlegesnek, hogy a hazai oktatási kormányzatnak olyan nehézségekkel kell szembenéznie, amelyekre nem tud hirtelen megfelelő választ kínálni. A mostani szituációra azok az országok reagálnak könnyebben, ahol a digitális oktatás fejlesztéséért már eddig is sokat tettek. Lannert Judit azt is hangsúlyozta, hogy a digitális oktatás nem csak annyit jelent, hogy a szöveges anyagok pdf-fájlban is elérhetők az interneten, hanem jó esetben gyökeresen megváltoztatja az oktatás tartalmát és a tudásátadás módját. Ez hosszabb távon a tanárképzés módszertanának átalakítását is feltételezi. Az oktatáskutató szerint a nemzeti alaptanterv, hiába ragaszkodik hozzá az oktatási államtitkárság, lényegében megbukott. Kérdés azonban, hogy a kormány képes és hajlandó-e az ebből adódó következetések levonására. Nagy szükség lenne a pedagógusok bátrabb és hatékonyabb érdekérvényesítésére, hogy a válság szakpolitikai tanulságait ne annullálhassa a kormány. A digitális oktatás miatt keletkező extra hátrányokat a válság után a technológiai fejlesztések mellett célzott egyenlőtlenség-csökkentő beavatkozással lehet feloldani, az oktatás emberi erőforrásainak jelentős átcsoportosításával és bővítésével a hátrányos helyzetű diákokat segítve.

A koronavírus-járvány napirendformáló erejéről, átalakuló közösségi média stratégiákról és a magyar társadalom Facebook-kommentekből kiolvasható lelkiállapotáról beszélgetett Bauer Zsófia szociológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Bauer Zsófia szociológus, az Ynsight Research kutatási igazgatója szerint a koronavírus-járvány a politikai kommunikációban is új szakaszt nyitott, minden más témát elsöpört. Az Egyesült Államokban például a demokrata előválasztás is mínuszos hírré vált: a kutatások alapján nagyságrendileg tízszer nagyobb figyelmet váltanak ki a közösségi médiában a koronavírusos hírek. Ugyanezt látjuk magyar viszonylatban is, a járvány előtti témák eltűntek, amik pedig menet közben feltűnnek, azok nagyon gyorsan lekerülnek a napirendről vagy azonnal a koronavírus kontextusában jelennek meg (az egészségügy helyzetétől a költségvetésig). A válság kezdete óta nagy fordulatot vett Orbán Viktor online kommunikációja: a miniszterelnök intenzív, közösségi médiaközpontú kommunikációt valósít meg az utóbbi időben. Orbánra korábban az volt a jellemző, hogy kevesebb, de nagy hatású bejelentkezése volt, a járvány alatt viszont napi szinten jelentkezik a hatalmas elérést generáló „koronanaplójával”. Orbán Viktor Facebook oldala már tavaly is az összes magyar politikus közül a legnagyobb eléréssel bírt. Ez az új közösségi médiás stratégiájával még inkább így van, nem véletlen, hogy most már egyes intézkedéseket is a Facebookon jelentett be. Az ellenzéki oldalon is tapasztalható változás az önkormányzati választás időszakához képest. Az önkormányzati kampányban nagyon koherens, egységes, fókuszált online kommunikáció jellemezte az ellenzéki szereplőket. Ehhez képest az utóbbi hetekben az ellenzéki térfélen pont ez a közös fókusz kezdett meggyengülni, visszatért a kampány előtti felállás, és teret nyertek a pártok különböző értelmezései, kezdeményezései, üzenetei. Ebben az időszakban az ellenzéki kommentelők is elsősorban a kormányra koncentrálnak: sokkal gyakoribb körükben a kormány különböző cselekedeteinek vagy elmaradt lépéseinek kritikája, mint a helyi ellenzéki önkormányzati vezetők védekező intézkedéseinek esetleges dicsérete. Az utóbbi hetek közösségi médiabeli kommentjei azt mutatják, hogy nagyon erős információigény van a választók részéről, rengeteg olyan kérdés merül fel a kommentelőkben, amelyek a járvány elleni védekezéssel (pl. maszkokkal, tesztekkel) kapcsolatosak. Az elemi tájékoztatási igény mellett fontos kiemelni, hogy nagyon elterjedtek azok a vélemények, miszerint nem elég erős a kormány fellépése. A koronavírus-járvány kezdete óta eltelt egy hónap alapján megállapítható, hogy a szigorúbb intézkedések iránti igény jelentős, amit az is alátámaszt, hogy gyakori a kommentekben az olasz és spanyol elrettentő példák felidézése. Érdekes tapasztalat az is, hogy a korábbiakhoz képest mintha átmerészkednének a lövészárkokon a kommentelők, nagyobb arányban mennek át egymás oldalaira a különböző szekértáborok lakói. Korábban egy kormányzati poszt alatt kevesebb kritikus hanggal találkozhattunk, de most jobban megjelennek az elégedetlenség hangjai. Bauer Zsófia kiemelte, hogy még a választási kampányokhoz képest is durvult a hangnem. A közösségi média politikai tartalmú oldalain a stressz, a bezártság, az idegesség tükröződik a kommentek egyre feszültebb és trágárabb stílusán, hangnemén. Nemcsak a politikusok megszólalásaira reagálnak még a megszokottnál is durvábban a kommentelők, hanem egymáshoz is nyersebben közelítenek.

A Gregor Anikó szociológussal és Kováts Eszter politológussal folytatott beszélgetés arra irányítja rá a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány hétköznapi hatásai meghatározott társadalmi strukturális feltételek közepette érvényesülnek. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a csoportok, döntően nők, akiken eddig is nagy volt a gondoskodási teher a családon belül, miközben a nagyszülők segítsége a járvány sajátosságai miatt nem vehető igénybe most ott sem, ahol eddig erre lehetőség volt. Nem csak Magyarországon, de Magyarországon különösen, a tartós ápolást, gondozást igénylő családtagok ellátását az állam a családokra és rajtuk keresztül a piacra terheli. A nagyon idős, tartósan beteg, fogyatékossággal élő családtagot vagy sikerül befizetni egy intézménybe, vagy otthoni ápolást vásárol – aki tud. Azoknak is súlyos nehézségeik lehetnek az idő- és pénzügyi gazdálkodásban, akiknek nincs beteg vagy gondoskodást igénylő idős családtag a környezetében, egyszerűen csak gyerekük vagy gyerekeik vannak. Globális kitekintésben az ápolási, gondozási, gyerekfelügyeleti igényeket a szegényebb országokból elvándorló munkavállalók elégítik ki a fejlett országokban. Felmérhetetlen ma még, hogyan módosítja ezt a már eleve kritikus kiinduló helyzetet a koronavírus-járvány, amely egyfelől döntő mértékben megváltoztatja – ki tudja, mennyi időre – a családok, háztartások időbeosztását és tehermegosztását, másfelől a járvány miatti gazdasági válság az eleve sérülékeny és szegény társadalmi csoportokat hozza még nehezebb helyzetbe. Abban is nagyok az eltérések, kinek hogyan változik meg az élete, hiszen nem mindenki számára járható út a home office, és sokaknak nem is marad meg a munkája. Nagyon sok múlik a munkáltatók magatartásán és az állam szerepvállalásán. Most mérhető fel igazán a gondoskodás állami intézményeinek és anyagi finanszírozásának hiánya, miként az is, hogy az univerzális pénzbeli ellátásoknak milyen előnyeik lehetnének, ha használnánk ezeket az eszközöket. A beszélgetés külön szempontja a gondoskodási munka globális áramlásának alakulása, hiszen a munkavállalói mobilitást is blokkolja a jelenlegi járványhelyzet. Egy másik fontos témakör, amit a beszélgetés szintén érint, a kapcsolaton belüli erőszak, az abuzáló féllel való kényszerű összezártság fokozott veszélye a kijárási korlátozás idején.

Az Új Egyenlőség piros podcast legújabb adásában Kiss Ambrus beszélgetett Pogátsa Zoltánnal a kibontakozó gazdasági válságról, annak természetéről és az alkalmazható terápiás lehetőségekről. Ezekben a napokban a járvány és az ellene való küzdelem foglalkoztatja leginkább az embereket, miközben elindultak azok a gazdasági folyamatok, amelyek súlyos gazdasági válságot vetítenek előre. Ennek mélységét és milyenségét még nem tudjuk megítélni, de más lesz, mint a 2008-as válság volt. Egy válságnak nincs ideológiája, de a válságkezelésnek van. A 2008-as gazdasági válságot, amely hitelezési válságként indult, a neoliberális gazdaságpolitika annak teljes eszközrendszerével akarta kezelni. Ennek eredménye lett a megszorítások politikája és sok országban a szociális kiadások lefaragása. A mostani helyzet egy úgynevezett gazdasági satufékkel kezdődött, szinte egyik pillanatról a másikra szétesett a gazdasági ellátási lánc. Kína átmeneti kiesésével a beszállítói kapcsolatok szűntek meg, majd a társadalmi karantén következett, és a korlátozások meghozták a fogyasztók kiesését is. Azaz hiába működhetne a termelés, lényegében nem lehet árut venni. Pogátsa Zoltán ennek kapcsán elmondta, hogy bár ez másfajta gazdasági válság, mint a bő tíz évvel ezelőtti, de a hitelválság még mindig fenyegethet. Azaz a válság természete folyamatosan alakul. A válság kezelésének eszközrendszerében más technikák kezdenek körvonalazódni, mint 2008-ban. Egyrészt pénzbőség teremtésével kezdenének lépni a meghatározó országok politikai szereplői, sok helyen felvetődik az alapjövedelemhez hasonló eszközök bevezetése és a gazdasági szereplők likviditásának megerősítése is. Ebben a tekintetben a magyar kormány egyelőre kicsiket, és némely tekintetben sokkal inkább hagyományosakat lépett. Ismételten a rugalmas munkaerőpiaccal kezdett el érvelni, azaz a munka törvénykönyvét lazította fel annak érdekében, hogy könnyebb alkupozíciót teremtsen a munkáltatóknak a foglalkoztatottokkal szemben. A nem bejelentett vagy számlás dolgozókat pedig elsőként kaszálta el a válság első szele, mivel semmilyen munkajogi védelmük sem volt eddig.

Bernie Sanders és Joe Biden demokrata elnökjelöltek társadalomképét hasonlítja össze az Új Egyenlőség podcastban Győri Gábor, a Policy Solutions politikai elemzője és Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője. A Demokrata Párt kétszereplősre szűkült előválasztási versenyében két különböző közpolitikai program között is döntenek a választók. Immár csak Barack Obama volt alelnöke, Joe Biden és a 2016-os elnökségi verseny veteránja, Bernie Sanders szenátor maradtak számottevő jelöltként a porondon, közülük is Biden vált a toronymagas esélyessé a szuperkeddet követően. Első pillantásra sok hasonlóság van közöttük. Miközben a Demokrata Párt egyre erősebben kötelezi el magát a sokszínű amerikai társadalom minél erőteljesebb képviselete mellett, sokakat meglepett, hogy két idős fehér férfi maradt a versenyben. Míg Sanders kétségkívül a legmarkánsabban baloldali programot képviseli, addig Biden a Demokrata Párton belül a leginkább középre hajló jelöltek közé tartozik. Míg Sanders főleg a gazdasági status quo felrúgását ígéri azok érdekében, akik nem profitálnak a növekvő egyenlőtlenségből, addig Biden ígérete a „status quo ante”, azaz a Trump előtti normalitás helyreállítása egy piacbarát politikával. A beszélgetésben szóba került a két politikus programjának különbözősége az univerzális egészségügyi rendszer és az oktatásügy kérdéseiben. Hol lenne a két jelölt az európai politikai palettán? Sanders programja talán a svéd jóléti modellhez áll közel áll közel, míg Biden a piacpárti-liberális gazdaságpolitika hirdetője. Az ideológiai összehasonlítás mellett azonban a megválaszthatóság kérdésére is erősen összpontosítanak a Demokrata Párt szavazói az előválasztás során, és az ideológiai kérdések gyakran a választási esélyek megítélésével kapcsolódnak össze. Más szóval, sok szavazó azt hangoztatja, hogy alárendeli a saját közpolitikai preferenciáit annak, hogy melyik jelölt tűnik esélyesebbnek a regnáló Donald Trump elnökkel szemben.

A podcast készítésének időpontjában – hiszen napról-napra változik a helyzet – 50 alatt volt Magyarországon a betegek száma, de már bejelentésre került a kiskereskedelem korlátozása, a kulturális intézmények bezárása. A gazdaság egy olyan üzemmódba kapcsolt, amelynek hatásait még nem is lehet felmérni, és legfőképpen nem látjuk, hogy mi lesz a magyar munkaerőpiaccal. Az látszik, hogy Európában is kétféle megközelítés kezdett kialakulni a védekezés kapcsán. A brit modell egyelőre kevés korlátozással él, és inkább a társadalom belátására alapoz. Azaz még az iskolák sem kerültek bezárásra, csak arra ösztönzik az embereket, hogy a társas érintkezéseket próbálják minimalizálni. Az inkább kontinentális Európát érintő megközelítés főleg az olasz tapasztalatokból indul ki, és sok esetben már alacsony esetszám esetén is jelentős társadalmi szigorításokat vezet be. Ennek kapcsán persze szintén sok mindent nem tudunk, főleg azt, hogy a most lényegében lakásukába zárt emberek között meddig marad fent a közbizalom. A járvány kiindulási pontjának tartott Kínában a hatóságok szerint már nincsen járványhelyzet, és elkezdett a legveszélyeztetettebb tartományban is beindulni az ipar. Ennek kapcsán Mihályi Péter elmondta, hogy a valóságot nem biztos, hogy ismerjüktudjuk. Azaz Kína valójában elengedte a járványt azért cserébe, hogy ne legyen hatalmas gazdasági sokk, vagy ténylegesen képesek voltak elfojtani az egészet, és kontrollált keretek között tartani? Jogos kérdés, hogy mit bír a magyar egészségügyi rendszer. Mihályi szerint a világon egy ország sem lehet arra felkészülve, ha egy ennyire gyorsan terjedő járvány megjelenik, és terhelés alatt tartja a rendszert. Meglátása szerint nem az a kérdés, hogy hány kórházi ágy van, vagy milyen a személyzet. Az dönt, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, amely sok esetben az egyetlen terápiás eszköz tud lenni. A társadalmi egyenlőtlenség itt is éreztetni fogja hatását. Ma még csak a budapesti rendszer van terhelés alatt, de a vírus nyilvánvalóan kijut a nagyvárosokból, és a nehezebb helyzetű falvakba is leeljut. Oda, ahol a szociális helyzetből fakadóan rosszabb általános egészségügyi állapotban vannak az emberek betegek, ahol most sincsen alapellátás, vagy éppen a fizikailag nehezebb megoldani az ellátást. Ennek hatása felmérhetetlen. A beszélgetés vége én azzal is foglalkoziktunk, hogy mi lesz a járvány után. Milyen következtetést von le ebből a társadalom, és ennek kapcsán milyen nyomást kezd a kormányra/kormányokra gyakorolni? Mihályi Péter szerint a gazdasági válság ismét elmossa az egészségügyi rendszer fejlesztésének ügyét,ezt az ügyet, és nem plusz pénz kerül be az egészségügybe, hanem az lesz a nehézség, hogyan szereznek plusz anyagi erőforrást a gazdaság lendületbe hozására, és a társadalmi-szociális károk kezelésére. Ugyanakkor a A centralizált magyar egészségügyi rendszerből ugyanakor most lesz lehetősége egy kicsit visszalépnie a kormánynak, és nem elismerve a hibáit, azt mondani, hogy több felelősséget

Február végén publikálták az Európai Bizottság Magyarországról szóló országjelentését, amely elsősorban a gazdasági növekedés, illetve annak társadalmi feltételrendszere felől közelíti meg a tagállam helyzetét. Szikra Dorottya szociálpolitikussal az országjelentés társadalompolitikai vonatkozásait beszéltük meg az Új Egyenlőség podcastjában. A dokumentum elismeri, hogy a magyar gazdasági növekedés uniós összevetésben az egyik legmagasabb az elmúlt években, és azt is, hogy elsősorban a foglalkoztatás bővülése hatására a szegénység is mérséklődött. Ugyanakkor a jelentés egyik központi megállapítása, hogy a növekedés haszna egyenlőtlenül oszlik el a magyar társadalomban, nem kis részben azért, mert a kormányzati elosztási politika maga is növeli egyenlőtlenségeket. Továbbra is fokozottan kitettek a szegénység kockázatának a többgyerekes és egyszülős háztartások, nagyon magas a mortalitás, nem változott az egyenlőtlenségek és mobilitási esélyek rendkívül egyenlőtlen területi eloszlása. Bár az országban többen dolgoznak, mint korábban, a dolgozói szegénység mértéke európai összevetésben jelentős, az adóék az alacsony bérek esetében Magyarországon a legnagyobb az Európai Unióban. Az adócsökkentés és a családtámogatási hitelprogramok egyértelműen a társadalom felső deciliseihez tartozókat részesítik előnyben. Szikra Dorottya szerint amióta csak magyar szociálpolitikáról beszélhetünk, tehát a tizenkilencedik század vége óta, nem volt még olyan kormányzat – amely a maga ideológia és politikai korlátai között – ne törekedett volna a legrosszabb helyzetben lévők támogatására. Az Orbán-kormány a gondolkodásmódját és a szakpolitikai döntéseit illetően egyaránt tudatosan mellőzi ezt a célt. A felső-középosztályt célzó családtámogatások – habár komoly politikai támogatói bázist építenek a támogatások kedvezményezettjeiből a kormány mögé – túl szűk fókuszúak ahhoz, hogy általuk megvalósulhassanak a kormány saját demográfiai célkitűzései. A kormányzati elosztási politika következménye az is, hogy bár a szegénység a gazdasági növekedés járulékos következményeként csökken, eközben más közép-európai országokban célzottan, nagyobb léptékben és eredményesen zajlik a szegénység tudatos visszaszorítása. A szociálpolitikus tapasztalata az is, hogy a hiányzó egyeztetési fórumok következtében átláthatatlan a kormányzat szakpolitikai döntéshozási struktúrája, ezért azt is nehéz megmondani, milyen impulzusok révén volna előidézhető akár csak részleges irányváltás. Szikra Dorottya ugyanakkor nem látja teljesen hatástalannak az országjelentést, és az ahhoz hasonló egyéb puha uniós politikai eszközök alkalmazását, az európai viszonyítási pontok rendszeres rögzítését.

Az elmúlt évtizedben a kormány szűkítette az önkormányzatok jogköreit szociális területen is, az állami szociálpolitikában pedig egy büntető-fegyelmező rezsimet juttatott érvényre. Mindezt tudva, komoly kérdés, hogy a 2019-es önkormányzati választáson bekövetkezett politikai fordulat milyen gyakorlati változást hozhat egyáltalán? Milyen jogkörük maradt az önkormányzatoknak arra, hogy tényleges változást érhessenek el egy település vagy egy fővárosi kerület lakosságának életében? Ugyanakkor, bár például a pénzbeli ellátások rendszere szociálpolitikai szakmai szempontból egyértelműen rossz, az önkormányzatok ezen a téren, vagy a lakáspolitikában kialakíthatnak saját mechanizmusokat. Erre lenne jogkörük, azonban többnyire nincs rá forrásuk. Egyes esetekben be tudnak avatkozni az önkormányzatok, segítve a szociális problémákkal küzdő állampolgárok életét, de rendszerszintű változást akkor sincs módjuk keresztülvinni, ha lenne erre vonatkozó szakmai koncepciójuk. Még azonban ebben a helyzetben is mód van elrugaszkodni a megörökölt fapados ellátórendszertől, kitörni a krumpliosztásos szavazatvásárlások logikájából, vagy pedig, a lakhatás terén, a közösségi lakásszektor logikája felé elmozdulni. Az így előidézhető változás jelentős, még ha távolról sem a szükséges mértékű. Hiszen egy viszonylag jó adottságokkal rendelkező önkormányzat is csak évi harminc-negyven lakás felújítását és szociális célú felhasználást tűzheti ki célul, miközben háromezerre lenne szüksége. Mindeközben az önkormányzatoknak arra is pénzt kell fordítaniuk – ha tudnak –, hogy kiegészítsék a szociális szolgáltatások állami normatíváit az alapműködés biztosítása érdekében, beleértve a szociális, valamint egészségügyi és oktatási dolgozók bérkiegészítését is. Történik mindez úgy, hogy a kormány központosította az intézményrendszert, az ezzel kapcsolatos alapvető döntések tehát nem helyben születnek. Ezzel együtt, az államosított és központosított intézmények működése hatással van a helyiek életére, és a hétköznapokban az önkormányzattal szemben fogalmazódnak meg a lakossági elvárások. Az első hónapok azonnali reakciókat igénylő feladatai után az új önkormányzati vezetéseknek ezekkel a problémákkal stratégiai szinten kell foglalkozniuk. A következő években az is eldől majd, kialakul-e az ellenzéki önkormányzatok közötti szakmai együttműködés és szakpolitikai véleménycsere – aminek az egészségügyi szolgáltatások és a hajléktalan-ellátás terén már mutatkoznak jelei –, amely végső soron az ellenzék, ha nem is egységes, de legalább egyeztetett programalkotásához is elvezethet.

Az Új Egyenlőség piros podcast legújabb adásában Kiss Ambrus szerkesztő, Pogátsa Zoltán főszerkesztővel és Büttl Ferenc közgazdásszal beszélgetett a szükséglet vezérelt költségvetés (functional finance) kérdéséről. Egy ország leegyszerűsítve kétféle módon költheti el pénzét. Vagy szűkülő bevételi forrásait adagolja szét a közpolitikák között, amely szükségszerűen maradékelvet jelent, vagy felméri az állami rendszerek, és funkciók szükségleteit, és ehhez képest próbál forrást teremteni. Ez utóbbi kilép abból az elvből, hogy kisebb társadalmi újraelosztás eszméjét kell követnünk. A kérdés kapcsán érdemes először tisztázni, hogy mit jelent a társadalmi újraelosztás és a gazdasági fejlődés kapcsolata? Andreas Bergh és Magnus Henrekson tanulmánya, ami sok ország empíriáján kimutatja, hogy az újraelosztási ráta alig korrelál a növekedéssel. Azaz a magasabb újraelosztás nem fogja vissza a növekedést. Amennyiben ez így lenne, akkor az észak-európai országok lennének a legrosszabb helyzetben, míg Bulgária a legjobban. Ebből következően nem igaz az az állítás, hogy versenyképes gazdaságot úgy lehet csinálni, ha csökkentjük a társadalmi újraelosztást, és a nagy cégeket adókedvezményekkel dotáljuk. Ezért érdemes asztalra tenni azt a kérdést, hogy ne a bevételi források által legyen determinált a költségvetési politika, hanem funkció vezérelt legyen. A beszélgetés során a szükségletek felől közelítettük meg a társadalmi szerveződés kérdését. Azaz vegyük számba közjó szempontjából az ellátórendszerek, és nagy társadalmi rendszerek pénzügyi igényeit, és ehhez képest állítsuk be a begyűjtött adók mértékét. Ebből következően lenne pénz egészségügyre, oktatásra, szakképzésre, szociális rendszerre. Ez nem csak belső átrendeződést okozna a költségvetési politikában, hanem források bővítése miatt friss pénzek megjelenését is. Amennyiben végig gondoljuk mikro szinten, egy háztartás esetében is így történik. Ha számba vesszük kiadásainkat (lakhatás, étkezés, ruházkodás, közlekedés), és megnézzük pillanatnyi forrásainkat, akkor hozhatunk forrásteremtő döntéseket. Például beruházunk a jövőnkbe, és új szakmát, képességeket sajátítunk el, amellyel többet lehet keresni a munkaerőpiacon. Vagy átgondoljuk anyagi eszközeinket, és valamit beforgatunk, amelyből pénzt keresünk. A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok kivételével ez a döntési lehetőség mindegyikünk számára adott. Ezt a döntési struktúra levezethető egy ország esetében is. Amennyiben alacsony a bérrendszer, akkor magasabb hozzáadott igényű munkahelyekre van szükség. Ez a megoldás akkor járható, ha van elég, képzett munkaerő. Ez az oktatási rendszerbe való invesztálás nélkül nem lehetséges. Így a szükségleteink miatt forrásokat kell átirányítani ebbe a rendszerbe. A beszélgetés során azt is megvizsgáltuk, hogy miközben a társadalmi újraelosztás mértéke az EU átlagának felel meg Magyarországon, jelentősen átrendeződött a funkciók között a kiadási szerkezet. Ez pedig azt hozta, hogy több pénzt fektettünk infrastruktúrába, intézményrendszerbe, és kevesebbet a humántőkébe.

Január végén új elnököt választott a Jobbik. A párt helyzetéről, meghirdetett új stratégiájáról és a Jobbik előtt álló legfőbb kihívásokról beszélgetett Róna Dániel politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Jakab Péter, a Jobbik új elnöke nehéz örökséget vett át. Róna Dániel politológus, a Corvinus Egyetem oktatója szerint nehéz pszichológiai helyzetben van a Jobbik: úgy kellene új lendületet adni a pártnak, hogy az utóbbi két évben szavazói több mint felét elvesztette. A Jobbik identitása az utóbbi időben nem volt elég tiszta a választók számára, az ÁSZ büntetései miatt komoly anyagi problémákkal küzd, vezetői válság is jellemezte Vona Gábor távozása óta, és a párt médiaháttere is gyenge lábakon áll. Pénz, média, politikus és program kell a sikeres politikához – és Róna szerint egyik téren sem áll jól a Jobbik. A néppártosodási stratégia egy ideig sikeres volt: 2015 tavaszán, a tapolcai győzelem idején volt a csúcson a párt, a migrációs válság törte meg a Jobbik lendületét. A 2018-as 20% körüli eredmény is csak a Jobbik előzetes várakozásaihoz képest volt kudarc, a párt mélyebb válsága ezután kezdődött. Amíg a Jobbik néppártosodása igazán sikeres volt, a párt karakteresen jobboldali politika mellett mérséklődött („Isten, haza, család”). Ezt követően a Jobbik már baloldali szavazókra is hajtott, egyre inkább eltűntek azok az elemek, amelyek megkülönböztették a Jobbikot az ellenzék többi pártjától, a zavar alapvetően emiatt keletkezett a párt táborában. A zavar ugyanakkor a párt 2018-as stratégiáját is jellemezte: úgy próbált baloldali szavazókra hajtani, hogy közben a jelöltek kölcsönös visszaléptetéséről hallani sem akart. A Jobbik zsugorodásával tompultak a szavazótábor összetételének jellegzetességei. Továbbra is a férfiak, a fiatalok, a vidéki kisvárosok lakói és a szakmunkások között a legnépszerűbb, de már közel sem annyira kiugró mértékben, mint néhány évvel ezelőtt. Az átalakulást jelzi, hogy az életkori csoportok közül a Jobbik ma a 30-40 év közöttiek körében a legnépszerűbb, ami jelentős változás ahhoz az időszakhoz képest, amikor az volt igaz, hogy minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy jobbikos. Az aktivisták száma is csökkent, sokan kiléptek, sokan a Mi Hazánkhoz távoztak, de a Jobbik összességében vidéken az ellenzéken belül továbbra is meghatározó erő. A Jobbik új stratégiája a rendszerváltás veszteseit célozza, illetve elkötelezett az ellenzéki együttműködés mellett. Az, hogy ugyanakkor Jakab Péter Gyurcsány Ferencet élesen kritizálja, belső igényt elégít ki és szolgálhat egyfajta megkülönböztető jelként az ellenzéki pártok között. A Jobbik és a Momentum tud ma olyan szavazókat behozni, akiket a többi ellenzéki párt nem tudna. A Jobbik csatlakozása a választási együttműködéshez az önkormányzati választáson a siker kulcsa volt, a vidéki városok nagy részében nélkülük biztosan nem ért volna el sikert az ellenzék. Jakab Péter a vidéki szavazókat elsősorban jóléti üzenetekkel igyekszik megszólítani, a kérdés az, hogy tud-e olyan alternatívát kidolgozni, olyan cselekvéseket bemutatni, amelyek mindezt láthatóvá és hitelessé teszik a választók szemében. A Jobbik elnöke 2022-ben két listán indítaná az ellenzéki pártokat. Ha azt feltételezzük, hogy az átszavazási hajlandóság ma már igen magas az ellenzéki pártok között, akkor Róna Dániel szerint választásmatematikailag kevés különbség van az egy vagy két listás megoldás között. A fő különbség a kampányolás dinamikájában jöhet ki: ha két lista van, elkerülhetetlenül front nyílik a különböző listák között, ami ahhoz vezethet, hogy kevesebb figyelem jut a bizonytalan szavazókra, és erőt mutatni is nehezebb. Az egy lista veszélye ugyanakkor, hogy amennyiben valamelyik szereplőt botrány éri, akkor együtt érheti csapás a közös hajót. Az egyéni választókerületi szintű együttműködés viszont mára mindenki számára, így a Jobbik új vezetésének is alap.

A fiatalok értékválasztásairól, politikai preferenciáiról és az őket foglalkoztató kérdésekről beszélgetett Szabó Andrea ifjúságkutatóval Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Az önkormányzati választások óta gyakran felmerül, hogy a Fidesznek komoly problémái vannak a fiatalok elérésével és megszólításával, a kormánypárton belül is megszaporodtak az aggódó hangok. Szabó Andrea, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatóhelyettese szerint túlzott a fideszes politikusok pánikreakciója. A felmérések szerint a harminc alatti korosztályban is a Fidesz a legnépszerűbb párt, jóval inkább arról van szó, hogy a kormánypárt támogatottsága ebben a körben elmarad attól, amit az idősebbek között mérnek a közvélemény-kutatók. Ugyanakkor vannak figyelmeztető jelek arra vonatkozóan, hogy a trend kedvezőtlen a Fidesz számára, mintha valami megtört volna, már nem annyira népszerű a párt a 18-29 évesek között, mint néhány évvel ezelőtt. A Momentum-jelenség mögött nem csak az újdonság varázsa áll, hanem az értékválasztásokban is tapasztalható némi átalakulás. 2015 óta az egyetemisták és főiskolások között két értékcímke népszerűsége nőtt meg jelentősen, az européer/nyugatos és a zöld orientáció tört előre. A progresszív oldalon az ezekben a témákban hitelesnek tartott Momentum előretörését ez is magyarázza, továbbá fontos, hogy a baloldali és liberális pártok közül a Momentum nem idegenkedik a nemzeti címkétől, ami a korosztály java része számára szintén fontos értékválasztás. A baloldali öndefinícióval rendelkező fiatalok között a Momentum áll az élen, de helyzete messze nem olyan domináns, mint a Fidesz helyzete a jobboldalon belül. A baloldali értékrendű fiatalok ma számos párt között oszlanak meg, találunk közöttük Kétfarkú Kutyapárt, LMP, MSZP és DK szimpatizánsokat is. Annak ellenére, hogy a felsőoktatásban felülreprezentált a Momentum, messze nem beszélhetünk arról, hogy a párt „megszállta” volna az egyetemeket, néhány szakon vagy egy-két intézményben ráadásul átlagon felüli a Fidesz népszerűsége. Az utóbbi évek kutatásai alapján akkor lesz egy fiatal Fidesz-szavazó, ha erre a családi környezete predesztinálja, illetve ha a vallásosság kérdéséhez pozitívan viszonyul. A fiatalok értékválasztása tekintetében kettős trendet figyelhetünk meg. Míg a teljes ifjúság körében az elmúlt évtized összességében jobbratolódást hozott, addig a felsőoktatásban az utóbbi négy évben enyhe balratolódás figyelhető meg. Utóbbit azért érdemes kiemelni, mert Szabó Andrea tapasztalatai szerint az egyetemisták körében mért trendek néhány év alatt a teljes korcsoportba át szoktak szivárogni, a felsőoktatásban részt vevők mintaadóknak tekinthetők a többi fiatal számára. A jobbikos fiatalok kapcsán már nem lehet „kuruc.info nemzedékről” beszélni. A Jobbik már nem szerepel olyan kiemelkedően a fiatalok körében, mint a párt néppártosodása előtt, és elvesztette a macho-párt jellegét: ahogy puhult a párt, úgy állt egyre kevesebb radikális fiú a párt mögött. Egy részük a Fidesznél lelt otthonra, és a Mi Hazánk is eséllyel szólíthatja meg az egykori „kuruc.info nemzedéket”, a baloldali és a liberális pártok felé azonban egyelőre nem látni ezen fiatalok részéről átvándorlási hajlandóságot. Leginkább a környezetvédelem témájával lehet ma megszólítani a 18 és 29 év közötti korosztályt. Emellett az általános bizonytalanság, a biztos kapaszkodók elvesztése nyomasztja a legjobban a fiatalokat, és ez nemcsak Magyarországon, hanem számos más országban is így van. Az elvándorlási kedv 2015-2016 körül volt a csúcson, és bár volt e téren némi visszaesés, de még ma is az egyetemisták harmada fontolgatja a végleges külföldi letelepedést. A szándékok és a valóság között persze van különbség, de az elvándorlási hajlandóság mértéke kifejezetten ijesztő az orvosoknál vagy a műszaki hallgatóknál, és nem látszik az a politikai program, amivel ezt a tendenciát meg lehetne állítani.

Az Új Egyenlőség podcast előző adásában a podcast adások három műsorvezetője - Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán beszélgetett arról, hogy mi várható a magyar politikában 2020-ban. Ennek folytatásaként a mostani adásban a téma kapcsán ismét két témát érintettek. Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a Fidesz belpolitikai mozgásterét a nemzetközi színtéren való tevékenységével együtt kell nézni. Az ellenségkép-politika középpontjában szinte 2010 óta egy határainkon túli autoritás állt, legyen az az Európai Bizottság, IMF, ENSZ, Európai Parlament, Európai Néppárt, és most mintha az Európai Tanács. A beszélgetés során azt vizsgáltuk, hogy az önkormányzati választások utáni belpolitikai helyzetben mi lehet a taktikája a Fidesznek. Ennek egyik leglátványosabb eleme az Európai Néppárthoz való viszony, illetve annak kapcsán az Európai Unióval kapcsolatos konfliktusok. A kiindulópont, hogy az Európai Néppártban felfüggesztették a Fidesz tagságát, ezáltal a magyar miniszterelnök kiszorult az informális döntéshozatalból is. Mintha arról szólna a politikai játszma az EPP és a magyar kormánypárt részéről is, hogy kilépi meg először azt, amit valahol mindegyik fél beárazott. Azaz az EPP tagpártjai döntenek úgy, hogy kizárják a Fideszt, és ezzel egy olyan folyamatot indítanak el, amelynek a végét nem látják. Ugyan jelentősebb kilépési hullámra nem lehet számítani, de az EPP pozíciója szempontjából nem mindegy, hogy esetlegesen hány kisebb pártot „sodor” magával a Fidesz. A másik oldalról a Fidesz a hazai politikai mezőben folyamatosan azt építi, hogy szuverén szereplőként ő dönt a sorsáról, de ezt a döntést érezhetően nem akarja meghozni. Nyilvánvalóan számára sem érdek, hogy felfüggesztett státuszban maradjon, hiszen már ezzel is körön-kívülinek számít. Azonban egyelőre az asztalt sem akarja felborítani. A Brexit ugyanakkor megmozgathatja a dominókat. A brit kilépés pártcsaládokat nézve legkevésbé az EPP-t érinti. Innen nézve, ha van pillanat, amikor ezen a váláson túl eshet az Európai Néppárt, akkor csak a számokat, parlamenti mandátumokat nézve ez most van. Kérdés a nemzetközi tér szempontjából, és erről is szól a podcast mostani adása, hogy mi lesz az Európai Bizottsághoz való viszonya a magyar kormánynak. Az előző EB elnököt kifejezetten negatív, a magyar érdekek ellen szövetkező politikusnak állították be. Ennek is köszönhetők a Junckerről szóló óriásplakátok, amelyek jelentős nemzetközi felháborodást okoztak. Az új Európai Bizottság elnökének a megválasztását a magyar miniszterelnök úgy tálalta a hazai közvéleménynek, hogy az ő akarata érvényesült ennek kapcsán. Ezáltal rövid távon nehéz az Európai Bizottságot ismételten ellenségnek beállítani. Ezt a szerepet sokkal inkább az Európai Tanács tölti be a magyar kormánypárt koordinátarendszerében. A podcast végén arról volt szó, hogy 2022-ig tartó időszak szempontjából a két adásban átbeszélt témák milyen hatással bírnak. Természetesen fontos kérdés az időzítés a megoldások leggyártására, ugyanakkor bő egy év is nagyon sok politikai munka elvégzésére elegendő. 2018 áprilisában a politikai koordináció is lehetetlen volt az ellenzéki pártok között, 2019 őszén a közös jelöltek állítása már evidencia volt, és nem ritkaság. Ezért azok a mondatok, hogy 2020-ban kell eldőlnie a 2022-es kereteknek sokkal inkább a politikai bulvár részei, mint a valóságot leíró állítások.

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában az adások három műsorvezetője – Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán – beszélgetett arról, hogy mi várható a magyar politikában 2020-ban. A kétrészes beszélgetés első felében az ellenzéki (ön)kormányzás kihívásait és a miniszterelnök által meghirdetett kétéves csendes kormányzás valódi jelentését vizsgálták. Az első téma, amely sok tekintetben alapvetően meghatározza az idei évet, az önkormányzati választás utáni időszak új politikai helyzete. Azzal, hogy több nagyvárosban, köztük a fővárosban az ellenzék jutott „kormányra”, más minőségű viszonyrendszer alakult ki a kormánypártok (Fidesz–KDNP) és az ellenzéki pártok között. Eddig a Fidesz kormányzásra alkalmatlan, felelősség nélküli erőként tudta beállítani az ellenzéki erőket. Az őszi választások ezt a narratívát alapvetően megváltoztatták, és látható, hogy a kabinetnek komolyan kell vennie az önkormányzati kezdeményezéseket. Ez persze az ellenzéki pártok számára is nagy próbatételt jelent, hiszen megkapták a lehetőséget a választóktól arra, hogy megmutassák (ön)kormányzó képességüket. Amennyiben sorozatos belső konfliktusok vagy korrupciógyanús ügyek kísérik az önkormányzati munkát, a kormánypártok politikai szempontból joggal mutatnak rá, hogy ez az ellenzék továbbra sem kormányképes. A másik kihívás, hogy az (ön)kormányzás képességét az ellenzéknek ott is meg kell mutatnia, ahol továbbra sem került vezetői posztra, ez pedig a 10 ezer fő alatti települések Magyarországa. Ezeken a településeken a kormánypártok előnye megkérdőjelezhetetlen, és ha az október 13-i választás adatait átfordítanánk egy országgyűlési választás eredményére, akkor országosan is stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP. A beszélgetés második felében arról volt szó, hogy a miniszterelnök által meghirdetett két csendes kormányzással töltött év mit jelenthet a valóságban. Bekövetkezik-e egy politikai konszolidáció, illetve előtérbe kerülnek-e nagyobb léptékű közpolitikai lépések? Ez utóbbinak jelét mutatja, hogy a 2019 végén született feladatszabó kormányhatározatban egy egészségügyi reform kezdeti lépései látszanak. Vajon készen van-e ez a termék, és legfőképpen van-e politikai erő a végigvitelére? A másik közpolitikai ügy lehet a kormány szerint a szegénység elleni küzdelem. Ezt illetően már az önkormányzati választások előtt is ambiciózus célokról beszélt Orbán Viktor. Kérdés, hogy a gyöngyöspatai szegregáció kapcsán hozott bírósági döntést övező vita nem éppen ezzel szembemenő politikai reflex-e, azaz a napi politikai haszonszerzés érdekében egy középtávú célt, a roma felzárkóztatás ügyét dobja-e el magától a kormány. A közpolitika alkotásának folyamatában van egy terület, ahol éles szembenállás alakult ki a kormányon és annak „holdudvarán” belül. Ez a lakhatás kérdése. Miközben 2010 óta a kormány arra építi a politikáját, hogy a magyar választók a tulajdonszerzést preferálják, és ez határozta meg az intézkedéseket is, most két ellentétes narratíva is kezd megerősödni. Az egyiket az MNB elnöke fogalmazta meg, aki szerint hibás a kormányzati lakáspolitika, a másik pedig a budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár szájából hangzott el, aki bérlakásépítési programról beszélt. Közpolitikai értelemben a kormányzás fókuszában az egészségügy és a lakhatás kérdése mellett a klímaügyek állnak majd. Ebben érzékelhetően elmozdult a kormánypárt álláspontja, és egyfajta konzervatív zöld politikát kezdenek megfogalmazni. A magyar belpolitika 2020 beszélgetés második felében a kormány és a Fidesz külpolitikai mozgásairól, illetve a 2022-es választásokra való ellenzéki felkészülésről lesz szó.

A közfoglalkoztatás, a szociális ellátórendszer és az iskolai lemorzsolódás összefüggéséről, a közmunka országos politikai funkciójáról beszélgettünk Molnár György közgazdásszal. Habár visszaszorulóban van a közfoglalkoztatás Magyarországon, emellett a fiatalok is egyre csökkenő arányban vesznek részt a közmunkában az utóbbi években, ez nem elsősorban a konkrét kormányzati intézkedések, mint inkább a gazdasági konjunktúra járulékos következménye. Így viszont annál inkább felvetődik a kérdés, kik azok a fiatalok, akik még ebben a viszonylag kedvező helyzetben is a közfoglalkoztatásban ragadnak? Mindeközben a helyi közfoglalkoztatás megszervezése érdekütközésben áll a piaci foglalkoztatók igényeivel, hiszen azok éppen a legjobban teljesítő közmunkások lehalászását célozzák. Molnár György, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete munkatársa, számos közfoglalkoztatással kapcsolatos kutatás vezetője és tanulmányok szerzője a múlt év végén megjelent Munkaerőpiaci Tükör 2018 című kiadványban a közmunkában részt vevő fiatalok iskolai lemorzsolódásának riasztó adatait adta közre. Nem változott a szakmai véleménye a tekintetben sem, hogy a közfoglalkoztatás jelenlegi rendszere bizonyos fajta lokális feudális viszonyok továbbélését és újratermelését idézi elő a közepes és kistelepüléseken, miközben a Belügyminisztériummal folytatott „tervalkuk” az államszocialista gazdaságirányítás legrosszabb mechanizmusait elevenítik fel. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a mostani konjunkturális időszakban a kormányzat nem tesz lépéseket azoknak az egyenlőtlenségeknek a csökkentése érdekében, amelyek miatt tízezrek ragadnak bele a közfoglalkoztatásba, miközben a kormányzati politika arra sem készült fel, hogy a közfoglalkoztatás leépítése nyomán ellátatlanul maradó településvezetési és szociális funkciókat ki és hogyan látja majd el a jövőben. A közfoglalkoztatás 2010 után kiépült rendszere mindezeken kívül demokráciaproblémákat is felvet, hiszen a közmunka megszervezésének képessége a helyi hatalom megítélésének legfőbb mércéjévé válik, miközben a rászoruló állampolgár kiszolgáltatottá válik a helyi közfoglalkoztatás megszervezéséért felelős polgármesternek.

Az Új Egyenlőség podcast második évaddal folytatódott. Az első adásban a magyar egészségügyi rendszer működési problémáinak következményeiről, annak társadalmi hatásairól beszélgettünk Sinkó Eszter egészségügyi közgazdásszal. Az átlagos magyar várható élettartam, illetve az egészséges évek száma, alatta van az Európai Unió tagállamainak átlagos értékének. A magyar GDP mértéke sem indokolja ezeket a mutatókat. E mellett az országon belüli egyenlőtlenség is jelentős. Mások a nyugati országhatáron lakók életkilátásai, mint az Észak-Magyarország régióban élőké. De különbség van Budapest egyes kerületei között is. Ennek okaként a jövedelmi egyenlőtlenséget szokás felhozni, miközben társadalmi igazságosság elve szempontjából ez nem lehet elfogadható ok. Az egészségügyi rendszer kockázatközösségen, biztosítási elven alapul, amely elviekben mindenki számára egyenlő esélyeket kellene biztosítson. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy ezek nem adottak. Egyrészt több településen nincsen betöltött háziorvosi praxis, ami a betegek első orvos-beteg találkozóját ellehetetleníti, vagy legalábbis időben elodázza. Az állam által megszabott teljesítmény volumen korlátok miatt a diagnosztikához való hozzáférés, ebből következően a megfelelő terápia kidolgozása is hónapokat csúszik. Ezen azok a betegek tudnak változtatni, akik rendelkeznek elegendő jövedelemmel arra, hogy megvásárolják piaci logikán ezeket a szolgáltatásokat. Ez azonban a társadalmi egyenlőtlenség növelését jeleneti egyértelműen. Az egészségügyi piramis csúcsán vannak a kórházak, amelyek Sinkó Eszter szakmai álláspontja szerint talán kevésbé növelik az egyenlőtlenséget, mint a korábbi fázisokban lévő intézmények. A rendszer problémái a társadalom és a politika számára is ismertek. Ugyanakkor 2008 óta lényegében mindegyik politikai kurzus azt gondolja, hogy az átalakításnak sokkal nagyobb a politikai ára, mint a lehetséges nyereség. Ebből következőleg néhány szakmai fellángolástól eltekintve nem volt lehetőség reformok indítására. A beszélgetés során megnéztük, hogy mi volt a 2006-2010 közötti időszak egészségügyi veresége, és milyen politikai DNS átkódolást okozott ez a Fidesz kormányra nézve is. Sinkó Eszter véleménye alapján akár a 2019 év végén bejelentett kormányzati intézkedések lépések lehetnek egy változtatás irányába, ugyanakkor a szándékok teljes terjedelemben még nem látszanak. Azzal együtt sem, hogy az egészségbiztosítási rendszerhez való hozzáférés átalakítása (három hónapnál régebb óta biztosítást nem fizetők kikerülnek az állami rendszerből) sokakat hozhat nehéz helyzetbe. Nyilván ennek jelentős része a külföldön dolgozók, de sokan vannak, akik munkaerőpiaci státuszuk, ismerethiányuk miatt esnek ki a rendszerből. Az Új Egyenlőség podcast 2020 januártól már több szerkesztő „műsorvezetésével” valósul meg. Kiss Ambrus mellett, Bíró-Nagy András és Lakner Zoltán is rendszeresen készít adásokat.

Rossz volt a jelölt? Felülírt a Brexit? Nem volt jó a program? Mi a Munkáspárt jövője? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tóth Csaba újságíróval (Mérce), Egyesült Királyság szakértővel. A beszélgetés során a következő szempontok merültek fel: • Lehet, hogy Jeremy Corbyn nem egy karizmatikus politikus, de a tapasztalatok szerint Isten óvjon a karizmatikus politikusoktól. • Ez a választás alapvetően egy második népszavazás volt a Brexitről. Ez a kérdés minden mást felülírt. • Jeremy Corbynnak itt nem volt jó választása, a pártja végletesen megosztott volt. Akár a kilépés párti, akár a bennmaradás párti opcióba áll bele, elveszíti a szavazóinak egy részét. Ezért maradt a lebegtetés, amit a külvilág határozatlanságnak érzékelt. • A brit politikában, ahogy máshol is, elképesztően fontos a média szerepe. Nagy-Britanniában durván jobboldali a média, ami a felmérések szerint nagyon ellenséges volt Corbynnal. A média szerepének firtatása nem a felelősség elhárítása. A média a Gramsci féle kulturális hegemónia fenntartásának első számú eszköze. A választók felé a jelölt szinte kizárólag ezen a filteren keresztül jelenik meg. • A fiatalok körében Corbyn rendkívül népszerű volt, 18-tól körülbelül 40-ig. Ebből azonban nem következik, hogy mire felnőnek, a média és saját gazdagodásuk hatására nem válnak-e jobboldali szavazókká. • Tóth Csaba szerint a Munkáspárton belül nincs visszatérés a Blair-i korszakhoz, inkább egy Corbyntól csak kicsit centristább vezető jöhet, és nagy valószínűséggel nő.

A rabszolgatörvény által kiváltott tiltakozások fordulópontot jelentettek a magyar szakszervezeti mozgalom megítélésében. Ennek egy éves évfordulóján beszélgettünk Bábel Balázzsal, a Vasas Szakszervezeti Szövetség új alelnökével. A kormánypártok 2018 végén váratlanul kezdeményezték a Munka Törvénykönyvének módosítását. Egyrészt 400 órára emelték a túlórakeret mértékét, másrészt lehetőséget teremtettek arra, hogy hároméves munkaidőkeretet lehessen cégeknél bevezetni. A tiltakozások hatására egyrészt kevés munkáltató merte bevállalni ennek a törvénynek az alkalmazását, másrészt megnőtt az „érdeklődés” a szakszervezetek iránt. A beszélgetés során éppen ennek kapcsán mondta el Bábel Balázs, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, hogy ez a megmozdulás, tiltakozás sarkalta arra, hogy elinduljon 32 éves fiatalként ezért a posztért. Tapasztalatai szerint a fiatalok körében kezdett el egyre több embert foglalkoztatni az a kérdés, hogyan lehet kollektíven érdekérvényesítést végezni. Ennek megjelenítési módja pedig a szakszervezet. A munkáltatók kezdeti visszafogottsága éppen év végére kezd eltűnni, és ennek eredményeképpen egy pécsi székhelyű cég akarja bevezetni a hároméves munkaidőkeretet. Ez pedig komoly dilemmát okoz a szakszervezeteknek. Ennek morális és racionális mozgatórugóiról beszélgett ünk. A podcast során a következő írást és kutatást ajánlottuk a hallgatók figyelmébe: http://ujegyenloseg.hu/szakszervezeti-trendfordulo-a-lathataron/

Az Új Egyenlőség indulása óta stratégiai partnerének tekinti a Mérce portált. Ezért – egy kicsit a szokásos tematikától eltérően – az új podcastünkben nem egy közpolitikai témával foglalkoztunk, hanem a Mérce új főszerkesztőjével beszélgettünk. Jámbor András alapító főszerkesztő távozását követően Diószegi Nóra vette át a szerkesztőség irányítását. Ezzel új korszak kezdődött a Mérce életében. Nóra szavai szerint ez az időszak első időkben nem különbözik jelentősen a szokásos irányoktól, és most az olvasói igényeket mérik fel. A Mérce egyedisége a vállaltan baloldaliságában rejlik azzal, hogy többnek tekintik magukat, mint egy internetes hírportál. Platformként működnek, amelynek szervezői ereje van a baloldali közösségek körében. Ezt a missziót továbbra is megtartják. Beszélgetés során érintettük a baloldaliságot, a szakszervezeti mozgalom iránti elkötelezettséget, és azt is, hogyan lehet jól „tudósítani” egy tüntetésről. Ennek kapcsán izgalmas kérdés volt a tavalyi rabszolgatörvény elfogadását követő tüntetés-sorozat, amelyről elsőként a Mérce kezdett tudósítani. Október 13-a után sem akar a Mérce szakítani azzal az elvvel, hogy a függetlenség alapja, ha mikroadományokkal kerül finanszírozásra a lap. Ez pedig akkor működhet, ha vannak olvasók, akik önzetlenül, pontosabban egy lap fenntartásáért cserébe, támogatják az újságot. A beszélgetéskor éppen egy támogatói kampány zajlott, hogy a Mércén övező figyelem forintokra is átváltódjon, és legyen Mérce a baloldal számára is.

A lehetséges Európai Bizottságról beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, az Új Egyenlőség szerkesztőjével, a Policy Solutions vezetőjével. (A podcast felvételére 2019. november 25-én került sor.) A várhatóan sikeres (november 27-ei) Európai Parlamentben tartott szavazást követően december 1-jén léphet hivatalba Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság. A tavasszal megtartott választásokat követően több hónapos alkusorozat kezdődött. Ez több elemű mátrixban zajlott, ahol egyszerre kellett figyelni a tagállami érdekekre, a pártcsaládok érdekeire, és a nyugat-kelet, észak-dél eloszlásokra. Ennek az alkunak az eredményeként egy parlamenti többséget bíró, így elvileg miden érdekelt szempontjait figyelembe vett megoszlás jött létre. Ez ugyanakkor kódolt kockázatokkal is jár. A podcast-ben erre hoz példákat Bíró-Nagy András, amikor például bemutatja, hogy portfóliót tekintve kulcsterületeket szerzett a szocialista-szociáldemokrata pártfrakció (gazdaság, regionális kohézió, munkaerőpiac), ugyanakkor alelnökként egy megszorításpárti Európai Néppártból érkező politikust kaptak „főnöknek”. Ez persze azt is jelentheti, hogy hiába állnak elő progresszív javaslatokkal a baloldali ideológiai hátországgal rendelkező biztosok, ha azokat a kezdeményezéseket lefojtják a más gazdaságpolitikát követő alelnökök. A podcast adásban arról is szó volt, hogy valójában lehet-e egy ország kijárója egy biztos. Ez a vád merült fel az elmúlt hetekben a magyar kormány jelöltjei kapcsán. Ezért követelte az ellenzék, hogy a magyar jelölt, Várhelyi Olivért határolódjon el Orbán Viktor miniszterelnöktől, és annak kormányától. Ennek kapcsán a podcast-ben megtudhatjuk, hogy mit jelent az Európai Unió terminológiájában az a kifejezés, hogy „az ország, amit a legjobban ismerek”. Arról is beszélgettünk, hogy a sokat emlegetett, de sokszor szlogenek szintjén megállt szociális Európa víziót, hogyan lehet megtölteni tartalommal. Ennek kapcsán Bíró-Nagy András kissé szkeptikus volt, mivel ilyen ügynek az európai egységes munkanélküli ellátási rendszert látja, de ennek megvalósulását inkább az eurozóna országaiban látja megvalósíthatónak. Ez pedig csalódást kelthet a kívül lévő országok állampolgárainak, és ismét erősítheti az EU-projekttel szembeni szkepticizmust.

Misetics Bálinttal beszélgetés a hajléktalanságról, annak összetételéről.

A feketegazdaság egyes becslések szerint megegyezik a magyar GDP negyedével. Kutatások bizonyítják, hogy minél fejletlenebb egy gazdaság, annál nagyobb terepe, gőzleengedő funkciója van az árnyékgazdaságnak. Ez ugyanis a társadalom alsó rétege számára sok esetben a „túlélést” jelenti. Ebből következően vannak olyan fejlettségű gazdaságok, ahol a feketegazdaságnak látszik egyfajta pozitív hozadéka.

Belyó Pál elmondta, hogy a feketegazdaság és a társadalmi morál között jelentős kapcsolat van. Így például Japánban nagyon alacsony a feketegazdaság aránya és az USA-ban is meglehetősen alacsony a mértéke, és ez a szereplők elvárt magatartásából fakad.

A feketegazdaságnak, illetve annak „világosabb árnyalatának”, a szürkegazdaságnak van egy nagyon erős hatása a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésére. Miközben a középosztály, és a feljebb lévő rétegek gyakran létrehozói az árnyékgazdaságnak, hiszen inkább nem kérnek számlát a lakásfelújításnál, csakhogy olcsóbb legyen, vagy feketén foglalkoztatják a ház(tartás) körüli teendőket ellátó embereket. Addig az alsóosztályok elszenvedői ennek a folyamatnak. A munka világában ugyanis mindenfajta biztonságot csak a formalizált viszonyok adhatnak (pl. munkaszerződés). Ezzel szemben a feketén dolgozók csak a szóban adott ígéretre számíthatnak a bérük kapcsán. Nem beszélve a munkajogi garanciák teljes hiányáról.

A kormányzati jó gyakorlatok szempontjából a digitalizáció jelenti az egyik fegyvert a feketegazdaság ellen. Az online számlázás, a pénztárgépek kötelező használata olyan eszközök, amelyek megfelelő adatelemzési technikákkal megmutatják, hogy hol vannak veszélyeztetett területek, vállalkozások.

Ugyanakkor olyan adóformák, mint a KATA-s adózás, megnyitják a lehetőséget a szürkegazdaságnak, és növelik a visszaélési lehetőségeket. Ez ugyanis terepet ad a cégeknél keletkezett potenciális munkajövedelmek elfedésére, átkonvertálódására.

A beszélgetés végén, mint minden alkalommal egy olvasnivalót ajánlottunk:

Bauer András-Csepeti Ádám-Gáti Mirkó-Mitev Ariel Zoltán: A banki hitelfelvevők rejtett gazdaságból származó jövedelme (Hitelintézeti Szemle)

A 2019-es európai parlamenti választás eredményei településtípusos bontásban már egyértelművé tették, hogy az ország végletesen megosztott politikai szempontból. Miközben a fővárosban a kormánypártoknak 41%-os támogatottsága volt, addig a falvakban 61%. Egyetlen választáson sem volt ekkora különbség ebben a metszetben.

Az Új Egyenlőség podcast két adásban mutatja meg a különbségeket, és felvázolja az ellentétes hatásokat, stratégiákat. A beszélgetés második részében a kistelepülések Magyarországáról, és annak politikai térképéről volt szó. 20 ezer fő alatti településeken él a választók több, mint fele. A Fidesz stabilan őrzi 60%-os szavazati arányát ezeken a településeken. Ez pedig azt vetíti előre, hogy egy országgyűlési választási szituációban továbbra is a Fidesz-KDNP-nél lenne a mandátumok abszolút többsége. Arról nem is beszélve, hogy pont a 20 ezer fő alatti településeken lenne a legnehezebb az ellenzéki pártok teljes összefogását megvalósítani.

A politikai pártok előtt a kistelepülések Magyarországának meghódításához két út áll. Az egyik szerint a nagyvárosok politikai klímájának változása lecsorog a kistelepülésekre is, és ott is előretör az ellenzék. A beszélgetés résztvevői szerint ez egyértelműen olyan út, amely valójában nem vezet sikerre. A politikai olló éppen nyílik a településtípusok között, azaz a kormánypárt is tudja, hogy a vidéki, kistelepülési szavazóbázis számára a kulcs. Nem véletlen, hogy a választások után bejelentették, hogy a Modern falu programra újabb forrásokat csoportosítanak át.

Az ellenzéki pártoknak az egyedüli járható útnak az tűnik, ha a politikai napirendjüket úgy alakítják, hogy az találkozzon a kistelepüléseken élők problématérképével. Ebből a szempontból van egy hitelességi deficitjük is. Hiába beszélnek az ellenzéki pártok arról, hogy mi a gond az egészségüggyel, ha a választók nem hiszik el nekik, hogy képesek érdemben változtatni azon.

A Policy Solutions korábbi felmérései azt mutatták, hogy a Fidesznek a legmagasabb a hitelességi indexe a közpolitikák, a mindennapok problémái terén. Az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak, főleg középvárosi szinten az a feladatuk, hogy megmutassák milyen az „ellenzéki jó kormányzás”. Azaz a település vonzáskörzetében élők lássák, hogy ha önkormányzati szinten tud változást elérni egy új vezetés, akkor ez megvalósulhat országos szinten is.

Ezért az ellenzéki pártok számára a kistelepülések Magyarországán két feladat rajzolódott ki a beszélgetés végére. Egyrészt országosan is alakítsanak a politikai napirendjükön, és helyi szinten éljenek azzal az elvárással az új vezetők fele, hogy érezzék feladatuknak a településükhöz kapcsolódó kistelepülések politikai véleményformálását.

A 2019-es európai parlamenti választás eredményei településtípusos bontásban már egyértelművé tették, hogy az ország végletesen megosztott politikai szempontból. Miközben a fővárosban a kormánypártoknak 41%-os támogatottsága volt, addig a falvakban 61%. Egyetlen választáson sem volt ekkora különbség ebben a metszetben.

Az Új Egyenlőség podcast két adásban mutatja meg a különbségeket, és felvázolja az ellentétes hatásokat, stratégiákat. Az első adásban a megyei jogú városok, a középvárosok, és természetesen a főváros politikai térképét néztük meg.

A centrális erőtér létrejötte óta folyamatosan meglévő stratégiai kérdés a szétaprózódott ellenzéki pártok számára, hogy miként lehet érdemben versenyhelyzetet előállítani a Fidesz-KDNP-val szemben. Jól látszott, hogy az a taktika, mely arra épít, hogy egy párt „kinövi” magát, és közel 30%-os támogatottságúvá válik, nem működőképes. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy a politikai tömegvonzás hatására szinte pillanatok alatt lett volna kihívója a kormánypártoknak. 2013-tól kezdve végképp egyértelmű lett, hogy ezt egyik ellenzéki párt sem képes megvalósítani.

A második lehetőség, egy részleges összefogásra épülő rendszer volt, amely az elképzelések szerint rendelkezett volna olyan mágneses erővel, amely az ellenzéki szavazókat magához vonzza. Ez sem volt sikeres stratégia, amelynek 2014-ben, illetve részben 2018-ban láttuk az eredményét. A 2014. évi önkormányzati választáson a nagyvárosokban az ellenzék egy része olyan típusú koordinációt állított a fókuszba, amelynek a lényege az volt, hogy nem indítanak egymással szemben az együttműködésben résztvevő pártok jelöltet, de nem is valósítják meg a tényleges összefogást. Ez sem volt működőképes stratégia.

A politikai „innovációk” piacán egyedül a teljes ellenzéki együttműködés maradt. Ennek kettő politikai eredője volt. Egyrészt a 2018. évi országgyűlési választások utáni ellenzéki szavazók elégedetlensége, akik azt kérték számon, hogy teljes összefogással miért nem sikerült megállítani legalább a Fidesz-KDNP kétharmados többségét.

A második eleme az összefogás eredettörténetének pedig a rabszolgatörvény miatti megmozdulások voltak, amikor már akcióegységbe forrtak az addig a politika két pólusán lévő ellenzéki pártok is. Ez az akcióegység kijelölte számukra az utat az önkormányzati választáson való együttműködésre is.

Az október 13-i választáson összefogással, ügyes politikai konstrukciókkal, új arcok politikába való beengedésével, vagy behozatalával a 100 legnagyobb lélekszámú település felét az ellenzéknek sikerült megnyernie.

A beszélgetés során egyetértés volt abban, hogy az ellenzéki pártok nem csak egy anti-Orbán/anti-Fidesz karaktert tudtak felmutatni a választók számára, hanem rendelkeztek pozitív üzenetekkel is. Ez Budapest esetében a zöld, szociális és szabad jelzőkkel írható le.

Van-e olyan, hogy közvélemény? A francia filozófus, Pierre Bourdieu szerint nincs ilyen. Ebből kifolyólag a közvélemény-kutatások műfaja is problémás. Ugyanakkor, ha a többség véleményéről akarunk tudni valamit, akkor nincsen más eszköz a kezünkben.

Az Új Egyenlőség podcast adásában Závecz Tiborral, a ZRI Závecz Research kutatóintézet alapítójával, és a vezetőjével beszélgettünk arról, hogy mire jó a közvélemény-kutatás, mint műfaj. Első probléma, hogy hogyan mérünk, és ebben a tekintetben folyamatos változás figyelhető meg. Míg a 90-es években trivialitás volt, hogy a személyes megkérdezés jelenti „A” közvélemény-kutatás, addig a telefonok elterjedésével, főleg a mobiltelefon bumm-nak köszönhetően egyre inkább megjelent az eszköztársban ez is.

A 2000-es évek első évtizedének végére már egyre több online kutatás figyelhető meg, és megjelent ennek alágazásaként az okostelefonos app, amely olyan célcsoportot ér el, akik nehezen vonhatóak be más kutatási metódusokba. Melyik a jobb? Ma már nehezen eldönthető, és elkezdődött annak kutatás, hogyan lehet hibrid módokon kutatni.

A beszélgetés során érdekes ellentmondás derült ki a köz véleményének változásáról. Az adatok Závecz Tibor szerint egyrészt azt mutatják, hogy könnyen megváltoznak a szavazók vélekedései, és pártpreferenciái. Miközben a 90-es években nagyon nehéz volt kimozdítani egy szavazót a megszokott véleményklímájából, ma már nagyon gyors átrendeződések is megfigyelhetőek.

Ezzel szemben az értékek világában nagyon lassan változó a magyar társadalom. Azaz bár a mélyen lehet, hogy valaki konzervatív, vagy szociáldemokrata, ez a pártválasztásában nem feltétlenül tükröződik. Ez a pártok értékmentesítődését - legalábbis a választók szemében - mutatja.

A közvélemény-kutatás nem mindenható eszköz, hiszen nagymértékben befolyásolja, hogy mire lehet, és mire alkalmazzuk valójában. Fontos, hogy csak olyan kérdésben lehet alkalmazni, amely nem előrerohanva próbál egy nem létező probléma kapcsán álláspontot kérni. Azaz azt a kérdést, amit a megkérdezett soha nem tett fel magának, nem érdemes kutatni, mivel nincsen ennek kapcsán még kiforrott álláspontja.

A beszélgetés végén, ahogy az Új Egyenlőség podcast adásaiban lenni szokott ismét egy könyvet ajánlottunk. Ez Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom című munkája. Ebben többek között olyan kérdésekre irányítja rá a figyelmet, mint az elhallgatása a véleménynek, a többségi vélemény dominanciájának a veszélye, vagy a nehezen megszólítható, elérhető csoportok vélemény nem ismerésének problémája.

A szegénység elleni küzdelem sokszor politikai kötelező elemként jelenik meg a pártok programjában. Egy személyközpontú, túl mediatizált világban pedig nagyon nehéz jó közpolitikai programmal választást nyerni. Ezért háttérbe szorul ez a kérdés a mindennapok politikájában.

A Fidesz tisztújító kongresszusán Orbán Viktor pártelnökként azt mondta, hogy „mi leszünk az a párt, amelyik elmondhatja magáról, hogy felszámolta a szegénységet Magyarországon”. Valójában mit jelent ez a mondat? Mire lehet számítani az elkövetkező években? Felszámolható a szegénység?

Az Új Egyenlőség stúdiójában Lakner Zoltán politológus-szociálpolitikus volt a vendég.

Orbán Viktor pártelnöki beszédben a téma kapcsán a következőt mondta:

„az áll a Magyarországról szóló jelentésében, hogy 2010 óta több mint egymillió ember tudott kitörni a szegénységből Magyarországon. De nekem ez még így is elfogadhatatlan. És tudom, hogy Nektek is az. Mi vagyunk azok, akik sohasem hitték el, hogy a szegénységet ne lehetne felszámolni. Azt javaslom, most se adjuk be a derekunkat. Vállaljuk, hogy lesz mindenkinek munkája. Lesz mindenkinek otthona. Lesz minden gyereknek bölcsőde, óvoda, iskola, napi étkezés és tankönyv is. Lesz támogatás a szegény fiataloknak is, és jut mindenkinek tisztes időskor.”

· Ennek kapcsán a beszélgetés során szó esett arról, hogy mire gondolt a mniszterelnök, amikor azt mondta, hogy egymillió ember tudott kitörni a szegénységből 2010 óta. Hogy mérik ezt, mennyien voltak benne, és most mennyi embert érint? Szóval ki a szegény Magyarországon?

· Érdekes politikai dilemma, hogy miért tűzi zászlóra ezt a témát a kormány, miközben ennek nincsen egyértelmű sikerdefiníciója, nincsen mögötte talán erős társadalmi támogatottság sem. És, ha komolyan vesszük ezt az agendát, akkor mire lehet számítani.

A beszélgetés végén szokás szerit egy könyvet ajánlottunk: Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság című művét.

2019. szeptember 27-én a korábbiakhoz képest rengeteg fiatal tüntetett azért, hogy Magyarországon is komolyabban foglalkozzanak a döntéshozók a klímaváltozás okozta problémákkal. Sokan, sokféle megközelítésből beszéltek már erről. De van egy szempont, ami kevésszer került elő. Ez pedig a munkavállalóké. A szakszervezetei mozgalmaknak jelentős szerepe lehet abban, hogy változásra kényszerítsék a gazdasági szereplőket. Ugyanakkor rövidtávon ezzel saját célkitűzéseiket keresztezhetik.

Az Új Egyenlőség podcast vendége Kunert Annamária a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség elnöke volt.

A beszélgetés során egyrészt értelmeztük a rövid- és hosszú távú érdekeit egy szakszervezetnek. A klímaváltozás kapcsán a gazdaság átrendezése nyilvánvalóan egyes munkahelyek megszűnésével jár majd. Ennek elsődleges vesztesei azok a dolgozók lesznek, akiknek megélhetése függ attól, hogy kapnak-e fizetést, vagy sem. Ugyanakkor csak azért nem lehet támogatni egyes cégeket, mert bár környezetünket szennyezik, de munkát adnak sokaknak. Ez a kettős probléma jellemzi a szakszervezetek döntési mátrixát is ebben a kérdésben.

Erre egy – talán eddig még csak – verbális válasz az igazságos átmenet, amely megpróbálja enyhíteni azon dolgozók problémáját, akik egy középtávú, nemesebb célért való küzdelemben elvesztik egzisztenciájukat.

Az alapprobléma az, hogy a nemzetközi szakszervezeti mozgalom is csak nyomozza a válaszokat, és a konkrét cselekvési lehetőségeket. Ennek egyik jele, hogy az egyes országok szakszervezetei óvatosak a kérdésben, és európai szintre tolják fel a problémát, míg az Európai Szakszervezeti Szövetség pedig globális szinten látja csak megoldhatónak.

A szakszervezeti mozgalom fókusza legalább ráirányult a kérdésre, amely önmagában is haladás. Erről tanúskodik a májusi Európai Szakszervezeti Szövetség kongresszusa, amelyen kiemelt téma volt a klímaváltozás elleni küzdelem szükségessége.

A beszélgetés végén most is egy könyvet ajánlottunk olvasásra. Ez Eric Berne: Emberi játszmák című könyve. Ez főleg az emberről, mint gondolkodó lényről szól, a társas érintkezésről szól. Ez érdekes támpontokat adhat számunkra ahhoz, hogy jobban megértsük, akár a klímatagadókat, akár a „klímaszorongókat”.

A tudáshoz való hozzáférés állampolgári jog kell/kellene legyen. Ez nem csak az alap és középfokú oktatási rendszerre vonatkozik, hanem a tudományos eredmények megosztására is. Ez mégsem az. Ennek okairól beszélgetünk az Új Egyenlőség podcast adásában Váradi Péterrel a L’Harmattan kiadó főszerkesztőjével.

A beszélgetés során megnéztük, hogy milyen befolyások által működik a tudományos munkák publikálásának piaca. Mi dönti el, hogy mit jelenhet meg, és mi marad az asztalfiókban? Az alapprobléma, hogy a vásárlók nem tudják eltartani a tudományos művek piacát. Ezáltal olyan mechanizmusokra van szükség (kompenzációs és donori), amelyek torzíthatják a tudományos művek megjelenési lehetőségeit.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy a terjesztői piacot két szereplő határozza meg, akik saját kiadóik miatt, kiszorítják azokat a szereplőket, akik piaci szempontból kisebb súllyal jelennek meg. Azaz hiába jelenne meg egy tudományos mű, ha a nem tud a boltokba kerülni, mivel onnan kiszorítják más munkák.

A beszélgetés izgalmas része volt, amikor szóba került az állami szerepvállalás lehetősége a piaci mechanizmusok tompítására. Ilyen lehetőség, ha az állam saját terjesztői hálózatot hozna létre például a tudományos művek számára.

És persze ismét visszatérünk az alapproblémára, hogy az alacsony bérek miatt, kicsi a vásárlóképes kereslet, ez lenyomja az árakat. Így már nem az a kérdés a tudományos művek piacán, hogy valaki mekkora honoráriumot kap munkája után, hanem tud-e donort/támogatót találni, vagy saját zsebből kell fizetnie a munkájának a publikálását.

A fenti kérdések mellett szóba került a tudomány könyvek illegális letöltése, ennek fogyasztói rétegre gyakorolt hatása. Az illegális letöltések piacát kompenzáló mechanizmusok rossz működése. Valamint a támogatási lehetőségek csökkenő lehetőségei.

A podcast adásában kivételesen nem ajánlottunk egyetlen könyvet sem, ami a témához kapcsolódik, hanem arra kértük a hallgatókat, hogy válasszanak egy magyar kiadású tudományos munkát, vásárolják meg, és ezzel is segítsék, hogy kevésbé legyen ez a piac a torz mechanizmusoknak kiszolgáltatva.

Sokat beszélünk a negyedik ipari forradalomról, de ezek főleg a gazdasági kilátásokat, esetleg a munkaerőpiac jövőjét érintik. De mi lesz az emberrel? Hogyan alakul át a munka fogalma, és mi lesz a megnövekedett szabadidőnkkel? Erről szól az Új Egyenlőség podcast adása

Jönnek a robotok, az algoritmusok, és az okos megoldások. Fogyasztóként ez sok esetben a szükségleteink, vélt, vagy valós igényeink kielégítésére szolgál. De mi lesz velünk, mint dolgozó emberrel? Növekszik-e az egyenlőtlenség társadalmi csoportok, országok között a negyedik ipari forradalom hozta változások miatt?

Az Új Egyenlőség stúdiójának vendége Kis Miklós, gazdasági újságírót, aki az utóbbi években több írásában is foglalkozott a negyedik ipari forradalom által okozott változásokkal.

Elveszik a robotok az emberek munkájával együtt az identitásukat és önbecsülésüket is? Avagy szabadokká és/vagy boldogokká válnak az emberek a munka utáni világban? Ezzel kezdődik egy írása, amely még 2018 novemberben jelent meg az Új Egyenlőségen. Mintha kevesebbet beszélnénk az emberi oldaláról ennek a kérdésnek? Pedig a lényeg valahol ott van, hogy magunk hasznára tudjuk-e változtatni ezt az átalakulást.

A beszélgetésen szóba került, hogy a szórakoztatóipar lehet a nyertese az ipari forradalomnak, és ezáltal új társadalmi függőségek jöhetnek létre. Vagy ahogy Miklós fogalmazott: "reális veszély, hogy a bérmunka megszűnésével az ember a szabadság birodalma helyett a függőségek birodalmába léphet."

Az adás végén pedig vendégünk ajánlott egy könyvet a témához kapcsolódóan. Martin Ford Robotok kora című művét.

A nők elleni erőszak az egyik legszembetűnőbb példája a nők elnyomásának. Ez már egy következmény, ami sokszor nagyon sokkolóan jelenik meg a hétköznapok szintjén, de a legtöbb esetben, a nők elleni erőszak esetek többsége is a négy fal között marad. Ugyanakkor a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek megjelennek az oktatásban, a szociális ellátórendszerben, a munkaerőpiacon (különösképpen a béreknél), és természetesen ennek köszönhetően a nyugdíjrendszerben.

Az Új Egyenlőség podcast mostani adásában Dés Fanni szociológussal, szociális munkással, az Új Egyenlőség szerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mennyire osztályprobléma ez. Azaz mi történik a felső-középosztályba tartozókkal? Ők képesek-e mentesülni a hátrányosabb helyzetből?

A beszélgetés egyik sarokköve az volt, hogy szakpolitikai intézkedésekkel, vagy csak strukturális változtatásokkal lehet-e ezen a kérdésen segíteni. Ennek a kérdésnek az egyik megjelenési formája a kvóta kérdése, amikor a nemek közötti egyenlőbb helyzetet azzal próbálják megoldani bizonyos területeken, hogy előírják a minimálisan elérendő arányokat. Ez a politikától kezdve a gazdasági irányítótestületekig lehetséges.

Ez egyfajta társadalmi szemléletformálást hozhat, amely nyilvánvalóan mélyebb változásokhoz vezethet. Ezzel szemben Dés Fanni arról beszélt, hogy a kvóta kérdése még nem feltétlenül megoldás, és a társadalmi szemléletformálás ebből a szempontból „luxusnak számít”, ami főként a felsőbb osztályokig ér el.

A podcast végén, mint mindig, most is ajánlott a vendégünk egy könyvet, amely további gondolatokat, kérdéseket vethet fel. A mostani Bessel van der Kolk, M.D: The Body Keeps the Score című könyve.

Spanyolországban igazi politikai szappanopera zajlik. A baloddal kormányra került, mivel korrupciós ügybe belebukott a jobboldali kormány. Az a baloldal, amelyet nyolc évvel ezelőtt elsöpört a gazdasági válság miatti erősen neoliberális gazdaságpolitika.

Idén két választást is nyertek, de hónapok óta nem tudnak kormánykoalíciót létrehozni a stabil többség érdekében.
Közben a háttérben felsejlik a katalán függetlenség kérdése.

Milyen tanulságai vannak az ügynek? És legfőképpen mit csinált a hagyományos baloldal azért, hogy ne a folyamatos zsugorodást mutassa, hanem a kormányképes politikai erőt.

Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, az Új Egyenlőség szerkesztőjével, a Policy Solutions vezetőjével.

Ebben a beszélgetésben is ajánlottunk olvasnivalót azoknak a hallgatóknak, akik szeretnék mélyebben megérteni a spanyol politikai rendszer átalakulását. Az angol nyelvű kiadvány elektronikusan innentölthető le.

Azok számára, akik szívesebben olvasnak magyar nyelvű anyagokat a témában, jó összefoglalót nyújtanak a Mércén megjelenő cikkek (ittés itt).

Magyar társadalom a XXI. század első évtizedében zártabb volt, mint az Európai Unió többi tagállamának társadalma. Mit jelent ez az egyén szempontjából? Mik határozzák meg azt, hogy könnyű legyen egy társadalomban felemelkedni, vagy lecsúszni? Erről szól az Új Egyenlőség podcast következő adása.

Vendég Éber Márk szociológus, az Új Egyenlőség szerkesztője.

És amit ajánlunk olvasásra:

· Az első Balogh Karolina – Hajdu Gábor – Huszár Ákos – Kristóf Luca – Megyesi Boldizsár: Származás és integráció a mai magyar társadalomban című könyve, amely 2019-ben jelent meg az MTA Társadalomtudományi Központ kiadásában. A kiadvány ide kattintvaletölthető.

· A második könyv régebbi, 2005-ben jelent meg. Losonczi Ágnes: Sorsa fordult történelem. Ebben egy budapesti kerületben lakók életútjai által rajzolódik ki a XX. század történelme, és válik érthetővé, és valóságossá a társadalmi mobilitás.

Az Új Egyenlőség podcast első adásában Pogátsa Zoltánnal beszélgetett Kiss Ambrus a gazdasági demokráciáról.

A beszélgetés kiindulópontja az volt, hogy amikor demokratizálni akarjuk a politikát; demokratizálni akarjuk a családot, az iskolát, a hétköznapi társadalmi interakciókat, akkor miért nem akarjuk akkor demokratizálni a gazdaságot is?

A beszélgetés során arra kerestük a válaszokat, hogy mik is a gazdasági demokrácia alapértékei, miért nem mond ellent ez a kérdés a kapitalizmusnak, és legfőképpen az alul lévő többségnek miért is van erre szüksége.

És persze beszéltünk arról is, hogy nincsen vállalkozási szabadság ott, ahol a vállalkozáshoz szükséges tőke néhány kevesek kezében koncentrálódik.

A gazdaság demokratizálásának a kérdése Pogátsa Zoltán szerint összefügg a megújuló baloldal követeléseivel, programjaival. Ezért azt is megnéztük, hogy például az USA-ban mik azok a demokrata párti követelések, amelyek a gazdasági demokráciáról szólnak.

Az Új Egyenlőség igényes tartalmú, ugyanakkor populáris társadalomelméleti magazin, amely a gazdasági demokrácia alapértékeit – egyenlőség, szabadság, igazságosság és szolidaritás – képviseli. 

Podcastjeinkben egy-egy érdekes témát dolgozunk fel szerkesztőtársaim, vagy az Új Egyenlőség szerzői, illetve a téma kapcsán számunkra fontos, meghatározó szakértők segítségével. Beszélgetünk, vitatkozunk talán úgy, ahogy Te is tennéd, ha itt lennél velünk.